Új Dunántúl, 1945. augusztus (2. évfolyam, 170-192. szám)

1945-08-04 / 171. szám

APOLLO •lembal'vasirmp aiiflwilHi 4-S. Ui hold Előadáflofc hétköznap : í, 8, vasárnap: 4, ó, 8 órakor „ á u , . szombat vasárnap URANIA augusztus 4-S. Kalotaszegi madonna Előadások hétköznap; é, 8 vasárnap: 4, 8, 8 órakor Hamarosan megje'enifi a magyarországi nemzetiségek teljes egyenjogúságát biztosító rendelet Budapestről jelentik: A magyar bel­ügyminiszter már régebben fgolalkozik a Magyarországon élő nemzetiségek (szlo­vák, román, délszlávok) jogi helyzeté­nek a demokrácia követelményeinek meg­felelő megoldásával. Az előmunkálatok most befejeződtek és az azok eredményét tartalmazó rendelet-tervezet rövidesen nyilvánosságra kerül. A magyar kormány célja, hogy az or­szág összes állampolgárai és nemzetiségei teljes megbecsülésben részesüljenek, egyé­niségüket és népi sajátosságaikat korlá­tozás nélkül érvényesíthessék. Megadja nekik nyelvük teljes használatának jogát a magán és közéletben, bíróságok és ha­tóságok előtt, az önálló kultúrélet minden lehetőségét, szabad sajtóval, saját szín­házakkal és egyéb kultúrintézményekkel rendelkezhetnek, megkapják a teljes de­mokratikus szervezkedés szabadságát. Egyesületeik hazai joguk teljes oltalmát fogják élvezni, iskoláik a magyar isko­láéval egyenlő mértékű támogatást kap­nak. Hivatalviselés és munkavállalás szempontjából semmiféle hátrányt nem szenvedhetnek. A rendelet-tervezet végleges biztosítéka lesz a dunavölgyi államok megbékélésé­nek és együttműködésének. (MTI). a BIBÉK Felhívás PELHÍVJUK t. vidéki előfizetőink és hirdetőink szives figyelmét hogy posta­takarékpénztárt csekkszámlánk úi száma: 1783. Elnevezése: Szabadság Pécsi Nyomda •ás Könyvkiadó K. F. T., Pécs. Tisztelettel kérjük, hogy lövőben a2 Oj Dunántúllal kapcsolatos összes be­fizetéseket (előfizetési, hirdetési dijak ■3tb.) fenti csekkszámlára szíveskedjenek ■eszközölni. Addig is. míg a2 új befizetési (csekk! lapokat szétküldhetjük. szíveskedjenek 'befizetéseiket bianco lapon teljesíteni Itt újólag felhívjuk szives figyelmű •két hogy a régi csekkszámlára történi 'befizetéseket a jövőben nem vehetjük figyelem be Rózsaszín postautalványon természe úesen továbbra is teljesíthetők fizetések. ŰJ DUNÁNTÚL KIADÓHIVATALA. IDÖJARÁSJELENTÉS Várható időjárás szombat estig: Elénk ■északnyugati—északi szél, felhő átvonu­lások, helyenként futó záporeső. A hő­mérséklet kissé már emelkedik. _ IPAROSGYÜLÉS A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRTBAN. A Független Kis­gazdapárt Iparos Blokkja augusztus 5-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Pécsett, Ma- jorossy Imre-utca 8. alatt (Régi Sörház) Iparosgyülést tart. A gyűlésen E r d ő s i Emil ipartestületi főjegyző az ■aktuális, az iparosokat érdeklő új rende­letekről tájékoztatja az iparosokat. L á s zl ó István szücsmester „A jövő itparosutánpótlás kérdése" címen tart elő­adást. Ezen iparosgyűlésre az összes ér­deklődő iparosokat párttagságra való tekintet nélkül, szeretettel meghívja az Iparos Blokk elnöksége. Ez alkalommal ‘közöljük, hogy a Független Kisgazdapárt Iparos Blokkja minden hétfőn délután 6 órakor a Majorossy Imre-utca 8. szám alatti székházban