Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)
1945-10-18 / 232. szám
HÍREK pAbtélet — A pécsi városi rendőrfökapitányság megkezdte a zeneműködési engedélyek kiadását A pécsi városi rendőrfőkapitányság megkezdte a hivatásos zenészek szabad szakszervezete tagjai részére a 137.000/920/1926. B. M. számú rendelettel előírt működési engedélyek kiadását. November hó első napja után csak működési engedéllyel Mró zenészek működhetnek hivatásszerűen. Aki engedély nélkül működik, kihágást követ el és 15 napig terjedhető elzárással büntetendő. — Minden hétfőn Szabad filet — A munkásoktató tanfolyam csütörtöki előadásai: 5-6-ig Szónokképző és jogi fakultás, n. terem emelet balszárny bejárat. 6—7-ig Művészettörténet, VI. terem központi épület főbejárat. 7—8-ig Kér, levelezés, VI. terem. 6—8-ig Köz- igazgatási tanfolyam, jogi fakultás II. terem. A nyomtatott tanrend csütörtökön délelőtt a Kultúrtitkárságon kapható. — A Szabadegyetemen október 18-án délután 5-től 6-ig Ángyán János dr. egyetemi ny. r. tanár „Gyógyítás és ku- ruzsolás" címen ad elő, 6-tól 7-ig pedig Faragó Ferenc dr. egyetemi ny. rk. tanár „A diftéria, a legyőzött betegség" című előadása következik a központi egyetem alagsori nagytermében. Bejárat a főkapun. Részvétel díjtalan. — Friss politikai hírek a hétfői Szabad Életben. — A demokratikus nők gyárvárosi szervezet* október 14-én műsoros tánc- délutánt rendezett az újhegyi szakszervezeti székházban. A műsort a MaDISz gyárvárosi ifjúsága szolgáltatta. Az ünnepségen résztvett dr. Tamás György helyettes-polgármester is. A szereplők mindannyian munkásifjak, az átlagon jóval felüli tudást képviseltek. — A Magyar Kommunista Párt Kisiparos és Kiskereskedő tagozata felszólítja tagjait, hogy folyó hó 18-án (csütörtökön) délután 5 órára haladéktalanul jelenjenek meg a Párt Központi Székhazának nagytermében. Minden tag megjelenése kötelező. , — A Kisiparosok és Kiskereskedők Szervezete felkéri tagjait, hogy dpótal- palási utalványaikat folyó hó 20-ig vegyék át a Szakszervezeti Székházban (Tímár-utca 5., tf 2.), mert az utalvány érvényét veszti. — Cipésziparosok figyelmébe I A Kisiparosok és Kiskereskedők cipész szakcsoportja felhívja a cipésziparosokat, hogy cipőtalp utalványaikét folyó hó 20-ig (szombatig) vegyék át a Szakszervezeti Székházban (Timár-utca 5., L 2.), mert'az utalvány érvényét veszti. Felhívás a fodrásziparosokhoz. A fodrászípari szakosztály elnöksége felhívja a fodrásziparosokat, hogy csütörtökön délután 5 órakor az Ipartestűlet helyiségében megtartandó gyűlésen jelenjenek meg. —- Vasárnapi sport a hétfői Szabad Eletbeé. A vegyi üzemek és a Justus olajgyár szombaton délután hat órakor tartja pártnapját a központban. Rákóczl-út 68. — Szenzációs közgazdaság a hétfői Szabad filetben. — Kisiparosok és kiskereskedők a drávamenti falvakért A Kisiparosok és Kiskereskedők Szervezetének cipésziparos szakosztálya az alábbi gyűjtést rendezte a Drávamenti falvak megsegítésére: Ulreich Ferenc 100, Matis Sándor 100, Bán János 50, ifj.. Bence Géza 200. Bödő Ferenc 100, Katies Mátyás 100, Csákány Jenő 30, Tóth Károly 50, Nagy Károly 300, Lang Péter 20, Kupi Gyula 20, Kasza Lajos 100, Sipos Géza 50, Nagy Ferenc 50, Grüli György 20, Tóth Ernő 30, Troner Antal 10, Bors János 40, Mateovics István 20, Farkas János 50, Vajda Gyula 100, Keszthelyi József 100, Radics Ferenc 50, ifj. Dani János 100, Győrfy Jenő 100, Molnár Lajos 30 Rudolf Ferenc 100, Mayer János 40, Vass Lajos 50, Béndek György 25, Bodor Já- nos 20, Szerp Sándor 20, Berényi János 03, Funk Adám 30, Szűcs Géza 100, Tóth Károly 30, Gastauger Pál 20, Hering József 60, Tóth József 50, Ferbei; János 500, Futász Kálmán 50, Nagy József 250, Pá- hok László 250, Varga Vince 250, Bell- mond Antal 150, Bari Lajos 500, Trázer Ferenc 500, Balázs Bélánó 100, özv. Kari Alajosné 100, Molnár Géza 100, Fain József 50, Kovács István 100, Kisztner György 20, Dani Béla 100, Spiteler Rezső 40, Tófei István 100, Fülöp István 200, Zsolta Kálmán 50, Bari Lajos 70, Ágoston János 50, Pál Mihály 20, Horváth József 50, Arnold István 50, Vidó Sándor 30, Laboda József 15, Farkas József 50, Hári József 50, Kulics Imre 20, Kaszás Gyula 100, Ferenc József 100, Balogh József. 50, Ruff György 50, Fábián József 50, Péter Ferenc 50, Frauba József 50, Farkas József 100,Tiszai István 50, Rumszauer József 50, Büchner János 10, Helf Ferenc 10, Braun János 50, Réz János 30, Jáhn József 30, Németh János 60, Szabó György 10, Horváth Péter 50, Soós Vilmos 500, Gáspár István 500, Mayer József 500, Osztertag András 100, Tímár Péter 500, Kovács Lajos 150, Bánátfalvi János 50, Beimel Károly 200, Varga László 100 pengő.' — Sásdi Sándor új dkke a hétfői Szabad Életben. — A bábszínház vasárnap délután 4 órakor előadást tart. Színre kerül: Maki es Jancsi tréfás beköszöntője, A telhetetlen királyfi mesejáték III. felvonásban és a Csodatáska népmese. Jegyek elővételben szombaton és vasárnap dél- *.lőtt 10—12-ig a Pedagógusok Szakszervezetében Kardos Kálmán-utca 5. válthatók! AZOK AZ ELVTÁRSAK, akik kimaradtak a listáról, haladéktalanul Jelentkezzenek Pártunk választmányi panaszirodájában. Benyovszky-utca 8., emelet. — Tanuljanak Inkább a pluszista diákok. Piuszista diákok szabad idejükben azzal szórakoznak, hogy a munkáspártok plakátjait letépik. Tegnap a sörgyár körül csípték el szegényeket, amint bottal próbálták lepiszkálni a magasra ragasztott plakátokat. Úgy látszik, nem tetszik nekik az újjáépítés, a reakció elleni harc jelszava. Ejnye, ejnye, gyerekek! A munkások azért dolgoznak, hogy mire ti felnőttók, ez az ország ne romhalmaz, hanem virágzó ország legyen. Ne cselekedjetek a saját érdekeitek ellen! Vagy talán nem is magatoktól vállalkoztatok erre a kirándulásra? A tanár uraknak az a feladatuk, hogy jól neveljenek benneteket és hogy — vigyázzanak rátok. Egy kicsit jobban. A Németországba harcok pécsi leventékről s már ismert úton át újból üzenet érkezett azzal, hogy életben vannak. Az új névsort alább adjuk, abban a reményben, hogy hasonló örömet kelt, mint korábbi híradásaink: A Schleswig-Holstejrri (F) táborban: Kóth József 1926, Villánykövesd, Bara- nya-vm.; Fnanck János 1926, Püspök- nadasd (Baranya vm.). Netmünsteri táborban: Horváth József 1927, Ózd; Illés Jánoe 1927, Nagyszakácsi (Somogy m.)i Kovács Albert 1927. Sávoly (Somogy m.); Kovács Jáno6 1925 Szőkekerekes Somogy m.); Gontár Péter 1928 Nemesvid (Somogy m.)s Bartók János 1928 Sávoly (Somogy m.); Gombóc Nándor 1929 Sávoly (Somogy m.); Bálizs István 1925 Somogyudvarlak (Somogy nv): Láng Ferenc 1925. IV. Nagy— Széleskörű razzia volt szerdán a reggeli órákban Pécsett. A pécsi rendőrség orosz katonák segítségével szerdán hajnalban