Új Dunántúl, 1945. december (2. évfolyam, 267-289. szám)
1945-12-01 / 267. szám
eredményeképpen szinte az ölünkbe demokrata párt nevében mondott rövid, hirUt. Nagyobb lehetne örömünk, ha magunk harcoltuk volna ki szabadságunkat, most azonban annál súlyosabb kötelesség hárul ránk, hogy ezt az ajándékba kapott szabadságot meg tudjuk védeni Különösen a két munkáspártra hárul súlyos feladat ezen a téren, de össze kell fognunk a demokratikus ér- eelm.fi panaszfszövetséggel is, hogy a mozgolódó reakcióval szemben annál sikeresebben vehessük fel a harcot és egyesült erővel építhessük fel a minden dolgozó rZszére boldogabb Magyarországot. Lakatos Ferenc elvtárs, a bányász szakszervezet titkára mondott azután lelkes beszédet, majd azt indítványozta, hogy az ünnepi gyűlés intézzen üdvözlő táviratot Voroailov marsallhoz és az ő közvetítésével Sztálin generalisszimusz- hoct, amelyben kérjük őt. hogy a magyar munkásságot továbbra is támogassa a reakció elleni küzdelmében Schneider János elvtárs a szociálde lelkeshangú beszédet, amelyben különösen az ifjúsághoz szólt, megemlékezvén a Száiasi-féle országrontó uralomnak éppen az ifjúság soraiban végzett szörnyű pusztításáról Hogy ehhez hasonló csapás töbé érhesse * munkásságot, ezért egységre kell törekedni, úgy a fizikai, mint a szellemi dolgozóknak. A pécsujhegyi zenekar most az Inter- nacionálét játszott* el, majd Vas elvtárs zárószavai után a mintegy kétezer főnyi tömeg ismét menetté sorakozva, megindult lassú gyáazmenetbeo. a szaAPOLL dec. 1-3-3. ii . a u a ~Sxos*ito.-v«..-l»étfö 1 U KARIM dec. 1-2-3. Stan és Pán kacagtató, legjobb vi* játéka : FRÄ DIÄVOL© Francia müvészfiím: A nagy ábránd Jean Gabin, Dita Pario, Erica ▼. Strohein. Kedd-szerctai dec. 4-5. Stan ét Pan kacagtató, legjobb vigjátéka : FRA DIMVOLO « a vn*a eiaoo Kabos, Verebes, Gózon, Turay, Csikós 1 Rózsi, Pethes, Bllicsi. Kedd-uaida, dec. 4-5. Ez a villa eladó Kabos, Verebes, Uózon, Turay, Csikós Rózsi, Pethes, BíIícm. Kedd-.zeroe, dec. 4-5. 14 nagy óbrdnd Jean Gabin, Dita Par o, Erich v. Stroheim. Előadások 3, 5, 7 órakor. Előadások 3, 5, 7 órakor Előadások: 3, 3, 7 órakor Feíemelfék a munkások családi pótlékát Budapestről jelenti a MTI: A kormány a mnukáaok családi pótlékának összegét minden gyermek, valamint a feleség után október 1-től visszamenően havi 2400 pengőre melte feL Nagyarányú létszámcsökkentés a pécsi és baranyai rendőrségen Nem pártszempontok, hanem politikai megbízhatóság számít a kinevezéseknél A rendőrség újjászervezésének kérdése már régóta húzódik országszerte. Már az ideiglenes kormány tervbe vette és hozzá is fogott annak keresztülviteléhez. Pár nappal ezelőtt aztán megérkeztek Pécsire is a rendőrségi kinevezések, úgy bolcsi zenekar gvászindóinak hangjai j városi, ujjat vármegyei viszonylatban és mellett a sportpálya mögötti orosz hőii j a kinevezések bizonyos pártkörök- halott sírjához, amelyen a pártok, a ken meglehetősen nagy konsteroációt szakszervezet, a DGT igazgatósága r váltottak ki, mert ez ae elintézés nem a vármegyei rendőrség, kegyeletük jeléül j honorálta szokat a pártszempontokat, elhelyezték koszorúikat. A rendőrség i amelyeket a törvényhatósági jelölések díszszázada dlszlövést adott a halott I felállítottak. Azokból a jelölésekből hős tiszteletére, majd az egész tömeg díszmenetben elvonult a hős sírja előtt és ezzel a szép ünnepség véget is ért. Miért tartózkodik a Vörös Hadsereg Magyarországon? Abelovszhy Antónia vasárnap előadási fari a színházban Sokan vannak, akik értetlenül, tájékozatlanul állnak azzal a kérdéssel szemben, vájjon miért tartózkodik a Vörös Hadsereg még ma is egy teljes esztendővel Pécs, és több, mint háromnegyed évvel Magyarország felszabadítása után még mindig magyar területen. Lapunk hasábjain, mint olvasóink tudják cikksorozatot indítottunk ennek a kérdésnek megvilágításarn. ezt a cikksorozatai holns^i számunkban folytatjuk. Azonban aiz ujságközlemények terjedelme természeténél fogva korlátozott, nem adhat kielégítő választ minden felmerülő kérdésre, azonkívül mindenkinek meg lehetnek az egyéni szempontjai és