iparos-értekezletet tart, ■melyen minden iparos előadhatja pana­szát és kérdést intézhet a mindenkor je­lenlévő, az iparos-kérdésekben teljes 'jártassággal bíró szakemberekhez. — A színészek műsoros gardenparty- ján fellépnek G y e n e s Magda, Deák Rózsi, Antal Erzsi, Zách János, K o- v á c s Gyula, K u t i József és Csonka Bandival az élen a társulat kedvencei. — Az átutazó albérlők kifosztották a lakását. K o h n Sándorné elárusitónő szo­báját albérlőknek szokta kiadni. Leg­utóbb Kerekes László debreceni pin­cérnek és Kohl Jakabné debreceni asszonynak adta ki a szobát, akik távol- létét felhasználva, lakását teljesen ki­fosztották. Feljelentésére a rendőrség azonnal munkához látott és sikerült is • két jómadarat az indulás előtt lévő vonatról leszedni. Mindkettőt letartóztat­ták — Egyetemet állítanak fel Ungváron. Üiigvárróí jelenti a Tass: Kárpát-Ukrajna aépbiztosi tanácsa elhatározta, hogy ál­lami egyetemet létesít Ungváron. Á taní­tás az új egyetemen október 1-én kez­dődik. (MTI) — Természetbarátok Turista Egyesülete tttiU tagjaival, hogy a vasárnapra hír- hatott Keleti-Mecseki útm közbejött okadáiyok miatt elmarad. A csurgó- «•BMt menedékház azonban a tagok és * vendégek rendelkezésére áll. Ügyeletes «Kita r Mikló» — Hol állít fel urnákat a pécsi Vörös- kereszt fiók augusztus 4—5-i gyűjtő- napjain? 1. Wéber gyógyszertár előtt. Gyűjtő: Vöröskeresztes Önkéntes ápoló­nők csoportja. 2. Színháztér. Gyűjtő: Demokratikus Nöszövetség, a Nemzeti Segély, Kommunista párt, Magyar Nem­zeti Parasztpárt, Polgári Demokrata párt részvételével. 3. Pécsi Takarékpénztár sarok. Gyűjtő: Független Kisgazdapárt. 4. Ciszterci gimnázium előtt. Gyűjtő: Belvárosi Egyházközség. 5. ítélőtábla előtt. Gyűjtő: Diakónia egyesület. 6. Zsolnay szobor előtt. Gyűjtő: Jótékony Nőegylet. 7. Ferenciek temploma előtt: Gyűjtő: Szt. Ferenc III. rendje. 8. Rá- kóczi-út és Benyovszky M.-u. sarok. Gyűjtő: Székesegyházi egyházközség. 9. Református templom előtt. Gyűjtő: Regnum Christianum. 10. Sétatér keleti bejáratánál. Gyűjtő: Szociális Misszió- társulat. 11. Ágoston-téri templom előtt. Gyűjtő: Ágoston-téri Asszonyszövetség. 12. Fiume-út és Szigeti-út sarka. Gyűjtő: Vöröskeresztes önkéntes ápolónők cső- | portja. 13. Irányi Dániel-tér és Kossuth Lajos-utca sarok. Gyűjtő: Szociáldemo­krata párt. 14. Gyárvárosi iskola előtt. j Gyűjtő: Iskolaigazgatóság. 15. Fémipari szakiskola előtt. Gyűjtő: Egészségvédelmi Szövetség gondozónői. A gyűjtésnél a honvédzenekar is közreműködik. — Térzene. A pécsi 4. honv. kér. zene­kara folyó hó 4-én, szombaton este 10 órától 11 óráig a Széchenyi-téren térze­nét ad az alábbi műsor szerint: 1. Strici: ' 4. honv. kér. induló 2. Suppé: ünnepi nyitány. 3. Lehár: Vigözvegy, keringő. 4. Ruszinkó: Magyar dalegyv. 5. Wag­ner: Jönnek a bosnyákok. 6. Linke: Kukahama, intermezzo. 7. Arany: Hej cigányok, magy. hangv. 8. Lehár: Vá­sárhelyi induló. — Műsor 5-én, vasár­nap: 1. Müller: Kossuth induló. 2. Verdi: Nabucodanasor, nyitány. 3. Straus: Álomkeringö. 4. Kraul: Ez kell a ma­gyarnak, magy. egyv. 5. Maxa: Jaj-Jaj, induló. 6. Liede: Jánosbogárka, inter- j mezzó. 