folytatta a város külső negyedeiben az elmúlt szombaton megkezdett nagyszabású razziát jogtalanul itt tartózkodó külföldi állampolgárok, fasiszta sajtótermékek és rejtett élelmiszerek felkutatására. A razzia részletes eredményeiről lapunk legközelebbi számában közlünk adatokat. Mindazoknak, akik a . felejthetetlen emlékű drága jó férj, gyermek és kedve« rokon Papp Dániel elhunyta alkalmából a temetésen való megjelenésükkel, koszorúk ét virágok küldésével vagy részvétüknek bármily módon való nyilvánításával nagy fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, ezúton fejezem ki hálás köszönetemet Külön köszönetemet fejezem ki az Első Pécsi Bőrgyár Igazgatóságának. özv. Papp Dánlelné Köszönetnyi' vánitás. — Elítélt volksbundlsta. A pécsi nép- biróság Rudolf Ferenc németbólyi lakost Volksbund-tagságáért két és félévi börtönbüntetésre és ötévi politikai jogvesztésre Ítélte. — Színházi levél a hétfői Szabad Életben. szwkáosi (Somogy m.); Biaos József 1927 Parragszesitkirály (Somogy m.>; Papp 1927 V. 13. Szőkédéiért (Somogy ni )i Pirstér János 1927 Farragszeutkiráiy (Somogy m.); Nagyfi Mihály 1927 Ne- mesrvid (Somogy r*v); Miklós Lajos 1929 XII. 28. Somogyudvarheiy (Somogy w.)i Sümegi László 1^29 Nagyszakácsi (Somogy m.); Szabó Sándor 1926. II. Nemesvid (Somogy m.); Székelyi Endre 1927 Nemesvid (Somogy m.); Tóth Nándor 1927 Sávoly (Somogy m.); Városi Gyula. — Mindent megír a héttői Szabad Élet — „Hogyan készül a tzfnes üvegablak" címmel ma délután 5 órakor a Baranya megyei múzeumban Johan Hugó előadást tart. Oszkár. * Kosárlabda. A hét végén Pécsre érkezik a kosárlabda szövetség főtitkára és Kamarás László — mindkettő sokszoros magyar válogatott —, hogy edzői és játékvezetői tanfolyamot tartsanak. A tanfolyam megrendezésével kapcsolaté» teendők megbeszélése végett felkéri * kerületi előadó a szakosztályveeztőket. hogy csütörtökön 4 órakor a tornacsarnokban feltétlenül jelenjenek meg. FELHÍVÁS A PROPAGANDISTÁKHOZ. Kérjük a propagandista elvtársakat, hogy csütörtökön délután h at órakor pontosan jelenjenek meg a központi székházban. Prop. oszt Új üzenetek érkeztek az elhurcolt pécsi és baranyai leventéktől — Hétfői Szabad Élet szerk.: Zsadányl ARANYAI ' legmaqasdOD árban vesz Hatschek. Mun tcácsY-u 20 lel.) 26-Ö9 HASZNÁLT kárpitos- anyagot magas áron vesz Fuchs kárpitos Deák-u. 21 LÓFARKOT, marhafarkot és disznószőrt a legmagasabb áron veszünk Silmann kefeüzem, Maj- láth-utca 22. szám. ARANYAT. brtlliánsot. ezüstöt veszek a tegmaqa sabb áron. Steiner Henrik' ékszerész. Ráköczl-út 73'a 111 emelet 22 ÉVES URILÁNY megismerkedne házasság céljából jómegjelenésű, 29 év körüli férfivel. Levelet 8831 számra a kiadóba kér. ARANYAT, EZÜSTÖT . brtlliánsot legmagasabb árban veszek Somogyi ék szerkeráskedó. Anna-u q AMERIKAI Scott-bélyeq- katalógus (legújabb! kivo- nata 200 P (+ portó előre beküldendő). Bélveggyüj- ♦ési kellékek, szaklapok „Pécsi FHatélla", Apáca-u szathmary Dénes keresi bátyját Szathmáry Istvánt és Szántó Ferencet volt - t.sávosi lakosokat. Aki tud róluk, értesítsen j* következő címre: Pécs, Fiumei-Iskola. PÉNZ1 PÉNZI PÉNZ! Szüksége van rá? Ruháit, cipőit megveszem. Meghívás: Frankfurter, Hal-tér 5. szám. Telefon: 24-70. HAROMSZOBÄS lakásomat elcserélném kétszobás, vagy egy szoba összkomfortos lakással. — Választ „Csere 8840” jeligére a kiadóba kérek. HÁZTARTÁSI alkalmazott teljes ellátással azon- nalra felvétetik. Toldi Miklós-utca 1. I. 4. Jelentkezni a délutáni órákban. LEGJOBB szépftőszerek kaphatók Skoda F.-né koz metikájában. Különleges pórusösszehúzó és szépítő pakolások Egy tanuló felvétetik. Kazincy-u. 1. sz. MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ alkalmazást keres Órakönyvelést Is vállal Megkereséseket „Mérlegképes 8848" jeligére a kiadóba kér. Ékszereit modern? ÍÁIOM. olcsón javítom Ekszerj'a vitások megvárha tok Hatsrhek aranyműves Munkácsy M.-utca 20 sz BELVÁROSI összkomfortos nagy lakást adok 2—3 szobás lakásért, lehetőleg udvarral. Telefon: 12-52 (8—18 óráig.) KÉT ÜGYES FIÜT tanulónak felvesz, magas fizetéssel Izsák József rt. festéknagykereskedés, Pécs, Széchenyi-tér 8. ELADÓ fehér-tarka, 6 éves, hasas fajtehén, napi 20 liter tejmennyiséggel Ára 240.000 pengő. Cím: Péter István, Hird, 35. hsz. Ugyanott egy vörös-tarka üszőborjú is eladó. Ára 32.000 pengő. 4 ÉVES kisfiúnak irha- bundát megvételre keresek. Tel.: 16-28. Lakás: Surányi Miklós-út 44. sz. FELHÍVOM a Pécs város területén tartózkodó külföldi állampolgárokat, hogy a rendőrkapitányságon (földszint 47. ajtó) jelentkezzenek, éspedig azok, akiknek neve A—K betűvel kezdődik, október 22-én, a többiek, október 23-án délelőtt 8—14 óra között. Jelentkezni köteles mindég külföldi, az is, akinek érvényes tartózkodási engedélye van. A jelentkezés elmulasztása kihágás: eljárást és ezenfelül a tartózkodási engedély megvonását és az ország- területéről való kiutasítást vonja maga után. Pécs, 1945. évi okt 15. Vörös László i (ökapitányhelyette*. Minden mennyiségű ó- és ujborf állandóan a legmagasabb árban wásároi és elad, Somén és Sziias M010RTEKERCSELÉS. VILLANYSZERELÉS RÁDIÓT! Veszek, eladok, caerélek MOHMANN UNÓ cég Inczédy Dénes-u. 9/1. - Telefon: 20—07 bor és szesznagykereskedők Pécs, Jókai-tér 6. Telefon: 22—77. Üzieti órák reggel 8—2-ig. FIGYELEM1ARANYAT. brllliánsot, használt órát magas áron vesz KLEIN ANDOR órás és ékszerész, Király-u. 28.Tel, 30-13 Forgalmiadóblokk . széria számozással kaphat ÚJ DUNÁNTÚL KFT- Könyvesboltjában* Pécs, Klrály-n. Telefon: 24—90. sz*"1 SZERKESZTŐS«« ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI a 29-49 TELiiFONSZAMOT) ÍÍBÉDLÖ és konyhabútorok eladók. Cím 8849 szám alatt a kiadóban. FIATALEMBER, különbé járatú, szép szobát keres a belvárosban. Telefon: 39-04. győződjön meg rő LAI Legtöbbet fizetünk aranyért, ezüstért, brilli- ánsért. márkás karórákén, perzsa és egyéb szőnyegekért. minden falta disz tárgyért Honwald testve rek. Király-utca 1. »z un CIPŐK, 37—40-esek eladók. Mátyás Flórián-u. 26. sz. I. em. ÍRÓASZTALT veszek Rákóczi-út 45. sz. Telefon: 17-63. KÖNYVEKET, KÖNYV TAR AT: jogi, orvosi mű szaki, művészeti, új és használt könyveket (idegen nyelven is), metszeteket, kéziratokat, művészi régiségeket maga* áron vásárolok. Szigeti Endre könyvesboltja. Király-utca 20. szám. EZÜSTÖT, antik bútort mindenféle szőnyeget. f®* ' ményeket és régiségeiig' magasabb áron vesz lós József lakberende*^' Széchenyl-tér 16. Előfizetési »rak c*> bóra Egye* tuun in (« Sjerkes/tőw-g» Muitké»?. : bély-rtr. »# «•■) Telet"" 29-4$. Kiadóhivatal: Mihály b. 10. »*. Trief®*** 29 Fówerkewtá: Bévé«* Gg. !->lt‘l<V* s/^rkeűiztő: S*ne* bejein* kiadó én »yoHjdave«® S*ahfldvijí N.tnnid» K *’• »* X