Új Dunántúl, 1945. augusztus (2. évfolyam, 170-192. szám)
1945-08-14 / 179. szám
H. éwiolyzmf, 179, xxám. Rsa 3 pestkő. Pécs, I94S cagiasaslws 14. kedd. ff UNDNTUL DEMOKRATIKUS NAPILAP Előfizetési árak egy hóra 70 P. Egyes szára ára hétköznap: 3.—, vasárnap: 4.— pengő. Szerkesztőség: Mnnkácsy Mi- hály-ntca 10. szára. Telefon: 27-49. Kiadóhivatal: Munkácsy Mihály-«. 10. sz. Telefon: 29-50. Minden percben várják Tokié válaszát I hadiműveletek vasárnap még folytak és a szovjet csapatok elfogfalták Rashsn koreai kikötőt — Tito marsall fogadta a Belgrádiban időző küllő dl újságírókat, akiknek nytEatkozott Jugoszlávia bel- és külpolitikájáról I Hivatalosan a hadműveletek vasárnap még folytatódtak, bár óráról-órára várták Japán döntő bejelentését. A japán kormány újabb minisztertanácsot tartott, de a négyórás tanácskozásról nem adtak ki jelentést. Vasárnap egész hajnali 1 óráig várták Japán végleges válaszát a sorsdöntő üzenet azonban nem érkezett meg Svájcba, amely a közvetítő szerepét játsza. A svájci külügyminisztérium éjjel 1 órakor megszüntette a készenlétet Az este folyamán a következő Morse-távirat érkezeti Bernbe: „Kérem tartsák fenn az érintkezést!” Genfbe is érkezett tokiói távirat a következő szöveggel: „A fontos üzenet még nincs a kezünkben, valószínűleg hétfőn reggel érkezik meg.” London, Moszkva, Washington és Csanking állandó összeköttetésben áll. Truman elnök sajtótitkára, Ross kijelentette, bogy a nagy hírt egyidejűleg teszik majd közzé a négy fővárosban. A báború azonban nem érhet véget hivatalosan mindaddig, amíg a japánok alá nem írták a kapitulációs okmányt A szövetségesek nevében amerikai tiszt fogja aláírni. Az elnök titkára nem közölte ennek a tisztnek a nevét de washingtoni körök Mac Arthur tábornokot i emlegetik. Az aláírás valószínűleg a tokiói öbölben, egy csatahajó fedélzetén log megtörténni. Etc astgo*-ameríkai íiotia minden esketősépre Sstsian áll A hatalmas esendetóccám angol-amerikai hajóraj minden döntésre készen ( áll. A pénteki tokiói ajánlat óta nem jelentettek újabb tengeri hadműveleteket, , de hétlön reggel brit és amerikai flottarepülőgépek katonai célpontokat bombáztak Tokió közelében. A brit keletindiai kajóraj készen áll Singapur megszállására és az ott internált 20.000 szövetséges hadifogoly felszabadítására. Ugyanez a hajóraj segítséget visz majd a Maláj-félsziget népének is. Japán árulás esetén ennek a hajórajnak kellene a szükséges ellenintézkedéseket megtennie. A szovjet csapatok elfoglalták Rashfnt és 15—35 kilométeres előnyomulást értek el ’ A vasárnapi szovjet hadijelentés újabb tíőnyomulásról számol be Mandzsukuó területén. A tengerparti övezetben a szovjet csapatok folytatták előnyomulásukat a rendkívül nehéz he-., gyes, erdős terepen és elfoglalták Mlsangot, továbbá Hung-Csung vasúti állomást Az elmúlt nap folyamán mintegy 15—35 kilométert haladtak előre az orosz csapatok. Chabarovszktól délnyugatra több helységet foglaltak el az Amur folyó déli partján. Charbin felé előnyomulva elfoglalták Jakshin vasúti állomást. A csendesóceáni tengeri erők elfoglalták Rashin koreai kikötőt A szovjet tengeri és légierők folytatták támadásukat az észak-koreai japán tengeri célpontok ellen és elsüllyesztettek 2 japán aknarakó hajót, továbbá 14 szál- litóhajót. Más repülőgépek vasúti cél- | pontokat támadtak Mandzsukuóban. Sisan^o-iWar tábornok Moszkvában tartózkodik Vasárnap 40.000 szovjet atléta dísz felvonulást rendezett Moszkvában Lenin mauzóleuma előtt. Az ünnepség befejezéseképpen fiatal leányok mezei virágokból összeállított csokrot nyújtottak át Sztálinnak. Az ünnepséget végignézte a Moszkvában időző Eisenhower tábornok, továbbá Zsukov marsall és Bierut, a lengyel nemzeti tanács elnöke. Rttfee minissSerelnök kijelentette, hogy Anglia Is részt vesz az a omfcisérletek ipari hasznosításában Attlee miniszterelnök hétfőn újabb nyilatkozatot tett az atombombáról. Nyilatkozatában utalt Truman elnök kijelentésére, amely együttműködésre szólítja fel az amerikai kongresszust az atom- kísérletek ipari hasznosítása terén. Attlee szerint a brit kormánynak is az a szándéka, hogy előmozdítsa ezt a célkitűzést. Sir James Chadwick brit tudós, akinek döntő szerepe volt az atombomba felfedezésében, kijelentette, hogy 5 esztendei kísérletezéssel minden nemzet rájöhet az atombomba titkának nyitjára, feltéve, ha elegendő nyersanyaggal rendelkezik. Sir James Chadwick hozzáfűzte, hogy szerinte inkább 10, mint 50 esztendőn belül meg fogják oldani az atombomba ipari hasznosítását is. How, Kanada újjáépítési minisztere kijelentette, hogy Ontario államban gyártelepeket létesítenek az atombombának kémiai, biológiai és orvosi szempontból való tudományos kiaknázására. marsall demokratikus nyíltsággal válaszolt s Seigrárfoan tartózkodó külföldi ufsá-^rék kérdéseire Tito marsall a jugoszláv tájékoztatásügyi miniszter jelenlétében fogadta a Belgrádban időző szovjet, amerikai, angol. kanadai, francia és cseh újságírókat, akik különböző kérdéseket intéztek hozzá Jugoszlávia bel- és külpolitikájával, továbbá Jugoszlávia háborús hozzájárulásával kapcsolatban. Anna Louisa. Strong amerikai újságíró- nönek Jugoszlávia háborús hozzájárulására vonatkozó kérdésére válaszolva, Tito marsall kijelentette, hogy Franciaország kapitulációja után egyedül Jugoszlávia tanúsított az európai országok közit! szervezett fegyveres ellenálást. *A jugoszláv partizánok 500.000 harcoló [méntelet kötöttek le és a német közlekedési vonalak ellen folytatott rendszeres támadásaikkal nagy mértékben gátolták az Atrikába irányított fegyveres utánpótlást. Duncan Cooper angol újságíró Péter király legutóbbi nyilatkozatára célzott, -amely visszavonja a régenstanács felállítására .vonatkozó felhatalmazást. Tito marsall rámutatott ezzel kapcsolatban arra, hogy az új Jugoszlávia vezetői nem tartják fontosnak a nyilatkozatot. Péter király legfeljebb saját magára nézve teremtett kedvezőtlen helyzetet, mert a jugoszláv alkotmány nem hatalmazza őt fel a régensek felmentésére. A Subasiccsal kötött egyezmény értelmében Péter király az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig magánszemélynek tekintendő. Shapiro amerikai újságíró aziránt érdeklődött, hogy sor kerül-e a balkán föderációra, illetve konföderációra? Tito marsall azt válaszolta, hogy ez a kérdés nem aktuális, mert Jugoszlávia számára egyelőre a balkáni országokkal való jószomszédi viszony megteremtése a legfontosabb . A fogadás után Tito marsall ebéden látta vendégül a külföldi újságírókat. Az elhangzott pohárköszöntőkre válaszolva, Tito marsall arra kérte az újságírókat, hogy beszámolóikban ragaszkodjanak a tárgyilagossághoz. As av.-go2 imistL1 ásóéról kormány nem szándékozik államosítani a pamutipari Sir Stafford Cripps, az új kereskedelemügyi miniszter kijelentette, hogy a kormánynak nincs szándékában államosítani a pamutipari. Angliának ezt a régi múltra visszatekintő iparágát támogatni fogják, ha a pamutipari munkaadók kötelezik magukat, hogy a munkabérek és gyári gépek berendezésében eleget tesznek a korszerűség szempontjainak. Spanyolország és a vans éri kérdés Londoni jelentés szerint a spanyol kormány tiltakozását jelentette be Londonban és Washingtonban, mert kizárták a tangeri nemzetközi zóna rendezésével kapcsolatos párisi megbeszélésekről. Internáltak több városi | tt II ft 4» j • ff rra közüzemi tisztviselőt A pécsi rendőrség már napokkal ezelőtt őrizetbe vette Krisztián Béla városi közüzemi igazgatót, továbbá Völgyesi Andor, Gál'hidi László, Debreczeni Károly és Berecz Béla tisztviselőket, akik különösen a régi rezsim alatt tanúbizonyságot tettek munkásellenes magatartásukról. Az őrizetbe vett őt tisztviselő ügyében máris úgy intézkedtek, hogy valamennyit internálják és mint ilyeneket, bányamunkára fogják beoßztani valamelyik pécsi bányában. Milyen kulcs széria! történik az új béremelés? A