7. Strici: Hazafelé, induló. — Műsoros gardenparty-t rendeznek a | Pécsi Nemzeti Színház tagjai folyó hó 4-én, szombaton este fél 10 órai kezdet­tel a színház kedvelői tiszteletére a j MaDISz székházban (volt Nemzeti Ca­sino, Király utca 13 sz.). — Mezőgazdasági középiskola nyilik , Szentlőrincen szeptember hóban az ed- I digi téli gazd. iskola helyett. Négy kö­zépiskolát, vagy négy polgárit végzett ifjak pályázhatnak felvételre. Mindenre kiterjedő részletes tájékoztatót küld az érdeklődőknek az iskola igazgatósága. — Vakmerő lakásfosztogató. Schwar- 1 z e r János 42 éves pécsi soffőr tegnap erőszakkal behatolt a Rókusalja-utca 8. sz. házba, ahol két nő lakik. Ott a két növel erőszakoskodni kezdett, mire az egyik kiugrott az ablakon, a másikat az­után szinte eszméletlenségig leitatta pá­linkával, majd a lakást alaposan kifosz­totta és tovább állt. A megadott sze­mélyleírás alapján a rendőrség csakha­mar elfogta a vakmerő tettest és folya­matba tette ellene a szokásos eljárást. — ANYAKÖNYVI HÍREK. Halálo­zások: Husz-ka Lajos róm. kát. 2 éves Ujpetre, Rihmer Károly ny. máv. főmoz­| donyvezető, róm. kát. 60 éves, Özv, Ri- bár Jánosné sz. Gyócsi Julianna róm. kát. 61 éves, Fűké Julianna róm. kát. 73 éves Horváth Mária róm. kát. 5 hóna­pos, Palotai János honvéd, róm. kai 24 éves, Krajcz Magda 4 hónapos róm. kát. ÚJ DUNÁNTÚL KIADÓHIVATALA MUNKÁCSY M.-U 10. SZ. ALATT OASHtSS A*ss,emb aVw“*r*N» PARKMOZI augusztus 4-S. Hajnali őrjárat Előadások hétköznap: 7, 9, vasárnap: 5, 7, 9 órakor. Kedvező időben ai esti előadót a kertben. — A nemzetközi vöröskereszt a svájci magyar menekültekért. A párisi rádió jelentése szerint a Nemzetközi Vörös- kereszt nagyszabású mozgalmat indított a Svájcba került magyar menekültek, illetőleg a politikai és faji okokból el­hurcoltak hazaszállítása érdekében. Az első szállítmány már útnak is indult. — Orvosi hír. Dr. B a j t a i István volt klinikai tanársegéd, nőorvos rendelését újból megkezdi, rendel: d. u. 3—5-ig. Gr. Benyovszky M.-utca 5 alatt. — Kötelező a gyógyszertárak nappali nyitvatartása. A népjóléti miniszter 43.300/1945. számú rendelete értelmében az összes gyógyszertárak rendes nappali üzemi ideje napi 8 óra. Tilos tehát a gyógyszertáraknak úgynevezett nappali ügyeleti szolgálatot tartani, mert ez a közérdekeket veszélyeztető és sértő ma­gatartásként bírálandó el. — Ezüstmennyegző. Koszorú Imréné és Koszorú Imre augusztus 4-én, d. e. 11 órakor tartják 25 éves házassági év­fordulójukat a belvárosi templomban. — Közellátási kormánybiztosok érte­kezlete. Budapestről jelentik: Róna Sándor az új közellátási miniszter érte- j kezletre hívta össze a főispánokat és a vármegyék közellátási kormánybiztosait. Az értekezleten megvitatták az időszerű feladatokat és megállapították azt a mun- ; kát, amely a közellátás gépezetére vár. (MTI) — Orvosi hír. Dr. Gothár Lajosné (Apáca utca 7 sz.) rendelési ideje meg változott. Aug. hó t -tői csak d. u. ren­del. Menhelyi gyermekek részére d. u fél 4-től, magánbetegeknek d. u. 4-től 5 óráig. — Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az V. sz. igazolóbizottság már kitűzött tárgyalásait felfüggeszti. Az igazolási el­járás folytatása során kitűzendő új ha­tárnapok külön hirdetményben fognak közhírré tétetni. Dr. Vámosi István, a bizottság elnöke. — A színészek műsoros gardenparty­ján az orosz városparancsnokság enge­délyével tánc reggelig. Jó hangulatról, ételről, italról a rendezőség gondoskodik. — Felhívás a textilkereskedőkhöz I A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara közli a területén (Pécs thj. város, Baranya, Somogy és Tolna vármegyék) működő textil nagy- és kiskereskedőkkel, hogy a kereskedelem és közlekedésügyi minisz­ter értesítése szerint rövidesen egy nép­ruházati akció indul meg. Ezzel kapcso­latban felhívja a kamara az akcióban részt venni kívánó nagy- és kiskereske­dőket, hogy a legrövidebb időn belül írásban jelentsék be a kamaránál rész­vételi szándékukat. A jelentkezés alkal­mával közöljék pontos címüket, vala­mint azt, hogy iparjogosítványuk milyen cikkekkel kereskedésre jogosít és milyen összeg erejéig kívánnak az akcióban részt venni. A postán küldött bejelen­tésnél a borítékra feltűnően „Texti 1" I szót kell ráírni. Tájékoztatásul közli a ' kamara, hogy az akció tárgyát képező ! kötöttforgalmú textiláruk a közellátás- ügyi miniszter úr által megállapított ára­kon, megállapított haszonkulcs mellett kerülnek forgalomba. — 50.000 pengős adomány a magyar egyetemek újjászervezésére. Svájci for­rásból arról is érkezett hír, hogy a Géni­ben székelő nemzetközi főiskolai segély­bizottság 50.000 svájci frankot adomá­nyozott a magyar egyetemek újjászer­vezésének elősegítésére. Ennek a tekin­télyes összegnek első részét már el is küldték Budapestre. SZÍNHÁZ UTOLSÓ ELŐADÁSOK A SZÍNHÁZBAN Szombaton este búcsúzik el a közön­ségtől Gyenes Magda az Aranykalász című operettben. A nagysikerű operett alkalmat ad arra, hogy a közönség ked­vence pompás táncaival még több hívet szerezzen. — Csonka Endre vasárnap lép fel utoljára és ezzel rövid időre be­zárul a színház kapuja. Pécsett még soha nem húzódott el ennyire a színiszezon és ezt a társulat fáradságos munkája eredményezte. Három heti pihenésre van szüksége, hogy az új szezont teljes erő­vel és lelkesedéssel elkezdhesse. Műsor: Szombaton este K# órakor: Arany­kalász. Vasárnap délután 4 órakor: Feleségül vesz a férjem. Vasárnap este órakor: Aranyka­lász. SPORT MEGSZERVEZIK A DLÁKTÖMEGSPORTOT Zsolnay serleget ír ki a Pedagógusok Szabad Szakszervezete A tömegsport kérdése élénken foglal­koztatja a pedagógusokat is, akiknek korábban is problémája volt, hogyan lehet az iskolák keretein belül össze­egyeztetni a tananyag és a sport köve telményeit, s ugyanakkor az úgyneve­zett utánpótlás ügyét is szolgálni. A pedagógusok pécsi szabad szakszer­vezete elhatározta, hogy az 1945/46-0* tanévben mind elméleti, mind gyakorlat» téren ennek a kérdésnek szenteli legna gyobb figyelmét és a diákság tömegeit nyeri meg a tömegsport hívének. A nagyrészt még csak kialakulatlan tér vek is sejtetik a lépés fontosságát, azért érdemes az elgondolással előre is foglal­kozni, hogy minél nagyobb visszhangja támadván, minél nagyobb eredménye: is legyenek. Elméleti síkon úgy tervezik a pedagó gusok, hogy januárban rendeznek egy sportszemináriumot, amelyen a legjobb szakemberek vetített képes előadások útján világítják meg egy-egy sportág lényegét, beszélik meg a diákság bevo­násával a feltételeket, amelyek szüksé­gesek fejlesztése érdekében. Gyakorlatilag a terv megvalósítói, á tornatanárokkal való részletes megbeszé­lés után összetett sportversenyt írnak ki fiúk és leányok számára, úgy, hogy a küzdelem egy-egy Zsolnay-serlegért foly­jon az iskolák között. Ezt a két vándor- serleget Marton István tanító ötvös­művész készíti el. A pontozásos verseny lehetőleg felöleli az összes sportágat és őszi és tavaszi „bajnokságra" oszlik Labdarúgástól atlétikáig, kosárlabdától úszásig lehetősége kínálkozik a diákság­nak, hogy bekapcsolódjék egy-egy sport­ágba s aktivan dolgozzon illetőleg, hogy adottságaihoz képest megszerezze azt a.i átlagos tudást, amely kell valamelyik sport üzéséhez. A cél itt is az, hogy olyanokat nyerjenek meg a sportolás nak, akik valamilyen okból kívülmarad- tak, nem hódoltak még egészségük érde­kében sem a sportnak. Az elgondoló: különbséget tesz az alsósok és felsősöd sportja között, az előbbinél a toborzó jelleget, az utóbbinál már a minőségei is szem előtt tartva. Egyelőre ennyi tisztázódott az elgon dolásból, amelynek részleteit még ez­után beszélik csak meg, de máris bizo­nyos, hogy az ötlet kivitelre érdemes » diákság intenzív belekapcsolása a tömeg sport ügyét szolgálja és meg kell tenn* sikere érdekében mindent! * Több százezer pengő a sportnapok megrendezésére. Augusztus 15-e és 20-# között kerül sor a Nemzeti Sportbizott ság és a Munkás Sportközpont rendezé­sében az országos sportnapokra. A Nem­zeti Sportbizottság kérelmére a kultusz- miniszter százezer pengőt utalt ki a sportnapok előkészítésével kapcsolatom kiadásokra. Magáévá tette a miniszter a legfelsőbb ötszörös sporttanács újabt. i kérelmét is és még 250 ezer pengőt bo­csátott a Nemzeti Sportbizottság rendel- I kezésére. A miniszter elhatározta, hogy i a sportnapok alkalmából zászlót ado­mányoz a magyar sportnak, valamint a jelenleg működő 21 sportszövetségnek. * Vasárnap délután fél 6 órakor a Hun-utcai sporttelepen PVSK—KMTE barátságos labdarúgó mérkőzés. A PVSK j vezetőségének sikerült lekötni vasár­napra a Kaposvár Munkás Sport egye­sület kitűnő csapatát, amely a volt KRAC csapatából több jónevű játékost igazolt át. Ilyenformán a közönség egy jóképes­ségű csapatot fog megismerni a KMTE- ben. Mindent egybevéve, izgalmas mér­kőzésnek ígérkezik a két csapat találko­zója. A PVSK legjobb csapatával áll kt és valószínű több új játékos kipróbálá­sára sor kerül. * Vasárnap kezdődik a sakkverseny. A Nemzeti Sport Bizottság augusztus 5-én, délelőtt 9 órai kezdettel ünnepé­lyesen nyitja meg a sakk-csapatverseny ! első fordulóját „Pécs legjobb csapata" 1 büszke címéért. Augusztus 1-ig nyolc I csapat 120 taggal leadta nevezését. A szellemi tornán résztvevő csapatok a kó- vetkezők: PVSK, DVAC, Mecsekszabol esi és Bányatelepi bányászok, üőrgyái, A) és B)% csapata és nem utolsó sorban a Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt. A sorsolás a következő: I. csoport: I. forduló Kommunista Párt—Szociálde­mokrata Párt, Pécsbánya—Bőrgyár B) II. csoport: DVAC—PVSK, Mecseksza- bolcs—Bőrgyár A). A versenyek vasár­nap délelőtt 9 órakor kezdődnek a NA- egyletben. A verseny belépődíja 3 P újdunántúlJíJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom