Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)
1945-10-30 / 242. szám
Az #f decmofcrázaátót minden hész évét betoltó nő ízí^itaati jogot kapott, de vígjai zunk g szavazatok leadásánál. N« hogy szavazatunkkal éppen a demokráciának ártsunk. Azt a pártot kell támogatni, akinek erőssége biztosítéka a magyar demokrácia erősségének, s ez a párt a Magyar kommunista Párt. Egész Európában a baloldali pártok előre törtek és nekünk bozzáj-uk hasonló eredményeket kell elérnünk. Még nem történtek meg a békekötések, és a velünk való bánásmód olyan le*2, amilyen erős lesz ebben az ere zárban a munkásfront. Mi hívei vagyunk a pártközt bekenek, de lássák be a többi partok, hogy a mi pártunk képviseli azt a tömeget, akiknek a fölreform után szükségé wt> más reformokra is A partközi bekenek az. az alapja, hogy ezz a törekvésünket más pártok is támogassák. Ez nem csak munkás érdek hanem az egész Magyar nemzet érdeke Nagy megütközést keltett a munkásság körében, hogy magyarok, akik ma fukat még jő keresztényeknek is mond jók tüntessenek a tanaié és tarral ni rá- g\é munkásság ellen. Vagy talán mi nem vagyunk magyarok? Mink csal: akkor »agyunk magyarok, amikor áldozatot keli hozni a hazáért, amikor dolgozni kell? Amikor a mi drága gyermekeinket és férjeinket oda .kell adni katonának. Ahogy már ez a mi életünkben kétszer megtörtént? pedig ez a t i ború nem a népért volt. (Ez a há ború az uralkodó osztály háborúja voll a .szocialista Oroszország ellen. Féllel a Szovjet-Unió megerősödésétől, mert ez reformok hozására kényszerítette volna őket.) Inkább feláldozták a magyar népet, csak hogy a reformokat elkerüljék. Most azonban mi a földreformot már végrehajtottuk, legközelebbi célunk a bányák éllamoeítása, s ha ezt sikerül végrehajtanunk, akkor nem csak földhöz juttattuk a földnél- kiili magyar parasztságot, akikről nagyon jöl tudjuk, hogyan éltek a pusztákon. (Jól élt a tulajdonos, a bérlők, gazdatisztek meggazdagodtak, csak a munkás, a dolgosó nyomorgóit), — hanem kibáttnk a gsadas&gi és politikai hatalmat azok kezéből, akik az országot saját érdokőkért, gondolkodás nélkül, feláldozták. Mi asszonyok nem engedhetjük meg, hogy ezek akarata megint érvényesüljön. Mi új világot akarunk. Ahol minden dolgozó rendezett anyagi viszonyok között él. Ahol szép less gyermekeket ssülni, nevelni. Ahol el fogjuk tudni helyezni a gyermekeinket az életben. A műveltség a kultúra kiterjesztését kívánjuk kiterjeszteni azokra a tömegekre, akik eddig est nélkülözték. F.hhes kérjük az aaz- azonyok segítségét. Ez a segítség a mi pártunkra való szavazás. Vajda Gyulámé. fiút a Legyünk? Közel száz éve annak, hogy a siklási választók feliratban sürgették Táncsics M'hályuál a jobbágyfelszabadítás, a f"H **éítwtáaán»ak végrehajtását Csok- <1 ‘ ázás év telt bele, amíg a föld leg * dolgozó parasztok kezébe ke- ni'l Alrkm a földesurak mindenféle i '.-terkrdesekket elgáncsolták a föld0. '.táai. Via ezt nem tudták megtenni, 1. rt olyas párt nyalt bele a törvény k'.1 rwíttüviteiébe, amelyik mag nokta ttirtaai a óolgozóksak tett Ígéretét. Hol tartanánk ma, ha a Kommunista Párt nem sürgeti ki a Földigénylő Bizottságok megalakítását! Hiszen volt el'an párt. ametvik kiszámította, hogy n ncs is az országnak annyi földmérője, n>*g kataszteri embere, amennyi a földei, tást végre, tudná hajtani! De nekünk az ilyen „okos** urakból, weg pártokból elegünk volt ám! Tudjuk, hogy ezt a földosztást a Kommunista Párt sürgette hi és hajtotta végre. De csinált már a Kisgazdapárt is földreformot. Emlékezünk rá valamennyien. 1931-ben volt, a ..csizmás* ‘Nagyatádi csinálta. Kaptunk is földet: ki új mmmrúi 4 Vfoelláfás! tfhicselekfliágyek eép^fpés-ág gU nfalésát khréoja Pécs város tomnytafósági bizottsága Fécs város törvényhatósági bizottsága hétfőn déK fél 12 érakor közgyűlést tartott Tolnai József polgármester elnöklésével. A közgyűlés tárgysorozatának első pontjaként a város feliratot intéz a kormányhoz, amelyben kéri a kötött kereskedelem bevezetését, a közellátási intézkedések egységesítését, valamint a közellátási bűncselekményeknek a népbirósághoz való utalását. Ez az utóbbi kérdés különösen azért nagyfontosságu, mert az eddigi tapasztalat szerint ezeket a bűncselekményeket a rendes bíróságok nem büntették azzal a szigorúsággal, amilyent a közérdek megkívánt volna. Ennél a pontnál Mohácsi bizottsági tag sérelmesnek találta a zsir-< besaolgáltatási rendeletet. . Ihr. T a- m á s György h. polgármester válaszában kijelentette, hogy olyan esetben, ha valaki olyan kis sertést, vág, hogy a* előirt zsirmennyiséget nem tudja beszolgáltatni, így rá is azt a szabályt alkalmazzák, hogy csak a családtagonként 7.20 kg. fejadagon felült mennyiséget lesz köteles beszolgáltatni. A* egyetem bölcsészeti karának felállítása ügyében a közgyűlés felír a közoktatásügyi miniszterhez, hogy a kar felállítását minél sürgősebben vigyék keresztül, hogy az még ebben a tanévben megkezdhesse működését. A város *900 holdas erdőbirtokának a földreform által történt igénybevé tele a várost több szempontból súlyos helyzetbe hozta. Ezprt a közgyűlés kéri a kormányt, bogy a hivatkozott szempontokra való tekintette] a város erdeit mentesítse az igénybe vétet alól. A közüzemi szolgáltatások dijainak időközben történt felemelését * közgyűlés tudomásul vette. Tolnai József polgármester itt bejelentette, hogy már a jövő héten meg fog indulni a negyedik autóbusz-járat, éspedig az Istenkuti vonalon. A közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy halasztást nem tűrő közellátási utalványozásokat a polgár- mester előzetes hozzájárulás nélkül is eszközölhessen. A város sertésállományából a közelmúlt időben mintegy 80 darabot elhurcoltak, a tanács tehát ennek a hiánynak leirását kérte a közgyűléstől, amit az el is fogadott , A városi tisztviselők fizetési osztályba sorozására vonatkozó javasla tot a közgyűlés elfogadta. A közgyűlés hozzájárult a tanácsnak ahhoz a javaslatához, bogy az egyes városi tanintézetek tandíját, a nagyarányú drágulásokra való tekintettel 20# %-kal felemeljék. A tanács 20 millió pengő függőköl- csön felvételének engedélyezését kéri a kormánytól, amelyből a már korábban felvett 6 milliós közüzemi kölcsön visszafizetését eszközölnék, a fennmaradó összeget pedig közellátási kiadásokra használnák fel. A közgyűlés a javaslathoz hozzájárult. Egyes eltávozott és időközben visz-1 szatért tisztviselők visszavétele ügyé-1 ben a közgyűlés úgy határozott, hogy | amennyiben azokat az igazoló bizottság igazolta, úgy egy korábbi határozat értelmében új pályázat utján a város szolgálatába visszavehetek. Gádoros Miklós aljegyzőt, akit az igazoló bizottság nyugdíjazásra Ítélt, a közgyűlés nyugdíjba helyezte. Több kisebb ügy elintézése után « közgyűlés véget ért. Frentatr Jéswmi ParasztcaaJádból származik A preis társorssal igen hamar megismerkedik Az elemi iskola után a vasúthoz kerül, mint pályám ónk ás, majd k&miiveata- nonanak megy. Felszabadulása után azonban hosszú ideig nem kap szakmájában megfelelő állást; ezidóben mint mezőgazdasági munkás keresi meg mindennapi kenyerét. Helyzete és felismerései egyaránt » munkásság harcos mozgalma felé vonzzák; korán megismerkedik a szocialista tanításokkal és 1931-ben belekapcsolódik a föld alatt működő Kommunista Párt munkájába. Megismerkedik a rendőrség kínzókamráival é* fogházával is; két hónapi fogházbüntetésre Ítélik. Természetesnek kell találnunk, hogy a háborúval nem értett egyet; a hadseregből megszökik. Elfogják és nj- ból elítélik, ezúttal 5 évi börtönre-, ahonnan • háború befejezése szabadított* ki- Jelenleg Szekszárdou él. Gergely Lfajtss Ma <9 éves és több mint tó éve tagja a munkásmozgalomnak. Mint fogoly, bőrgyárba kerül dolgozni és innen jelentkezik a forradalmi orosz Vörös Hadseregbe. Az 1.918—19-es forradalmi mozgalmak idején hazakerül, tagja lesz a Magyar Vörös Hadseregnek és résztvesz Érsekújvár visszafoglalásában. A munkásmozgalommal való kapcsolatait a közben eltelt idő alatt is fenntartotta, végig tagja, sőt vezetőségi tagja és kongresszusi küldöttje a Szociáldemokrata Pártnak, innen baloldali magatartása miatt, ki akarják zárni, de e»*a mögéje sorakozó párttagság ellenállásán meghiúsul. Tevékeny részt vett a szakszervezeti mozgalomban is, November 2t-én tárgyalja a pécsi nípbíróság a szökésben volt Fischer Sándor zsidó mfinkaszol|áía!osparancsnok háborús bűnügyét aki isidó létére keíyetlenkedett az alája rendelt b?tsorso*aival Nem mindennapi háborús bűntett kerül november ál-én.tárgyalasr» a pécsi ucpbirúsáj* előtt. Egy magáról megle- ledkezctt zsidó num s zolgálatos, aki valamilyen úton módon parancsnoki tisztséget ért e! • i .aszolgábuos társa felett, a ltgvaduPP nácipribéket meg szégyonítő' kegyetlenkedéseket vitt véghez a« alája rendelt munkaszolgálaton hitsorsosaival, akiket válogatott kínzásokkal, veréssel és a kegyetlenkedések minden változatával gyötört hónapokon keresztül, emellett az élelmezésük körit: is többrendbeli sikkasztást és manipulációkat köve lett e! Fischer Sund irink hívják a jeles vádlottat, akinek ügyét már hónapokkal ezelőtt tárgyalásra 'űzték, a furfangos embernek azonban akkoriban sikerült megszökni a népügyész, ség fogdájából, közben hónapokig huj kált az országban, míg végül a búd« pesti rendőrségnek sikerült elfoeni és így kerül most a büntető igazságszolgáltatás fóruma elé. bogy feleljen aljas cselekedeteiért. Érdemesnek tartjuk a Fischer eHes emelt vádpontok közül egy-két kirívó esetet a nyilvánosságnak bemutatn1 Íme: „Weingarten Vilmost lopásé?-! gyanúsítva a fürdőben úgy vallatta, hogy a fürdőben a zuhany alatt a víz cszp- pekben a fejériek mindig ugyanazon pontjára csepegjen óraszámra ét a seeegy holdat, ki felet, ki még annyit sem. És tudjuk azt is, hogy ott volt a Kisgazdapártban Pallavicini őrgróf az 50.000 holdjával. Gömbös Gyula, meg Bethlen István. És latjuk, hogy most, a pesti választáson 17,ügy véd szerepelt a jelöltjeik között. Értik ezek az urak. hogyan mutassák magukat a nép barátainak, hogyan tolják azután félre a párt becsületesebb tagjait és kerüljenek ők maguk az élre. Mi pedig — megvalljuk — féltjük a most kapott k» földünket ezeknek az araknak a praktikáitól. És hiába ijeaxtren-csétlen ember kosáé elmozduh, akkor szíjjal verte & meztelen testét.” „A* őt lopással meggyanúsító Österreicher Lipótnak égő papírt helyezett a* ujjai közé, így kényszerítette, hogy vádiát vonja vissza,” „BorotváUtlan bihsorsosait büntetésből. &mppan és víz hozzáadása nélkül. szárazon, rossz zsi let pen uc.-et o maga megborotválta. a«után arcukat cipő krémmel vagy trágyalével bekente.“ .Rosenbaum Izsónak a hátizsákját téglával (negrakaíta, terhével a hátán addig futtatta, ültette és fektette, amíg össze nem esett.” Ilyenféle válogatott kínzásokban részesítette muivkasgolgálatos társait a minden emberi érzésből kivetkőzött Fischer Sándor, aki ®1 kell. hogy nyerje embertelen, vadállatra« cselekedeteiért méltó büntetését. A tárgyalás egyébként melyre több terhelő tanú van megidézve a volt munkaszolgálatosok közül meglehetősen izgalmasnak Ígérteik. getnek, hogy visszaveszik a földet, meg, hogy kollektív gazdaságba kényszerítenek bennünket a kommunistái. Meggyőződtünk róla, hogy ebből egy szó sem igaz, hogy a Kommunista Párt egészséges kisparaszti birtokot akar, gépszövetkezeteket. A kommunista Jöldmívelésügyi miniszter sürgeti részünkre azt a 3 milliárdos hitelt, amelyet a kisgazda pénzügyminiszter nem akar megadni. A tények beszélnek. Ezért állunk mi a Kommunista Párt mellett. Vadász József káaga^la A felszabadulás után belép a Kommunista . Pártba, ahol jelenleg a Területi Bizottság szervezési vezetője. Király Jár®*». tócn b&n született. A vüágbá born ban résztvett, utána tevékeny szerepet vállalt a forradalmi mozgalmakban. Egyike volt azoknak, akik programm- ,ja után a Kisgazdapártot baloldalinak vélték és ezért oda lépett be és a Kisgazdapártnak ahhoz az irányzatához, tartozott, amely őszintén akarta a nép érdekeit képviselni. A felszabadulás után nyomban belép a Kommunista Pártba és jelenleg a bclvárdgyulai pártswirvezet elnöke. Rendszeres autábuszjorgaíom Baja és Budapest koj&tt Budapestről jelentik: Hétfőn délután 2 óra 30 perekor indult al aj első autóbusz a budapesti Oklcgon-térről Baja felé. A jövőben minden hétfőn, szerdán és pénteken megy az autóbusz Faiéra, ahonnan kedden, csütörtökön és Szombaton indul vissza Pestre. Brrei. hat vidéki városba van gépkocsi összeköttetés Budapestről. Toborzási felhívás! A mohácsi határkapitányság felhívja mindazokat, akik a raos< megalakítandó határőrség mohácsi kapitányságánál es őrseinél rendőri szolgálatra jelentkezni kivannak, hogy november 2-án reggel 8 órakor jelenjenek meg a vármegyei rendőrség pécsi főkapitányságánál (Dulánszky- u. 3.) Hozzak magukkal személyi es esetleg katonai okmányaikat, valamint az illetékes Nemzeti Bizottság ajánlását a felvételre. Pécs, 1945. október 29. Schaffer István vendőrhaduagy XIII. sz. határkapitányság vezetője a inna ....ni n ~ .........mii .......................... i ián...........mi Ke nyeret a népnek, hogy éhen ne vesszen, 16 pénzt, hogy cipát és ruhát vehessen, Rendet, hogy itt senki ne tehessen kárt, fczért küxd a MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT'