Új Dunántúl, 1945. július (2. évfolyam, 146-169. szám)

1945-07-05 / 149. szám

Á nő hßiyic-te e $2©vjetymófean Te!» höz hgílgatia vég tg Abeleyszky Antónia keddi előadását a Nemzeti Színházban Nagy érdeklődé* mellett tartotta meg előadásét kedden délután 5 órai kezdet­tel a pécsi Nemzeti Színházban Ab?- lovsiky Antónia. A nézőteret zsú­folásig megtöltötte a közönség, túlnyo­mórészt nők, akik mind igaz képet akar­tak nyerni a szovjet nőről. Résztvettek az el adáson a pártok kiküldöttei, a kü­lönböző testületek képviselői és a leány­iskolák felsőbb osztályai is. Dr. Tamás György helyéttespolgár- lacster üdvözölte az előadónőt, aki 1931 ő‘a élt a Szovjetunióban, előtte pedig bejárta egész Európát. Kérte, hogy azo­kat az igen értékes tapasztalatokat, ame­lyeket o Szovjetunióban, mint gyári- munkásuő, kolhoznö és mint tudósnő munkája közben szerzett, most. ismertes­se a pécsi közönség előtt is. Abolovszky Antónia „A szovjet nö sze­lepe % Szovjetunióban" című előadása előjön ismertette az orosz nő súlyos hely­seiét a cári Oroszországban. A szovjet alkotmány rögtön a forradalom után ki­mondotta a nő és férfi teljes egyenrangú­ságát. Minden nőnek és férfinek egyfor­mán jogéi van a munkára és tanulásra. Az egyenrangúsitás a gyakorlatban a kö­vetkezőkép érvényesült: Minden házban kijelöltek » legképzet­tebb asszonyt, vagy leányt, akit mint „de- legátát" kezdetben egyszerűbb feladattal bíztak meg. Az első ilyen „delcgáták" még az élelmiszer igazságos kiosztását el­lenőrizték, vagy pedig kz üzletek előtt sorbánéi lók felett gyakoroltak felügyele­tet, És az orosz nők rájöttek arra, hogy tanulníok kell. S lázas tanulás folyt szer­te az országban. A testi és szellemi munka minden terén nagyot alkottak a szovjet nők Dúsa Vinogravoda egyszerű lextil- munkásnő olyan szövési eljárást dolgozott ki, amely az egész világ érdeklődését fel­keltette. Mária Demcsenko fogadást kö- töit Sztálinnal, hogy egy hektárnyi föl­dön legalább 500 mázsa cukorrépát ter­mel. A* ukrán kolhoznő megnyerte a fo­gadást és azóta ezren is ezren érték el azt as eredményt és sokan felül is múl­ták, Baroova, a moszkvai operaház világ­híres mezzoszopránja a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának tagja. De nemcsak a testi és szellemi munka terén váltak be ilyen kiválóan a szovjet nők. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, a szov-et nők rtem estek kétségbe, hanem a férfiak mellé a nők is beáltak a sorba. A diáldcányok rém az egyetemre monlek, hanem a gyárakba cs a hadseregbe. A szovjet no családi életével kapcsolat­ban az ciöadónő ezeket mondotta: — Sokan azt állitj-ívk, hogy a Szovjet­unióban szabadszerclom van. Nem tudóin mit értenek alatta. Ezeknek az a vála- j 1 szom, hogy Igen, a Szovjetunióban egy j férfi és így nö szabadon megszerethetik egymást, semmi akadálya nincs annak, hogy egymásé legyenek, hogy házasságot kössenek. A Szovjetunióban nőm jelent akadályt s oónz és a társadalmi különb­ség. Ott csak dolgozó van és azok mind keresnek. Különös megbecsülésben ’eszesül az anya. Ha valamelyik dolgozónő anyának érzi magái, jelentkezik az orvosnál és or­vosi felügyelet alá kerül. Ha a munka a magzat szempontjából hátrányos, akkor más osztályra helyezik át, ahol könnyebb munkát végez a leendő anya, de a régi munkabére mellott. A munkáivá a szü­lés előtt és után 2—2 hónap, a szellemi munkásnö 6—6 heti fizetéses szabadság­ban részesül Akinek két gyermeke van, az naponta egy órával kevesebbet dolgo­zik, az órabért azonban rmrgmzpja. A ^egygyermekes anya havi támogatásban részesül és a „tisztelt anya' jelzőt nyeri el. A tízgyermekes anya az „anyaság bő­se" és kitüntetést kap, e.init Kalinin sze­mélyesen ad át. Az előadás további folyamán a kü­lönböző család- és gyermekvédelmi intéz­ményeket ismertette Abelovszky Antonia. Ismertette az ingyenes orosz népoktatási rendszeri, amelynek keretében mindenki ingyen, az egyetemen pedig ösztöndíj mellett tanulhat. A szovjet nők ki is hasz­nálták ezt a lehetőséget, amit az ered­mények is mutatnak. A nagysikerű előadás után rövid hang­versenyt rendeztek Szatmáry Endre, Benkö Béla. Antal Erzsi és Borszéky Ferenc részvételével. A pécsi dohánygyár a jövő héten már a polgári fogyasztás részére fog termelni A munkások és tisztviselők egyelőre kétheti szabadságra mennek, azután megindul a termelés Megállapították Pécsett a tej és tejtermékek éj árait P6c.i város és Baranya vármegye köz­ellátási kormánybiztosa a lej és tejter­mékek új áraival kapcsolatban a követ­kező határozatot hozta: Az ideiglenes nemzeti kormánynak a tej- és tejtermékek forgalmának és leih aszná Iáéinak szabá­lyozása tárgyában megjelent 3700/1945. M. E. számú rendeletével kapcsolatban a közollátásügyi miniszter 20.600/1945. számú rendeletével literenként 6.— P- ben állapította meg a beszolgáltatandó tej legmagasabb és legalacsonyabb ter­molőj árgi A 32%-os zsírtartalmú tejszín legmagasabb és legalacsonyabb termelői éra pedig kg-ként 40.— P. Tejszín átvétele esetén, továbbá a fö­lözött tej vagy savó, vagy írd visszaadása esetén a termelőkkel az egészen lefölö­zött tejet cs írót literenként 2.— P-vel a savót pedig 1.— P-vsl kell a helyi fel­dolgozó üzemnek elszámolni, A beszolgáltatott friss és kizárólag teljes juhtcjből, tejoltóval készített leg­el jebb ötfíú víztartalmú és száraz anyá­éban legalább 52?á zsirtnltalmú, egész- éges, érett, szikkadt, olsörendű juhgo- io!ya legmagasabb termelői ára kg-ként 0_ P. A beszolgáltatott tejből és. juhgomo- lyagból készült tejtermékek legmagasabb rát — amely sem csomagolás, sem más ímen nem emelhető — a miniszter a <ővétke;.ükben állapította meg vidékre: Vaj viszonteladói ára 158.— P kg-ként, fogyasztói ára 170.— P, legfeljebb 56?« víztartalmú cs száraz anyagában legalább 32'k< zsírtartalmú keverttúro viszonteladói ára 75.-- P kg-ként, fogyasztói ára 83.— P kg-ként. Félkövér ömlesztett sajt vi­szonteladói ára 75.— P, fogyasztói ára 83— P kg-ként. A közellátásügyi miniszter vidéki vi­szonylatra a beszolgáltatott tejnek \ és abból készített egyes tejtermékeknek leg­magasabb fogyasztói árát nem állapította meg, azok megállapítására, utasításainak megfelelően a területileg illetéke« köz­ellátási kormánybiztost utasította. Ennek alapján Pécs város és Baranya vármegye közellátási kormánybiztosa fo­lyó hó 2-án Baranya vármegye területéra a következő fogyasztói árakat állapította meg: Teljes tej literenként 7.SO P, lefölö­2 UJ DUM&mvl lőtt tej literenként 2.20 P, tejfel literen­ként 32,— P, túró kilogrammonként 22.— pengő. Pécs város törvényhatóságának terüle­tére pedig a következő legmagasabb vi­szonteladói, illetve fogyasztói árakat ál­lapította meg: Viszonteladói ár: tej 9.60 P, író 2.40 P, tejfel 36— P, túró 26.— P. Fogyasrtói ár: tej 10.— P literenként, író 2.50 P literenként, tejfel 38.— P li­terenként, túró 28.— P kilogrammonként. Fenti árakhoz a rendelettel megállapí­tott forgalmi adó mindenkor felszámít­ható. A vármegyei rendőrség icíaríózíatta fí endrey József voli ország­gyűlési hépviselőt A varmegyei rendőrség újabb lépést tett a reakciós múlt felszámolása lereó: Utoriózfctia Hendrey József volt or­szággyűlési képviselőt, aki mint a MPP tagja számos olyan háborús és gazdasági természetű törvényt szavazott meg, ame­lyek hazánkat veszélybe, végül is szaka­dékba döntötték. Hendrey — mint annyi más hasonló képviselő táisa — azzal vé­dekezik,. hogy öt a pártfégyelcm kötötte és ezért nem tiltakozott st orezágves/ejtö törvények és döntések megszavazása el­len. Miközben azonban ezzel a felelőtlen­ségével hozzájárult ahhoz, hogy az orszá­got sírba döntse, a saját személyes jólé­téről nem feledkezett meg; még 1939-ben Farkas és Társa címe» céget alapított s ennek jövedelméből a kétharmad rész őt illette. S míg az ország a végső katasztró­fa felé rohant, a „honatya" felelőtlenül milliókat keresett, így sikerült többek kö­zött egy nyolcvanöt holdas birtokot is vásárolnia. Hendrey Józsefei a rendőrség egy-két napon belül átadja a népügyész- ségnek. A vármegyei rendőrség még letartóz­tatta a siklósi Imrédy-párt egyik volt vezetőségi tagját, Trcbin Ágostont, akit hamarosan szintén átadnak a nópiigyész- ségnek. vir Jól beavatott forrásból azt az örveiv detes értesülést szereztük, hogy az el­múlt napokban a Vörös Hedsercg kép­viselői és a dohányjövedéki hatóság között történt megállapodás értelmében a pécsi dohánygyárat a Vörös Hadsereg a jövő héttől kezdve visszaadja a pol­gári fogyasztás részére való termelésnek. Miután azonban ezidőszerint a gyár nem rendelkezik elégséges nyersanyaggá., addig is, amíg ennek beszerzése meg­történhet a gyár összes alkalmazottai kétheti szabadságra mennek. Ez a fize­tett szabadság különben is megjár az al­kalmazottaknak. A folyamatban lévő nyersanyag-beszerzés iránti tárgyalások ezalatt minden valószínűség szerint ered­ményre vezetnek) addigra Bulgáriából sikerülni fog annyi nyersanyagot besze­rezni, hogy ag yár teljes üzemmel hoz­záfoghat a polgári fogyasztói részére való termeléshez. Informátorunk egyidejűleg elmondotta, hogy a dohánygyárban most mér meg- süntek azok az anomáliák, mint ami­lyen volt a2 is, hogy az alkalmazottak heteken át nem kaptak fizetést. Ennek Kiss Imre aligazgató szabottáló mű­ködése volt az okozója, aki a fizetésekre rendelkezésre álló összeget jogtalanul visszatartotta. Kiss aligazgatót ezért C3 még más szabálytalanságokért is, idő­közben a rendőrség internálta. Azóta az alkalmazottak, habár alacsony járandó­ságaikat, rendszeresen megkapják így te­hát, amint a nyersanyag-beszerzést nyélbeütik, miután a gyár egész fel­szerelése, gépi és egyéb berendezése teljesen hiánytalanul áll majd a további munkafolyamat rendelkezésére, semmi akadálya nem lesz most már, hogy az anyira nélkülöző dohányárú a polgári fogyasztó rendelkezésére álljon, , Megfosztják a díszdoktort címtol a politikai kalandorokat A pécsi főispánt hivatal nagyfoniosága áticafa as egyetemi tanácshoz A kormány rendelkezései, az igazoló- bizottságok lelkiismeretes, nehéz fclclő- ségérzettől áthatott munkája csupán egyetlen célt szolgál: a demokratikus át­alakulás szükségszerű, mielőbbi bekö­vetkezését, a magyar élet- újjászületésé­nek megteremtését. Ahhoz azonban, hogy ez a mélyreható, egész jövendőket és sorsunkat átformáló megújulás bekövet- kazhessók, haladéktalanul szükségessé vált az elmúlt reakciós rendszer intéz­kedéseinek minden vonalon történő fe­lülvizsgálása és az új szellemnek meg­felelő megváltoztatása. Ezt a célt szolgálja az a főispán! át­irat is, amelyik jogot biztosít az egye­temi tanácsnak olyau határozat kimon­dására, hogy a huszonötévé» reakció idejo alatt kapott díszdoklori címek felülvizs­gáltassanak s mindazok, akik igazol­hatóan mint a fasizmus, vagy o re­akció hívei kapták ezt a kitüntetést. a díszdoklori címtől megfosztható!! legyenek. Köztudomású ugyanis, hogy az el­múlt huszonötéves reakció igon sok olyan személyt tüntetett ki a díszdoklori címmel, akik a fasizmus prominens hí­vei, illetve a reakció megtestesítői vol­tak és mint ilyenek, az e téren kifej­tett érdemeikért, a valódi tudományt es a magyar tudományos kultúra szellemi fellegvárát, az egyetemet megszégye­nítve, kapták ezt a címet. Így keriikek ki a közéletbe olyan szellemi kalando­rok, akik politikai szolgalelküságúk ré­vén megszerzett diszdoktorságukkal al- tudományosságot terjesztettek és tevé­kenységük folytán igen sok téren „szel­lemi mélypont" következett ba. örömmel várjuk ezért a tudományos élet revízióját és hisszük, hogy az egye­temi tanácsot ennek a kérdésnek » meg­oldásánál a legszigorúbb müvolödcs­1 politikai felelősségérzet fogja irányítani I ÚJJÁÉPÍTÉS ..* 111 .,!■ mm 11 —S' 'I’.BLL1 HBBI 11 ■ .■■■I 1 Hl KSSZSZSSSSSSTS Mire van szüksége a MAV-nak az újjáépítésben? Kormányzatunknak, politikai pártok­nak, szakszervezeteknek és egyeseknek egybehangzó megállapítása, hogy az újjá­építést a közlekedés talpraáliításával kell elkezdeni. Az ország újjáépítése más vo­nalon jóformán el sem kezdhető a vas­utak helyreállítása nélkül. Mik a rendelkezésre álló eszközök? Elsősorban dolgos munkáskezek és józa­nul gondolkodni tudó koponyák. Másod­sorban a leleményes ember által fellel­hető cs átalakítható anyagok Amikor a pécsi Ozletvezctőség vasuta­sai az országban elsőnek „Vasutas Ver­seny" keretében tőlük telhctöleg mindent elkövetnek, Hogy vonalai és jármüvei mi­nél előbb teljesen rendbe jöjjenek, kény­telen megállapítani —» a nagyszámú ön­kéntes felajánlás és munkavállalás mel­leit — egyes helyeken nem kapta és nem kapja meg azt a támogatást, amit elvárt. Munkaerőben, még pedig tömegmunkaerö- ben napszámosban van a legnagyobb hiány. Hiúba teszi le egyenruháját és vesz munkaruhát magára a vasúti főtiszt- viselő, segédtiszt, hiába tér vissza regi iparához a pillanatnyilag kellő forgalom hiányában fölös vasutas altiszt, nincs ele­gendő kétkézi 6cgitség. A vasutasok nem magúnak építik a vonalakat és mégis kénytelenek megállapítani, hogy egyes községek csak visszavonulva nézik az erö'ködö vasutasok munkáját. Tudjuk, hogy kevés a munkabíró férfi ember falun Sok a hadifogoly, sok a rno zei munka. De hojhy egyes vidéken, egyet len ember sem jutna a vasút, — az ö vasuljuk — helyreállítására, az nem 1c het! Bízunk a pécsi Nemzeti Bizottság nak a többi Nemzeti Bizottsághoz inté zeit felhívásában, bízunk a vidéki Nem zeti Bizottságokban. Kell, hogy felvilá g.v.Usák a falvak lakosságát a vasút sürgős helyreállításának fontosságáról Hisz' mindez elsősorban értük történik A falvak lakosságának segítsége mel­lett nagy szükség* van a MAV-aak, a városok iparosságának, üzemeinek támo­gatására. Építőiparos (kőműves, ács, asz­talos stb.) még akad á falvakban is, ezekre is számítunk, de a gördülőanyag megjavításában elsősorban szóbajöhető vasíparosokat általában a városokban ta­láljuk. Pécs, Dombóvár, Nagykanizsa és Kaposvár fütöházai várják őket, A vá­rosokban működő üzemek eddig dicsé­retre méltó módon siettek( támogatásunk­ra. Ezt jövőben is kérjük. A lezajlott világháború elsősorban „anyagháború" volt. Mérhetetlen értékű anyagok pusztultak el. Pótlásukra sz­élsősorban helyreállítandó vasútüzemnek nagy mennyiségű anyag kell. Helyesen felfogott ön- ős közérdek azt diktálja, hogy a rendelkezésre álló anyagot első­sorban a MAV-nak adjuk át. Mindenféle anyagra, szükségünk van, apró szegtől fa- gerendáig, sósavtól az újburgonyáig. A szerteágazó vasútüzem talpraállitásá- hoz az építőanyagon, talpfán, öntvénye­ken, szerszámokon stb. kívül élelmiszer is kell. A megfeszített munkában résztvevő munkásságnak nincs módja és főleg ideje a falvakat cs a fekete piacot járni, Az élelmezési csoportok minden felajánlott élelmet a rendes áron átvesznek. A le­rongyolódott vasutasság örömmel nyug­tázza a pécsi cipfliparosok felajánlását, hogy mindegyik 1—1 pár lábbelit juttat* a legjobban rászoruló munkásnak. A mi­niszter szavai szerint nem csak a vasutat, a vasutast is talpra kell állítani. Remél­jük, a pécsi cipőiparosok megajánlása nem lesz fehér holló... Segítséget munkaerőben, segítséget anyagban, Ezt sem magárak kéri, elsősorban á köznek, mindnyájuunknak ,,, Unyi Béla Tibor,-a...... vd-cá> * MÁV főmérnök. . at g , . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom