Új Dunántúl, 1945. december (2. évfolyam, 267-289. szám)
1945-12-08 / 273. szám
A demokrácia fendíta kerekénél Rövidesen összeülnek a három vezető nagyhatalom külügyminiszterei ssHnte őrt áll valaki. Pontosan a helyén, az indításnál, öntudatosan, feladatát átérzőn. Ahogy biztos mozdulatai ütembe lendíti az energiát, már a messzi célt is látja. A termelést, az anyagot. Majd az építést s nyomában embermilliók boldogulását Ki lehetne más, ki közelről ily messzi utakra lát, mint a nő. Hiszen ő már nem várja, hogy letűnt idők hódolatával kezébe adják az indító zászlót, vagy lába elé hordják a föld kincseit, hanem önmagán és embertársain keresztül har col a célért másoknak, egy nagyobb családnak boldogulásáért emberibb sorsáért Vagy nem-e a nő volt az, ki először ölelte magához a romokból és pusztulásból kiviruit s azóta naggyá nőtt szóvirágot: újjáépítés ö volt ki legelőször bízott a kiteljesedő Ígéretben, egy mindenkit felemelő, kitisetult életformában: a demokráciában. Veleszületett tulajdonságai, a segíteniakarás, az áldozatosságra hajlamosság, őt olvasztotta be Iegköny- nyebben a sorsközösségbe. Mire a férfiak hozzáfogtak a romeltakarításhoz, ők már határkövet, válaszfalakat, sorompókat tüntettek e! Míg a férfit a küzdés vágya és maga a harc érdekli és sodorja a cél felé, addig a nőt nem a törteié® láza hevíti, hanem a cél. Bármily furcsán hangzik is, a szeszélyesnek tartott nő mégis iránytű tud lenni a végtelen vizeken. A szertelennek vélt nőben van annyi alaposság és bizonyosság, bogy fel lehetne építeni erre a rendszerre akár egy új világot is. Nélkülük alkotni annyi, mint kifelejteni a kötőanyagot az építésből. Lehet, hogy a múlt éppen azért omlott össze, mert nem állították be az építő munkába, harcba és a sorsközös- ségbe olyan helyre, hói segíteni tudott volna. Háttal állítottak a fénynek, nem« engedték szembenézni a világossággal H Mig ma megtaláljuk minden őrhelyen H őket és annyi fény hull reájuk, hogy £ messziről világítanak. Ott vannak nzw indításnál, a lendületnél. A termelésnél A segítésnél, mint iránynál, a boldogí- tásnál, mint. célnál. Talán azért is demokratizálódik gyorsabban a nő. mint a férfi, mert sokféle az érintkezési felülete és nagyobb területe a betekintésre és a mozgásra. Ki dolgos kézzel, ki irányitó aggyal, de mindenkor egymást becsülő akarattal és bámulatos gyorsasággal töltenek fel űrt két véglet, két határ, két világ között. F.s amily gyorsan felmérik az utat indítás és cél között, éppoly hamar bejárták az útat két oldal között is. Itt nem kellett biztatás a kéznyújtásra, mint a férfiak két különböző arcvonalán. Itt a kinyújtott tenyéren mindegyik a szívét is hoztaök valóban előcsatárai a demokráciának, amikor apró, belső élharcosoknak utab, engedjenek, hogy egy nagy folyam felé torkoljon, ök messzenéző szemükkel már látják, hogy ez a széles folyam fogja hordozni egyszer az életet jelentő javakat és kincseket. ök azok, kik leghamarabb átizzanak és átérnek az átalakulás kohójában, hogy aztán érccé öntve egy nagy munkaközösségben zengjenek. Ez a folyamzúgás és érczcngés, amit a nőj lélek finom műszerei már most jeleznek, egyszer túl fogja harsogni r világ most még vásári zsivaját. Sándorné Géczy Magda. Három pártból alakult meg az uj osztrák kormány Bécsből jelentik: Az osztrák néppárt vezetője kijelentette, hogy <a<z új osztrák kormány a három pártból alakul meg. December 20-án megválasztják a szövetségi elnököt, aki kinevezi az új kormányt. Az új kormány legfontosabb feladata az ország gazdasági' talpraálii- tása. Nem törekszik arra, hogy a megszállók elhagyják az országot, csak arra, hogy a megszálló hadsereg létszámát csökkentsék. fal új oünAntúi Londonból jelentik: A Reuter értesülése szerint Nagybrilannia. az Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminiszterei rövidesen összeülnek. Haláfraftéiték Rainiss Ferencet Most jelenti a népbiróság. pénteken délben hirdette ki ítéletét Rajniss Ferenc háborús bűnperében. A népbiró- ság bűnösnek mondotta ki Rajniss Ferencet háborús és népellenes büntetek- ben és ezért kötéláitali halálra Ítélte. A bíróság igazoltnak látta a vádlottnak a nemzeti szövetségben ügyvezető- alelnökként kifejtett működését, kétségtelent megállapította, hogy Rajniss Ferenc a nyilasok hatalomrajutásában közreműködött és a nyilas kormányban miniszteri tárcái vállalt. Mint a nyilas kormány tagja előmozdította a zsidókkal szemben elkövetett atrocitásokat. Bizonyítottnak vette a bíróság, hogy résztvett az egyetemi hallgatók erőszakos kitelepítésében. Részt vett a zsidó- törvények meghozatalában is és cikkeiben a háború továbbfolytatására uszított. Nem merült fel adat arravouatko- zólag. bogy akár gazdasági tekintetben, akár más irányban mint besúgó működött volna. A népügyész fellebbezést jelentett be, mert a bíróság a vádlottat az egyik vádpont alól felmentette. A politikai ügyész semmiségi panaszait fenntartotta. Rajniss kijelentette, hogy védőjére bízza, kiván-e fellebbezni, vagy sem. — Berecz Sándor védő a bűnösség megállapítása és a büntetés enyhítése iránt Jelentett be fellebbezést, egyébként kegyelmi kérvényt terjesztett be. Ui <u*ti$csetnittcunu$ feií A mélyen járó decemberi ködben harcolunk a kenyérért Ilyenkor az emberek nem tekintenek messze, csak addig, hogy oan, vagy nincs. A létéért küzdő ember nem tekint vissza, miért nincs, mer lefoglalja a küzdelmes mai élet. Egymást okoljuk a ba jókért, egyenlőség után kiáltunk, mert egyenlökép emberek vagyunk, egyenlő jogunk van az élethez. Pedig hogy nincs, hogy ma több a nincs, mint a van, azt a háborúnak köszönhetjük. A háborúból pedig sokan nem ta nultak. A háború nemcsak romokat hagyott hátra és tömegsírokat, hanem az emberiség lelkében is mérhetetlenül sokat pusztított. A szenvedély tüze ma is ott parázslik az ilszkök alatt és vannak, akik szítják, hogy mellette sütögesség politikai sekriik pecsenyéjét. Ezek számára érdemes ismét em lékeznünk a történtekre. A fasizmus a német nagytőke politikai vállakózása volt. A német népei faji gőggel telítette, hogy vak eszközévé tegye. A faji gőg a világuralom hóbortos álomképével világháborút keltett, hogy utána sok millió ember halála és szenrecsétlensége árán megsemmisüljön. Véres harcot kezdett a lengyel néppel és ott. valamint Oroszországban. Dániában. Hollandiában. Belgiumban, Franciaországban és Jugoszláviában a békés lakosság, a gyermekek. az asszonyok a dolgozó férfiak kiirtásával akarta lábát megvetni Oroszországban például 25 millió áráldozatok száma. Jugoszláviában más fél millió civilt öltek meg. Magyar- országból először a zsidó lakosságot hurcolták el, úgy hogy a zsidó lakos sag áldozata kilencven százalék körül van. Ezután sor került volna a magyarságra is, mert a magyar föld — mint német élettér — kellett volna nekik. Először a magyar tőkét akarta megszerezni a német tőke, hogy uralkodni tudjon országunk minden ember' és anyagi erőforrása fölött, ehhez az anttszemetizmus érzésvil ágának felkorbácsolása kellett. A magyarságot alacsonyrmdű népnek bélyegezték, melynek tőke-javait a németségnek akarták átjátszani. A zsidóság kiirtása tehát a magyar föld elleni első merénylet volt, a másodikra nem volt idő, mert a fasiszta fenevad elvérzett a szabadságszerefő népek súlyos önvédelmi csapásai alatt. A magyarság is vagonokba került volna és gázkamrába, haláltáborokba, ha ehhez idő és mód adatott volna, A fasizmus lényege nem a háború, hanem a német élettér kiszélesítése a szomszéd lakosság kiirtásával, így kerültek a hazai zsidókkal egy táborba és egy halálkamrába a hollandok, a lengyelek és a szerbek. Tömegesen szervezett rablógyilkosságról van szó. Az áldozatok földjének és javainak elrablásához megöletésük útján jutott a fasizmus Ezért kollektív felelősség- levonási hangoztatott, mert így a cserfámé számára tem volt kímélet. És ebben van a fasizmus leggono szabb öröksége, melyet a mai társa dalom, mint a beléje ojtott mérgei hurcol a szívében. A kollektiv felelő- ségrevonás hajlama, az általánosítás Ma is lépten-nyomon halljuk, a zsi dók meggazdagodnak, feketéznek uzsoráznnk, az oroszok, a románok, a szerbek így vagy úgy ártanak nekünk Fel kell emelni szavunkat ez ellen, mert nagyon jól emlékezünk arra, hogy a feketézés akkor is vígan folyt, mikor a zsidóság a gettóban volt és ma is vannak nem feketéző zsidók és feketéző nem zsidók. Fannak munkásnyúzó nem zsidók, vannak erkölcsös és erkölcstelen zsidók és nem zsidók Az erény és a gonoszság nem ismer népet, nem ismer emberfajt. Az egyénre kell szegeznünk tekintetünket és habozás nélkül le kell súlytanunk minden gazságra, bárki is követi azt el. A nemzeti sovinizmus torzszülötU a fasizmus. Jellemvonása, hogy a bűnt, a gazságot, a vérontást erénnyé magasztosítja mikor rabló céljail szolgálja és lábbal tipor minden erényt, emberi és kulturális értéket, fiatal és ártatlan életet, ha gonosz útjának járását akadályozza. Itt van a kommunista gondolat és a templomok nagyszerű összetalálkozása, mert mindenütt nz ember az ériék, az egyén boldogulása a cél és nem a fajnak véli csoportosulás más népek, emberek kizsákmányolására és kiirtására. Igen! fasiszta mindenki aki a .jajt csoportosulás előnyét keresi mások jo gainak íiprásával. Vannak fasiszta zsidók is, kik nem tanultak azokból a borzalmakból, melyeket velük szemben éppen ezen elv alkalmazásával elkövetlek és vannak fasiszta magyarok, kik nem a magyarság boldogulásáért dolgoznak, hanem soviniszta őrületükben hajlandók lennének ismét háborúba kelni, hogy harmadszor is elveszíthessék azt, hogy immár mindent, az utolsó talpalattnyi magyar földet is elveszítsék. Ezek nem méltányolják a felénk nyújtott felemelő jobbot, mely békés életet kíván biztosítani Erdély és Bácska magyar népének, mely a demokratikus világban igazságot kíván szolgáltatni az erénynek és megtorlást minden elnyomással és kizsákmányolással szemben. Lássunk végre tisztául Ne gyűlölködjünk felelői lenül, ne üljünk fel az új fasisztáknak, kik gyűlölik a zsidói, mert véletlenül életben maradi, kik gyűlölnek mindenkit, ki nem őket szolgálja, hanem táplálkozni merészkedik saját és családja életet fenntartására. De igenis gyűlöljük a korrupciót, a jogtalan előnyszerzést, a feke- tézést, az árdrágítást, a lánckereskedelmet, a munkakerülést, a rossz munkát és árúhamisítást. Fan gyűlölni valónk elég, miért gyűlöljük egymást, ne tekintsük azt, ki hol jött a világra, hanem becsüljük meg egymást a munkában, áz új és boldogabb Magyar- onzig felépítésében. Sz. P, 2. A ,,zsidótörvények" folytán átvett készpénzek vissza* utalása Az elhagyott javaik korminyblzfo8:i a Magyar Közlöny 187. számában 38.161/ 1945. E. J. K. szám alatt rendeletet adott ki, amely szerint a zsidókra hátrányos vagyonjogi megkülönböztetéseket tartalmazó rendelkezések folyamányaként őrizetbe vett és a postatakarékpénztárhoz befizetett összegeke az igényjogosultaknak visszafizetik, hoz intézett beadványában kérhetik az Az igényjogosultak a kormánybitos- őket megillető összeg kifizetését. Az igényjogosult távollevő személy helyett az igény a vele együtt élt házast! rsa, annak nemlétében gyermeke, gyermek hiányában szülője érvényesítheti — Az igény fennállásának igazolásira szolgáló adatokat a kérvényben fel kell sorolni s a bizonyítékokat a beadványhoz kell mellékelni A kérelmek elintézésének gyorsítása érdekében a pécsi pénzűgyigaegatóság az ott megjelenő feleknek szóbeli kérelmükre írásban igazolni fogja azokat a tételeket melyeket «kár közvetlenül, akár közvetve zsidóktól őrizetbe vett 8 a P. M. zsidóvagyonok leltári számlán befizetett. A megfelelő igazolásokat a pénzügyi székház I. em. 6 számú szobájában hétköznapokon 11—13 óra között állítják ki az érdekeltek részére. Két és fél évi fegyházra ítéltek egy visszaeső-tolvaj pincért A veszedelmesen elharapódzott tolvaj- iá sok egyik tettess Braun Imre 20 éves mecsekszabolcsi pincér, akit fiatalkora ellenére már kétszer tulajdon elleni bűncselekményért, pénteken har- madizben került a pécsi törvényszék büntető tanácsa elé. Braun e zév július- augusztusában betört Mecsekszabolcson Röröcz János és István lakásába és onnan több alkalommal nagymennyiségű ruhaneműt s egyebet lopott el amelynek értéke abban az időben meghaladta a több mint 40 ezer pengőt Az állam- ügyészség folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével vádolta meg a pincért, de vádlottak padjára ültette Szőke Sándor 24 éves és Katies Dezső 70 éves pécsi cipészsegédet is, akik orgazdaság bűntettét követték el, azzal, hogy a lopott holmit megvették Brauntól. A pénteki főtárgyaláson a pincér töredelmes beismerő vallomást tett. A két orgazdasággal vádolt cipészsegéd ezzel szemben jóhiszeműségével védekezett, állítva, hogy nem tudott az áruk származásáról. A bizonyítási eljárás adatai alapján a birőság Braunt a vád szerinti bűncselekményben marasztalta és ezért két és félévi fegyházra ítélte. Szőke Sándor terhére csak a tulajdon elleni -kihágás vétségét éllapította meg és ezért 20 ezeT pengős pénzbüntetéssel sújtotta, mig Katicsot öreg korira való tekintettel felmentette a vád és következményei alól. Mindhárom ítélet jogerős. A szesz eladási ára MTI jelenti: A közellátási miniszter e szesz eladási árát hektoliterfokonklnt 65.000 pengőben állapította meg. — Opera-est. A polgármester védnöksége alatt rendezett jótékonycélu operaestet ma, szombat d. u. fél 5 órai kezdettel tartják meg a ciszt. gimnázium dísztermében (Bejárat a Kardos Kálmán-utról). Kérik a közönség pontos megjelenését, hogy a kitűzött időben kezdhessenek. Az est jövedelméből sok gyermekszem fog felragyogni és néhány szerencsétlen drávamenti fedél alá jutni. A még meglévő néhány jegy a Szent István Társulatnál vagy a pénztárnál lesz még kapható — Táncestély a volt Nemzeti Cafí- nóban f. hó 9-en este 6 órától 10 óráig Jó szórakozási lehetőség a MaDlS' tánczenekara mellett a kellemesen fű tött teremben. Italok. Mindenkit sz« retettel vár a rendezőség. Allan«' meghívó kiosztás a következő tánc délutánokra.