problémái egy ilyen közérdeklődésre számot tartó kérdésben. Hogy mindezekre a kérdésekre és problémákra mindenki választ kaphasson, Abelovszky Antónia elvtársnőnk vasarnap délelőtt tizenegy órai kezdet- jel előadást tart a Pécsi Nemzeti Színházban erről a témáról. Az előadás vita követi Minden érdeklődőt szívese« lát a rendezőség. A belépés díjtalan. kif A „most felfedezett* Gestapo-irattár ügyében a rendőrség már hetek óta nyomoz, mos» a népügyészség vette át a nyomozást Azokkal a szenzációsnak ható hírekkel kapcsolatban, amelyek az elmúlt napokban napvilágot láttak, és amelyek szerint bizonyos magánnyomozások nagy horderejű felfedezésekre vezettek és a pécsi Gestapo egész irattárát a demo- kratikus hatóságok birtokába juttattak., alaposabb kivizsgálás után kiderült, hogy a nyomozó hatóságok számára a most felfedezett „szenzáció" nem hat újdonságként. A zsidó hitközség székhazában lefedezett iratok nagyrésze már 6—8 hette* ezelőtt a vármegyei és városi rendőrség politikai osztályának birtokában volt. A rendőrség alaposan áttanu.má- nyozta az anyagot és megállapította, hogv az abban foglalt fényképek és iratok alapjár. új adatokat megállapítani alig lehet, mivel az ott szereplő vo.ks- bundista és SS egyenek listája eze - a bizonyítékoktól eltekintve is mar korábban a rendőrség rendelkezwere állt De épperi azért, mivel egy ilyen erjedehbee anyag áttanulmányozasa s vizsgálása időt vesz igénybe a rendőrség nem tartotta célszerűTlNCESTÉLY1 ma este és holnap vasárnap 6—10 óráig cs yolt Memseti Kaszinóban Központi ütés I Ragyogó parkett B fi f í e ti I t a ! ° k 1 Mindönkit sneroteHel vár a rendezőség. nek a felfedezés nyilvánosságra hozatalát mindaddig, amíg azt teljesen fel nem dolgozták, mivel megtörténhet, hogy néhány újabb volksbundista, vagy SS legényre bukkan a nyomozás és az adatok időelőtti nyilvánosságra hozatala ezek számára figyelmeztetésként hatott volna és így hátrál tatta volna a nyomozás menetét. A nyomozással kapcsolatban dT. Fischer Gyula elvtársunk a népügyészség vezetője és dr. Hilfreich István elvtárs népügyéaz a következő felvilágosításokat adta: — Most, hogy a felfedezés nyilvánosságra került, szükség van a nyomozás iramának fokozására Ennek érdekében a népügyészség a mai napot átkérte a rendőrségtől az összes iratokat és meg is kezdte azok feldolgozását. De nemcsak a rendőrségtől, hanem Réti Lászlótól is bekértük a még birtokában lévő iratmaradványokat Tettük ezt annál is inkább, mivel mindenkinek kötelessége, hogy az 1 ilyen Iratokat haladéktalanul és azonnal a hatóságok birtokába juttassa, mert csak a hatóságok illetékesek ezek elbírálására és kinyomozására. Az ilyen iratok visszatartása az 1440/1945 M. E. se. Xü. $ 6. pontja értelmében bűnpártolás és népügyészségi eljárást von maga után. A népügyészség éppen ezért ezúton is felszólít mindenkit, akinek birtokában népellenes bűnösökre terhelő adat van, hogy azonnal haladéktalanul szol ítélve, mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a törvényhatósági jelöléseknél a fő szempont nem az volt, hogy az országnak egyetlen rendfenntartó szerve, a demokratikus rendőrség, politikai szempontból is megbízható emberek irányítása alatt maradjon, hanem a jobboldali pártirányzatok már akkor összefogtak a kommunista párt ellen és igy a többségi elvre támaszkodva, egyes helyeken olyan jelöléseket eszközöltek, amelyeket ha a kormány is figyelembe vesz, .úgy az ország egyetlen állambiz- tonsági szerve is nagy százalékban a demokrácia szempontjából nem megbízható emberek, sok helyen régi csendőrtisztek és a régi rendőrség volt tisztjeinek vezetése alá került volna. A most végrehajtott kinevezések ezt, a demokrácia érdeke szempontjából veszélyes intézési szándékot, halomra döntötték, mert a személyi kiválogatásnál nem a párt arányszám szempontjait, hanem a politikai megbízhatóságot vették irányadónak. fippen ez is fontos ennél a kérdésnél. Hibáztathatónak mi is csak annyiban tartanánk a megtörtént elintézést, hogy egyúttal oly nagymérvű létszámcsökkenéssel is párosul hogy ez a körülmény, amennyiben hamarosan nem korrigálódik, megbénítja a rendőrség eredményes működését, ami nem kis veszélyt jelenthet a közrendre és biztonságra egyaránt. Mert a pécsi rendőrség vezetési és igazgatási személyzeti létszámát több mint felére csökkentették. Vörös László főkapitány elvtár», amikor tegnap délben a kinevezéseket a rendőrségi személyzet előtt Mától kezdve tetemesen felemelték az összes tejtermékek árát Az áremelkedések rohanó áradatában szinte kimagasló helyre kívánkozik az a nagyarányú áremelkedés, amely mától kezdve a tejtermékeknél következett be, a fogyasztó közönség legnagyobb megdöbbenésére. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a kötött tej árát mától keasdve az eddigi 76 pengőről 380 pengőre emelték fel. Ebben az arányban emelkedtek természetesen a többi tejtermékek árai is. így a szabad tej ára 1140. a kötött vaj ára 5800, a szabad vajé vidéken 25.000, Pécsett 26.500. a tejföl kötött ára 1400, szabad ára 5500, a túró kötött ára 960, szabad ára 3940, a sajt szabad ára 17.400 pengő Itt említjük meg, hogy a mai napon hivatalos értesítés jött a pécsi városházára, mely szerint a közellátási miniszter a burgonya hivatalos árát kilónként 500 pengőben állapította meg. Beszélnek a kenyér árának a közeli nagáltassa be a népügyészsegnek, mert el-1 pókban való nagyobb arányú felemelő- Len esetben súlyos következményeknek I »érői is, ebben a kérdésben azonban még teszi ki magát. döntés nem történt. kihirdette, maga is annak a reményének adott kifejezést, bogy a létszámcsökkentésre vonatkozó része a kormányintézkedésnek nem lehet végleges, azt valami formában pótolni kell, mert a mai rendőrségi gépezet ennyire leredukált létszámmal aligha töltheti be rendesen hivatását. Hogy ez a remélt pótíntéekedés mikor és milyen formában fog megtört énin, azt nem tudni most még. Egyelőre csak az a tény, hogy azokat a rendőrségi alkalmazottakat, akiknek a kinevezése ezúttal nem érkezett meg, tegnap mind elbocsijtották a szolgálatból, két tisztet pedig rendelkezési állományba helyezek. Eszerint pl. a városi rendőrségnél a vezető állásban többek között a következők madartak meg: Vörös László főkapitány, Körmendi Vladimir tanácsos, a politikai osztály vezetője, továbbá annak helyettese: Pál István százados; A bűnügyi osztály élén maradt dr G a á I László százados, a kihágást osztályon dr. A C z é 1 László százados, megmaradtak még Tarcsafalyi Árpád, dr. Scheffer György, PiIdi László, Kozma Endre. Máté Ferenc és dr. Vadas Lőrinc századosok, továbbá dr. Szirtes Arisztid, Horváth főhadnagyok és mások. Körülbelül nya.nilyen formán fest a helyzet a vármegyei rendőrségen is, ahol ugyancsak alapos létszámcsökkentést hajtottak végre. A legónzékenyebben érinti a csökkentés a városi rendőrségnél a bűnügyi osztályt, amelynél a do- tektivtestíilet úgyszólván a harmadára apasztották. Ami a legénységi állományt illeti, ott a helyzet egyelőre változatlan. Hogy ott is hajtanak-e végre létszámcsökkentést, egyelőre nem tudni Egyébként, mint értesültünk, egyik vármegyei rendőrtiszt, aki éppen most Pesten tartózkodik, tegnap azt a telefon jelentést adta 1« Pécsre, hogy a minisztertanács tegnap foglalkozott a pécs-baranyai rendőrség ügyeivel é» nincs kizárva, hogy ezen a minisztertanácson az egész kérdésre nézve döntő fontosságú határozatokat hoztak. «SfhW (—r —f.) Jugoszlávia: köztársaság! Péter királyt és a Karagyorgye- ▼icseket megfosztották jogaiktól Az alkotmányozó nemzetgyűlés csütörtöki ülése alkalmával két határozatot hozott: 1. Jugoszlávia a jövőben szövetségi népköztársaság lesz, 2. a királyságot eltörlik és Péter királyt, valamint a Karagyorgyevics dinasztiát megfosztják a múltban bírt jogaitól. A nemzetgyűlés elnöke kijelentette, hogy a választások eredménye a köztársaság javára tett népszavazásnak tekinthető. A királyság nem tudta megvalósítani az egyenlőséget és a szociális szempontokat. Meggyőződtek arról hogy a királyság az új, demokratikus Jugoszlávia célkitűzéseinek útjában áll Ezért az alkotmányozó nemzetgyűlés elhatározta, hogy a nép akaratának meg felelően kikiáltja a szövetségi nép köztársaságot. ÚJ DUNÁNTÚLm