Országos Szakszervezeti Tanács által jóváhagyott és vasárnap éjfélkor életbelépett új réálbéreket — mint a Szabad Nép közli — az alábbi kulcs szerint emelik: Otvenszázalékkal emelik a vas- és fémipari munkások, vegyipari munkások, famunkások, cukrászok és rokonszakmák, bányászok, fogászok, élelmezési munkások, kalaposmunkások, bőripari munkások, magánalkalmazottak, könyvkötők, nyomdászok, egészségügyi alkalmazottak, textilipariak, vendéglátóipari munkások, malomipari munkások, mérnökök és technikusok, grafikusok, kereskedelmi alkalmazottak és a szállító- munkások bérét (csak a kollektív szerződésre). Negyvenszázalékkal a férfi- és női szabók, húsipari munkások és kesztyűsök bérét emelik. A szűcsök és bőiöndösök és az építőipariak bérét 30 százalékkal emelik. Ez a kulcs egyúttal csökkenti azokat az igaztalan különbségeket, amelyek a múltban az egyes szakmák kollektív szerződései között fennálltak. A Szakszervezeti Tanács feltétlenül sürgősen rendezendőnek tartja hasonló mértékben a közalkalmazottak, a városi, községi alkalmazottak és egyéb közéletek, valamint a megállapodás hatálya alá nem tartozó minden munkahelyen a bérek hasonló arányú felemelését. Ugyancsak szükségesnek tartja a Szakszervezeti Tanács, hogy a közalkalmazottak budapesti és vidéki fizetései között az eddigi körülbelül 50 százalékos különbségek eltűnjenek. A budapesti és vidéki fizetések közötti eltérés a jövőben ne legyen nagyobb, mint az ipari munkások- náL A pécsi szakmaközi bizottság elnökségének magyarázó közleményét holnapi számunkban közöljük. firizeis »M és üiier? M lih MISIIM Ä pécsi rendőrség politikai osztálya őrizetbe vette és azonnal internálta Fényes Pál és Vietoris Róbert bányfel- üéyelöket, Garai József főaknászt és Parragi Ferenc bácyamestert. Nevezettek ellen * bányaiminkásság köréből annyi panasz merült fel reakciós, munkáselíenes magatartásuk miatt, hogy a read őrségnek ez az intézkedése velük szemben mindenképpen indokoltnak mondható. Az őrizetbevett négy bámyatisztvíeelőt ■a rendőrség mint internáltakat, már ki is adta bányamunkára és új beosztásukról az üzemi bizottság fog intézkedni. Értesülésünk szerint négyőj ük közül csak egy fog régi beosztásában működni, természetesen megfelelő felügyelet mellett, _ a többi három, az üzemi bizottság belátása szerinti bányamunkára lesz beosztva. Él etfogytig tárté kényszermunkára enyhítette Béldy-Bruckner halálos ítéletét a Nemzeti Főtanács Budapestről jelentik: A Nemzeti Főtanács hétfőn délután ülést tartott és tárgyalta a kötél általi halálra Ítélt Béldi (Bruckner) Alajos és Wenzel István kegyelmi kérvényét. A Nemzeti Főtanács mindkét halálraítélt kegyelmi kérvénye fölött úgy döntött, hogy a halálos ítéletet főbüntetésként életfogytig tartó kényszermunkára változtatta, s m ellékbüntetésül a politikai joggyakorlást 10 évre felfüggesztette. (MTI) Harmincöt hektár a földbirtok felső határa Jugoszláviában Belgrádból Jelentik: A jugoszl áv parlament elfogadta a kormánynak a földreformra vonalkozó törvényjavaslatát, amely kimondja, hogy senkinek sem lehet 35 hektárnál nagyobb kiterjedésű földbirtoka. (MTI) szmmm árpád az UJsánírészövetség elnöke Budapestről jelentik: A Magyar Újságírók Országos Szövetsége vasárnap tartotta alakuló közgyűlését. Elnökké Szaka sits Árpádot választották meg. Az ügyvezető elnök Köre s m áros Nándor lett, aki egyúttal ellátja a magyar újságírók szanatórium egyesületének és nyugdíjintézetének ügyvezető elnöki lisztét is. (MTI) , Több minft ezer városi navelőtt kell a fa ura küldeni Budapestről jelentik: A Szociáldemokrata Párt debreceni szervezete vasárnap ülést tartott, amelyen Simon László államtitkár a nevelés kérdéseivel foglalkozott. Gondoskodnunk kell arról — mondotta —, hogy megfelelő tanerőket tudjunk küldeni a vidéki iskolába. Ahhoz, hogy szeptemberben komoly eredményeket érhessünk el, mintegy 1000—1300 nevelőt kell mozgósítani a városokból a falvakba, (MTI)