Új Dunántúl, 1945. június (2. évfolyam, 122-145. szám)

1945-06-29 / 145. szám

APOLLO péntek, június 29. PARKHOZ« izomba i-vasárnap, június 30—jútiui t. Lehár Ferenc világhírt) operettjének filmváltozata: gyönyörű kiállítás, remek szereplők! A vigSzvegy Főszerepben; Jeaaetta Mac Donald, Maarice Chevalier. Előadások hétköznap: 4. b, 8 arakor, vasár- és ünnepnap: 2, 4, b, 8 órakor. Húsz pengőben á íapítoda meg a szakmunkások óra­bérét az építőipari szakosztály Az a lassú, de állan.dÓ6uló drágulási folyamat, amely egyre tart, arra késztette *z építőiparban dolgozókat, hogy felves­sék az új órabérek rendezésének kérdé­sét, A szakosztályba tömörült építőipa­rosok legutóbb ifj. Juhász Ferenc elnök­letével ülést tartottak és azon az új pari­tásos bérmegállapításig érvényes új óra- kereket fogadták el. A megállapodás sze­rint június 29-től érvényes hatállyal az «lábbi órabéreket fizetik ki a munkaadók * munkavállalók öt kategóriájába soro­sod csoportjának megfelelően; szakmun­kás órabére 20 P, betanított szakmunkásé 16 P, férfisegédmunkásé 14 P, női segéd­munkásé 10 P, 16 éven aluli fiú vagy leány munkás órabére 7 pengő. Ifj. Juhász Ferenc közbejöttével meg is kötötték a munkaadók és munkavállalók az új kol­lektív szerződéseket, a fenti órabérek fi­gyelembevételével. A kollektív szerződést jóváhagyás végett felküldték az iparügyi miniszternek, aki majd dönt érvénybelé­pése felől. A szokosztály legutóbbi ülésén foglal­kozott az OTl-díjak kérdésével is. A leg­újabb rendelkezés értelmében ugyanis az 0TI ügyszabályzat arra kötelezi a mun­kaadókat, hogy a régi és új táblázat kö- *Ötti különbözetet, ami szakmunkásoknál 2 pengőre rúg, áprilisig visszamenőleg Pótlólag fizessék be. Mivel ez a rendelke- *és súlyosan érinti a munkaadók érde­keit, a szakosztály úgy döntött, hogy a foudelkezéssel szemben beadványt ad be az OTI vezetőségéhez s ebben a nehéz fezdasági helyzetre való utalással a ren­delkezés megmászását kéri. Mi a különbség a „fekete“ és a nem fekete piac között? Nem hivatalos piacjelentés az újabb úremelkedésekről A fogyasztóközönség réme, a „fekete piac" térfoglalása a mindennapi életben ‘‘»san annyira elhatalmasodik, hogy egy­korúén elvész a határvonal a hírhedt be­vásárlási niód és a hivatalos piac között, Mégpedig úgy, hogy megfeketedik a ren- d® piac is. Ezt a folyamatot homokba du- lott fejjel lehet csak észre nem venni! ^ árak hihetetlenül napról-napra tor- Msszák fel magukat és ha a kormányzat hónapban háromszor próbálná fize- ffoemeléssel követni az áremelkedést, ak- is elmaradna mögötte. Kell bizonyos­ság? Imel 1 Gyümölcsérés szezonjában vagyunk, * Primőrök már régen szakállas tömeg­eket és mégis 36-46 pengő között mozog ‘ kajszinbarack ára (ellentétben kövér fiával, igen sovány a gyümölcs), 50 P a J?1? ára a franciabaracknak, a rogyásig "»era dobott körtét 24-32 pengős áron *szt«getik, 10 pengő egy darab uborka, a grádicsom árát pirulás nélkül le sem írni (a paradicsom viszont zöld és piros) egy fej hagyma 5-6 pengő. De íjkPégy jámbor vásárolni szándékozó a L?“ba: akarsz fogkrémet vásárolni s cse- 46 pengőt kérnek érte, garancia nél- ól Megszomjazol egy pohár sörre, 10 forgalmíadó nélkül és így tovább. ^ Példákat felesleges szaporítani! (Á kormányzat 400 pengőben maximálta 4 “Pzát, árpát. Rendben van. Azonban ha ^kuiálat-kereslet törvénye csak nem akar /Vónyesülni még a tömegcikkek esetében Jj®*' akkor nincs más hátra, valóban ten­ia ,**H valamit ennek a folyamatnak meg- . ása érdekében. ItfRAW A péntek, június 29. A lt* ■ | szombat-vasárnap, ** ^ ■ ** W június 30— július 1 Reprezentatív, legnagyobb orom film: Nagy Péter cár az orosz birodalom megteremtőjének élet- története. Előadások hétköznap: 4. b, 8 órakor, vasár- és ünnepnap: 2, 4. b. 8 érakor. Olvasóinkhoz! Ma valóban nehéz lépést tartanunk azzal a már már szökőárnak nevezhető jelenséggel, amely az árak tekintetében ismét mutatkozik. Az Uj Dunántúl kiadó- hivatala eddig is mindent megtett, hogy a közönség érdekeit szem előtt tartsa és a lap árát csak akkor emelje, amikor már ez elkerülhetetlenné vált. Most is ezt tettük s bár a papír ára ma már hat­vanszorosa az eredetinek, csak akkor emeltük, amikor Budapesten és másutt ez az emelés már rég megtörtént. Most kénytelenek vagyunk közölni ol­vasóinkkal, hogy a minden vonalon, fő­leg pedig a nyomdai árak vonalán beál­lott újabb áremelkedés bennünket is a lap árának emelésére kényszerít. Eszerint az Uj Dunántúl egyes példányának az ára hétköznaponként 2.—, vasárnapon­ként 8 oldalon pedig 3.— pengő lesz. Az egyhónapi előfizetés ára 50.— pengő. A kellemetlen hír bejelentése mellett kellemeset is közölhetünk. Sok utánjárás és rengeteg fáradság árán sikerült la­punknak ismét rotációs papírt biztosíta­nunk, ami azt jelenti, hogy az Uj Dunán­túl szombattól kezdve ismét délután jelen­hetik meg, tehát hírszolgálatunkat fris­sebbé, gyorsabbá tehetjük. Vasárnapi szá­munkat pedig ezentúl 8 oldalon jelentet­hetjük meg, tehát oly lapot adhatunk a közönség kezébe, amely már egy lépést jelent a békés állapotok felé és legalább megközelíthetjük azt a fogalmat, amit a „hírlap“ szó jelent. Szerkesztőségünket ismét kibővítjük s az eddiginél is na- gyob gonddal ügyelünk arra, hogy ne csak gyors és megbízható hírszolgálatot adjunk, hanem — egyelőre legalább va­sárnaponként — a színvonalas hírlapiro­dalom anyagát is nyújthassuk. Ezzel a cselekedetünkkel mi is jobban bele aka­runk kapcsolódni az ország újjáépítésé­nek munkájába s mostani vasárnapi szá­munkat is épp ennek a gondolatnak, az újjáépítés nagy eszméinek szenteljük. A mérnöki szaktudás emberei, az egyes pár­tok vezetői mondják el legközelebbi va­sárnapi számunkban véleményüket és út­mutatásukat abban a tekintetben, hogy a haza újjáépítése terén melyek azok a teendők, amelyek legsürgősebben megol­dásra várnak. Felhívás vidéki előfizetőinkhez! Felhívjuk kedves vidéki előfizetőink figyelmét, hogy mindaddig, míg új pos­tatakarékpénztár! csekkszámlánk ú j számát nem közöljük, illetve az új­sághoz postatakarékpénztár! befizető la­ppot nem mellékelünk, az előfizetési díjat kizárólag rózsaszínű postautalványon szíveskedjenek átutalni, mert a régi csekkszámlára történő befizetéseket a jövőben nem vehetjük figyelembe. “EGJELENT A MUNKABÉRHATÁROZA­TOK ű. SZ. FÜGGELÉKE La> A fAkíTÁSúS rHJNKABÉft RENDEZÉS Q*Z(.állította és előszóval ellátta: d r. os G y ö g y ügyvéd, a pécsi szak- V«, 011 bizottság titkára. Tartalma: Pécs Polgármesterének 29.938/1945. D. sz. «ott - *e a P®csi munkabérmegáilapífó bi- (i *?agolt megalakítása tárgyában. Az ipar- <1*U “'“iszter 55.900/1945. Ip. M. sz. ren- ii.Bi ,ttz *Parban Nagy-Budapest területén kuhi toglalkoztatotf munkavállalók mnn- •Sea'u ea és egyéb munkafeltételeinek Ci lapításn tárgyában. Az ipariigyi mi- 52.r00/1945. Ip. M. sz. rendeleté az sWr. os Munkabérmegállapító Bizottságok tásl!e-íetének és eljárásainak szabályai fl I ^ra^aa’ Kapható az ÜJ 0UHAMÚL HÖflYVESBOLTJABIlfl KIRÁLY-UTCA 10. sz. Ara «•- pengő. i — Orgonahangverseny a belvárosi templomban. A pécsi kamaraesték kere­tében július 2-án, hétfőn este 7 órakor rendezik Halász Béla orgonahengver- senyét a belvárosi plébánia-templomban. A műsoron barokk művek (Daquin, Bach) és Widor-művek szerepelnek, születésé­nek századik évfordulója alkalmából. Mű­sorok elővételben az idegenforgalmi iro­dában. A hangverseny időtartama kb. 1 óra. — A városi nyugdíjasok szénigénylése. A város polgármestere értesíti a városi nyugdíjas tisztviselőket és egyéb alkal­mazottakat, hogy a városi kedvezményes áru szenet folyó évi július hó 15-ig kell megrendelni a javadalmi hivataban, Vá­rosháza, I. em. 50. szám alatt. — Halálozás. K a s z t i Imréné június 27-én 55 éves korában elhúnyt Pécsett Temetése június 29-én délután fél 4 óra­kor lesz a központi temetőben Halálát férje, nyug. vasutas, gyermekei és a szé­leskörű rokonság gyászolja. I n c z é d i Istvánná sz. Györvári Anasztázia június 26-án 31 éves korában elhúnyt Pécsett. Temetése június 29-én délután 4 órakor lesz a központi temető­ben. Halálát férje MÁV fűtő, gyermekei, szülei és a széleskörű rokonság gyá­szolja. PARK 021 péntek, június 29. URANiA szombat-vasárnap, júniu« 3G—júliu« 1 A híre* regény művészi szépségű film­változata: Egy asszony három é ctc Főszereplők: Bette Davis, Charles Boyer. Előadások hétköznap: 4, b, 8 órakor, vasár- és ünnepnap. 2, 4, 6, 8 órakor. — Orvosi hír. Dr. R a j k i János orvos rendelését Rákóczi-út 73je I. em. alatt folytatja. Telefon: 30-23. — Esküvő. Regős József MÁV tiszt és Angyal Katalin július 1-én dél­után 5 órakor tartják esküvőjüket a Pius- templomban. (Minden külön értesítés helyett.) — TÁMOGASD AZ IRODALMAT — JEGYEZZ MŰHELY RÉSZVÉNYT! ÚJ DUNÁNTÚL KIADÓHIVATALA MUNKÁCSY M -U. 10. SZ. ALATT. — A Szociáldemokrata Párt ifjúsági csoportja pénteken délután 5—10-ig tart­ja szokásos össztáncát a Nőegyletben. — Az utazóközönség figyelmébe 1 A vármegyei rendőrség vezetője annak közlésére kért fel bennünket, hogy a mai naptól kezdve a pécsi rendőrség ki­zárólag csak pécsi lakosok részére adhat ki utazási igazolványt, míg a vidékiek részére egész Baranya vármegye te­rületén egyedül a vármegyei rendőrség jogosult utazási igazolványok kiadására. A vidéki körjegyzőségek ilyen irányú jogosultsága ezzel tehát megszűnt, illető­leg az általuk kiállított utazási igazol­ványok nem érvényesek. — Kisiparos és kiskereskedő nagygyű­lés. A kisiparosok és kiskereskedők szabad szervezete július 1-én, vasárnap délelőtt 9 órakor az ipartestület székhá­zában kisiparos és kiskereskedő nagy­gyűlést tart. Napirendre kerülnek a kis­iparosok és kiskereskedők legégetőbb problémái. Minden kisiparos és kiskeres­kedő ott legyen! i SZABAD SZÓSZÉK IGEN TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Még május hó 12-én megrendeltem Berecz Károly szénkereskedönél 10 mázsa diószenet. Be is fizettem 260.80 pengőt. Alig múlt el két hét, felszólítást kaptam, hogy fizessek be újabb 207.70 pengőt, mert a szén időközben megdrá­gult. Megtettem s azóta is türelemmel vá­rok. Amint azonban az árak most felfelé ugranak, úgy látszik, hamarosan ismét fi­zetnem kell. S megint csak várnom. De hát akkor miért kell fizetnem, ha szenet sehogy sem kapok, közben a szén egyre drágább lesz. Szerénye« és tisztelettel megkérdezem, mi történik közben a pén­zemmel, amellett, hogy az értéke lejjebb száll? Nem lehetne ezen segíteni? Latorcai Imre HOL MARAD AZ ÉRTELMISÉG? A komlói tisztviselők szabad szakszer­vezetének megb,zásából folyó hó 24-én résztvettünk a Parkmoziban d. e. 10 óra­kor tartott összvezetői gyűlésen, majd d. u. 5 órakor a Pannónia-szállóban meg­tartott tisztviselő szakszervezeti gyűlést hallgattuk meg. Helyi szakszervezetünk azért küldött ki bennünket, hogy útmu­tatást és tájékoztatást nyerjünk a ke- vésbbé elszigetelt pécsi szakszervezetek­től. Tanulni mentünk Pécsre. Hallani és látni akartuk, mily lelkesen vesz részt Pécs társadalma a szakszervezeti életben. A Parkmoziban látottak és hallottak a legnagyob ígéretét adták a jövőnek, de amit a Pannónia-szálló tisztviselő szak- szervezeti gyűlésén láttunk — megdöb­bentő volt. Az előadókat ott is a legna­gyobb elismerés illeti meg és különösen kiemeljük Szabó Pál Zoltán hozzászólá­sát, mellyel mi vidéki kiküldöttek min­denben azonosítjuk magunkat. Elítéljük azonban Pécs tisztviselő társadalmát (amelytől tanulni és jó példát akartunk látni), azért a nem­törődöm érdektelenségért, amelyet tanúsított s melynek eredménye az volt, hogy mindössze közel 100 (Száz) tisztviselő jelent meg azon a gyűlésen, melyen elsősorban az értelmiség legfontosabb kérdéseiről volt szó. Elítéljük ezt a magatartást és kijelent­jük, hogy ezzel a szellemiséggel — tiszte­let a jelenvolt és igazoltan távollévő tisztviselőknek — nem azonosítjuk ma­gunkat. Komló, 1945 június hó 25-én. Kiváló tisztelettel: Szilát Pál. — Fodrászok figyelmébe! Az orosz pa­rancsnokság utasítására a szakosztály elnöke {elhívja a fodrászokat, hogy aa üzletükben megforduló orosz katonákat soronkívül szolgálják ki. — JEGYEZTÉL MÁR MŰHELY RÉSZ­JEGYET ? — A Szent Ágnes Kongregáció ma dél­után 4 órakor gyűlést tart. — Hadifoglyok üzenete. Az „Üj Dunán­túl” szerkesztősége az alábbi szövegű lapot kapta: Szeretettel küldünk össze* hozzátartozóinknak és ismerőseinknek számtalan üdvözletét és kézcsókot. Egész­ségesek vagyunk, jól érezzük magunkat. Kérjük kedves hozzátartozóinkat, küldje­nek levelet és csomagot a szegedi fo­golytáborban lévő pécsi és pécskörnyékl tiszteknek. Dám károly szds., Gács An­dor, Szilágyi Imre, Csánki Gábor lelkész, Gurics János fhdgy., dr. Bajtay István o. fhdgy., Kocsis Lajos fhdgy., Kazaméd Béla fhdgy.,-Kővári József fhdgy., Mezei Sándor fhdgy., Sámson Imre fhdgy., Mar­tinék József fhdgy., Cser Sándor fhdgy. Jávor Andor fhdgy., Koltai László fhdgy. Lengyeltóti János fhdgy., Mayer Géze fhdgy., Mádi Károly, Ottó Antal hdgy, Szolcsányi Ferenc hdgy., Abai Ferenc zls., Bajor János zls., Csizmadia Lajos, Dévényi fűszeres, dr. Dám László zls, György, Myskowszky Imre, dr. Pozsgay Zoltán, Somogyi Elek, Szili Géza hdgy. IZIHHAZ HIBAIGAZÍTÁS Szerdai számunkban sajnálatos téve­dés folytán a „Mit ér ma egy szerelem“ c. kritikából az alábbi rész kimaradt: A szerencsétlen librettista jóvoltából élvezhetetlen lett a zene, pedig Ries* Ernő igen tehetséges zeneszerző. Ame­rikai ízű számai fejlődőképes muzsikust mutatnak. Igen kár, hogy ilyen körül­mények között kellett megismernünk. A nem éppen sikerült zenekari feltálalás Is rontotta bemutatkozása sikerét. Feltűnő az is, hogy alig huszonkét éves a fiatal komponista s egyes számai teljesen érettek. Ellenben a zenekar fegyelmezetlen vi­selkedése már szót kíván. A második felvonás nyitányát csak két-három szál zenész kezdte játszani s a többiek csak utána kezdtek beszállingózni. Tisztelet­tel kérdjük: nincs fegyelmi eljárás a fegyelmezetlen zenészekkel szemben? Mert ez a viselkedés egy tanyai vendég­szerepléskor is megjegyzendő volna, nem pedig a pécsi Nemzeti Színház ae- nekarában. a SZÍNHÁZ! IRODA KÖZLEMÉNYEI: Pénteken, június 29-én Péter és Pál ünnepére való tekintettel, két előadást tart a színházi társulat. Délután 4 órai kezdettel a finom pikantériájú, mulatsá­gos operett a „Gólyaszanatórium’' kerül színre, este pedig az eleven muzsikájú jazz-operett a „Mit ér ma egy szerelem". Szombaton és vasárnap este ugyancsak a Gólyaszanatórium van műsoron, va­sárnap délután a „Mit ér ma egy szere­lem". Műsor: Péntek délután 4 órakor: Gólyaszana­tórium. Péntek este 148 órakor: Mit ér ma egy szerelem. Szombat este 148 órakor: Gólyaszana­tórium. Vasárnap délután 4 órakor: Mit ér ma egy szerelem. Vasárnap este %8 órakor: Gólyasza­natórium. ÉLELMISZERJEGYEK KIOSZTÁSA A közellátási ügyosztály közli, hogy június hó 30-án, szombaton az A, B, G, D, július hó 2-án, hétfőn az E, É, F, G és július hó 3-ón, kedden a H, I, J betű­vel kezdődő nevű pécsi lakosok kapják meg az ügyosztály 2-es számú Irodájá­ban a hatósági jegyeiket. A közellátási ügyosztály ismételten felhívja a város lakosságát, hogy a ki­osztásra kerülő jegyeket a részükre megállapított napon saját érdekükben vegyék át. MOSÓSZAPPAN ELSZÁMOLÁS A közellátási ügyosztály nyomatéko­san felhívja a mosószappan árusításával foglalkozó kis- és nagykereskedőket, hogy a hozzájuk a múltban kiutalt mosó­szappanmennyiségről 3 napon belül a közellátási ügyosztály 7-es számú iro­dájában feltétlenül számoljanak el, illet­ve a náluk még meglévő készletet fel­tétlenül jelentsék be. Aki a fenti kötelezettségnek nem tes* eleget, a legközelebbi mosószappan ki­utalásban nem részesül. ÚJ DUNÁNTÚL Í3

Next

/
Oldalképek
Tartalom