Új Dunántúl, 1945. február (2. évfolyam, 27-48. szám)

1945-02-06 / 29. szám

Kulrf, 1‘>4r> tebfaái 6­A budapesti nemzeti bizottság első ülésén köszöntötte Sztálin marsallt es a Vörös Hadsereget A felszabadított Budapest megala- Uuíi Nemzeti Bizottsága első ülésén határozatban mondotta ki, , hogy a budapesti Nemzeti Bizottság háláját és köszönetét fejezi ki SztáJin mar­sallnak és a vezetése alatt álló Vörös Hadseregnek, mely a budapesti har­cok során mindent elkövetett, hogy a magyar fővárost a felesleges pusztítá­soktól cs rombolásoktól megkímélje. A magyar főváros közönsége tudatá­ban van annak, hogy az orosz haderő Budapestet sokkal hamarabb kerít­hette volna hatalmába, ha nincs tekintettel a főváros lakosságára ás értékeire. Ugyancsak üdvözölte a Imdapestí Nemzeti Bizottság az ideiglenes nemzeti kormányt és azt bizalmáról és hűségéről biztosította. Nem állam', rdáki eiemitsko'aí tanf'ók fizetésinek szabályozása A Vir tanfelügyelő népoktatási kerü­lete a Pécs sz. kir. város területén kívül Wültüdő állami és fízetéskiegészitö ilium- segélybe«' részesülő nem állami népisko­lai Unitók figyelmét felhívj« arra, hogy illetményeiket február hó 1-től kezdődő- leg a vármegye alispánjának 484 alísp.-— 1045. sz. rendeletében meghatározott mó­don a legközelebbi postahivatal folyósítja A hivatkozott aüspáni rendelet az egyes községi (kör-) jegyzőknél (Mohács -m. vá­ron fwolgánn esterénél t tekinthető meg, A hivatkozott rendelkezések a népisko­lai ügyvitelt érintő részletes végreh»|1á «it illetőleg az alábbiakat is meg kell je- gvezní: t. \z alispán! rendeletben meghatáro­zott fizetési jegyzékek elkészítése és zá­radékolása állami és községi népiskolák­nál az igazgató, (ig, tanító), ilyen nem­ielében az iskola helyi hatósága elnöké­nek, egyházi fennhatóság alatt álló nép­iskoláknál pedig minden esetben a* is- • kolaszék elnökének kötelessége 2. Az illetménylappal valamely oknál fogva el nem látott, de ilyenre jogosított tanítók kötelesek ideiglenes illetménylap- juk kiállítása végett a kir, tanfelügyelői hivatalban haladéktalanul jelentkezni. Jelentkezésük alkatmával az érdekeltek mutassanak be valamely olyan iratot, melyből fizetésbe beszámítható szolgálati ideiüknek kezdő időpontja megállapít­ható. 3 Az illetményigényekben beállott vál­tozások (családi pótlékra vonatkozó igény beállta vagy megszűnte, automa­tikus előlépi* stb) szabályszerű módon, a hej elöntésben foglaltak valóságát iga­zoló okmányok csatolása mellett a kir tanfelügyelőnek jelentendők, aki a vo natkozó bejelentés alapján a szükséges­ről* mutatkozó további intézkedéseket megteszi. 4 A nem állami népiskolákhoz beosz­tott állami tanerők minden ecetben külön fizetési jegyzékbe foglalandók Temetési segély és özvegyi ellátás iránti kérelmek szabályszerűen felszerelve u kir tanfelügyelőnél terjesztendők elő Nörellátás’ tálfiknztató —gggBl-'. -Jl! 1 I.-1«»« ____ HÁ ROM ÉVEN ALULI GYERMEKEK cukorellAtása A közellátási ügyosztály ezúton érte­síti a bárom éven aluli gytermekek szü­lőit, hogy gyermekeik részére az alábbi rend szerint cukorutalványokat kapnak a Majorossy Tmre-utca 13. szám alatti közellátási ügyosztály 3-as számú hiva­talában. Akiknek neve A—H betűvel kezdődik, szerdán, folyó hó 7-én reggel 8—2 óráig, akié K—N betűvel kezdődik csütörötö- köo délelőtt és akié O—Z betűvel kez­dődik, pénteken délelőtt jelentkezzék utalványáért Minden három éven aluli kisgyermek iá kg cukrot kap. Az utalványok az • utalványon feltüntetett kereskedőnél válthatók be UJDUNÁNTÚL A mezőgazdaság egészséges vérkeringésének biztosításáról tárgyalt a pécsi gazdagyűiés A Iki anya várniogyei Gazdasági Egyesület január 2-án gazd agyúiéul hívott egybe Pécsre, mely a várme- gyeházá nagytermében zajlott le. A gazdagyülésen javaslatok hangzottak el a tavaszi vetések megindítása, a szükséges íogalerő biztosítása, mező­gazdasági traktorok és szántógépek üzembehelyezése, vetőmag biztosítá­sa, a gazdasági hitelellátás kérdése, állattenyésztés fejlesztése és a faki­termelés biztosítása tárgyában. A népes közgyűlés egyhangú hatá­rozattal fogadta el a javaslatokat, melyek mind a mezőgazdaság egész­séges vérkeringésének biztosítását, a falvak lakóinak nyugodt munkamene­tét kívánják szolgálni A gazdagyűiés elnöke: Kammer Andor földbirtokos, a felhozott javaslatok sikeresebb el­intézése érdekében a jelenlevő dr- Boros István főispán támogatását kérte, aki azt félsz ól alá sában meg is ígérte. Az elhangzott javaslatok közül a fakitermelés kérdéséhez a Független Kisgazda- Munkás és Polgári Párt részéről Koszér Nándor vármegyei al- clnök, kővágószőllősi kisgazda szólt hozzá, hangsúlyozva, hogy a kispa­nv.lság és a munkásság részére -sé­relmesnek tartaná, ha a fakitermelés biztosítása érdekében a/ elhangzott javaslat szerint hatóságilag közerőt rendelnének ki, mert számtalanszor beigazolódott, hogy a kirendelt közerő lényegesen kevesebb munkát végez, mint a fizetett erdőmunkás és a mai munkáshiányra való tekintettel nemzetgazdasági érdeket sért, _ a munkaerő ilyetén való pazarlása. El­lenben ajánlja a faárak rendezését, melyben el kell férnie a munkások megérdemelt fizetésének is és így gyakorlott, rendesen fizetett munká­sokkal végeztessék eí a fakiterme­lést. Szóvátette még, hogy az iparárak, a munkásság és tisztviselők indokolt fizetés-rendezésének kérdése mellett, feltétlenül fogjalkozni kell a mező- gazdasági napszámbérekkel, termény , és állatárakkal, mert az a mostani ál- 1 lapátéban a mezőgazdaság katasztró­fáit« elgyengüléséhez vezetne, ami sem a városi dolgozók, sem az ipar, sem a nemzetgazdaság szempontjából nem lenne kívánatos. A gazdagyűiés nagy lelkesedéssel tette magáévá a felszólaló javaslatát. lak, Magyar, Mihály vezette őket. S*r zenesére egy mélyebb pinceablak veil * közelben, oda bújtam, üldözőim az utó* alig féhpeterre haladtak el tőlem Még hallottam, amikor Magyar azt mondott8 ... Ha ezt a piszkos strifeit, ezt a facér csirkefogót elfogom, nem ölöm meg k** nem elevenen megnyúzom­Mikor elvonultak, kivert rajtam * verejték, mondja tovább Blúmens.i'i e"’ — hirtelen csuromvíz leltem. Alig tudj tum fölkelni és tovább menni. A sőt* utcán később egy német katonával talál' koztam, de az annyira megijedt. Imii messze kikerült. Reggel öt óráig bolyong" tam, akkor egy rendörőrjáraltal t«lálkO*’ tam és megkérdeztem tőlük, hogy meri' van az állatorvosi főiskola. Az őrvez«10 azt mondta: — Jöjjön csak ve'ftnk, mi éppen * frontra megyünk, majd megmutat;«11. merre van. így kerültem vissza a főiskolára, a1 tuti egy Szabó György neyü ismerősöm vo'« akinek őszintén elmondtam mind««j. Szabó György szólt egy hadnagynak, sí­nem volt nyilas-érzelmű. hanem emberi ges, becsületes, keresztény, magyar e"’' bér, ők azután elrejtették addig, amit: a.Z oroszok el nem foglalták ezt a városrész Megdermedő lólekkel hallgattuk a szőr nyű rémhistöriát, amelyet állítólagos res/.tények és a magyar nevet megsze'Jv Egy nagykanizsai munka szolgálatos borzalmas élményei az Andiássy-uti nyilasházban Jo magyar, munkásareg férli íjl szeri­ben a szerkesztőségi asztallal, vonásait 4 nelicz itviLÍ munka szabta abba a jól is­mert egyenruhába, amely minden munfeás- aóyjjl jellemez. Blomactfschcin Józsefnek hívják a férfit, most érkezeti Pestről, aho) hónapokig volt mint muukászolgála- tos és skkor szabadult ki, amikor az oro­szuk felszabadították a nyilas uralomtól a fővárost. Elmondja, hogy nehéz munkaszolgálat utam december közepe táján került sebe­sült lovak kíséretében a pesti Állatorvosi Főiskolára, ahol a lovakat ápolta. Az­előtt Nagykanizsán fuvaros volt é.s így jól ért a lovakhoz, ezért került a főisko­lára. Csendes és nyugodt szavakkal beszél, gyűlölet», most sincs ebben az emberben, egy szikrányi sem, s bár már a munka- században is «agyon keményen bántak vele, egy szó megjegyzése sincs kínzóiról De ami ezután, Budapest szörnyű decem­beri napjaiban történt vele, arról már nagyon elkeseredetten beszél. A nyilasok helyzete Újpest elfoglalása után igen szorongatottá vált és ez még jobban megvadította őket. Mikor az Állat­orvosi Főiskolába értek, egy Péterffy nevű hadapród ezekkel a szavakkal fogadta őket: — Na Kóbik, megjöttetek? Jók lesztek ti majd a Duna fenekére! Nem sokáig /voltak az Állatorvosi Fő­iskolán, mert az oroszok egyre inkább előrenyomultak és egy oapon (ez újév táján lehetett) tábori csendőrök jelentek meg a főiskolán és elrendelték, hogy a zsidó munkaszolgálatosoik szedjék össze a cókmókjukat. Mikor már sorba állítot­ták őket és indulóban voltak, egy Pász- t^r nevű csendőr lépett Bíumenscheín mellé és azt mondta n,oki; öregem, sajnállak, mert a póneimicj egyáltalában nem zsidó. Pedig natfyon ki fognak nyírni benneteket! Kevéssel utóbb megindult a szomorú menet ás a tábori csendőrók az Andrássy ut 60. alatti, hírhedt nyila&házha kísérték áldozataikat. Itt névsorolvasás után ka- nyargó csigalépcsőkön a piuccbe vezették őket, aztán rájuk zárták ajtót. A pince ablakai nyitva voltak, a fagyos le­vegő szabadon áradt be hozzájuk, a fői­dőn patkányok szaladgáltak Négy napig volt itt a szomorú társa­ság és a négy nap alatt egyetlen falat kenyeret nem kaptak A nyilasok veze­tője, egy Magyar Mihály „evü, magas, szemüveges, rakospalotai nyilas volt. mel­lette egy Hortobágyi és egy Vonház test­Tm "TV?1'»8 frleUe »agát a gyű­lölettel. Mikor Magyar Mihály először kihallgatta őket, azt kérdezte: — Kik vagytok? — Munkaszolgálatos Iparosok — vála­szolta Bíumenscheín, — Ti ne« vagytok ipái—t­____ ro ngy zsidók. Még nem kaptatok hunga­rista pofont? És v’ógigpofozta az egész társaságot­Máxuap reggel Btumeuecheíut elvitték árnyék szókel tisztítani. Ili szörnyű jele­netnek volt a szemtanúja. Magyar Mihály egy gyöpyör.üszép, magas, fiatal, szőke lányt vezelelt a félreeső helyre, akinek állítólag az volt a hímé, hogy zsidó volt a vőlegénye s mikor azt elvitték, szót emelt az érdekében. Magyar Mihály a félreeső helyén tarkón lőtte a leányt, majd holttestét kidobatta a szomszédos Csengery-ulea egyik hórakására, Másnap ugyanígy végeztek egy Farkas József nevű férfivel, akit előzőleg azonban ba- lálravetlek, majd holttestét kidobták az utcára és kátránylemezzel letakarták. Ebben az időben Budapesten már az utca volt. a temetkezési hely, az aktiak, bombák és lövedékek szinte állandóan hullottak a városra és az utcák, tele vol­tak elhagyott holttestekkel. Ezeket időn­ként munkaszolgálatosokkal összeszedet­ték és a legközelebb eső tereken temet­ték el. — Ottlétünk negyedik napján jött a hire — folytatja Bíumenscheín, — hogy az oroszok elfoglalták Ráfcospalotát. A nyilasok ekkor elhatározták, hogy végez­nek áldozataikkal. Este féltíz óra tájban lihasorha állítottak bennünket, fel kellett mennünk a félemeletre, ahol egy nagy, fényeden kivilágított szobába vezettek Az ajtó nyitva volt, a szomszéd szobában sötétség uralkodott. Valamennyiünknek törökülésbe kellett elhelyezkednünk és így vártuk sorsunkat. Tíz óra lehetett, amikor Magyar Mihály és társai erősen ittas állapotban, tántorogva bejöttek a szobába. Kezükben bikacsek. léc, bot és mindenfele más ütöszerszánimal. Átvonul­tak a sötét szobába, aztán elhangzott a fölkiáltás: — Zsidók! Ádámkosztümreí Az áldozatoknak sorra fel kellett áll­mok, le kellett vetkőzniük és mikor egy- egy áldozat a szomszéd szobába lépett, a részeg nyilasok rárohantak, addig üt­legelték, amíg eszméletlenül összeesett, aztán géppisztolyokkal sortüzet eresz­tettek belé. — Szörnyű volt ez kérem, — mondotta '.tumensohein. . Már vagy húsz kivég­zést végignéztem és hamarosan én kerül­tem volna sorra, de ekkor felmondták idegeim a szolgálatot. Hirtelen az ablak­hoz ugrottam, felrántottam a spalettát. betörtem az ahlakiiveget es kiugrottam az utcára. Szerencsém volt, meri nem ütöt­tem meg nagvon magam, felugrottam, :iz- ían a katonaságnál tanul! szökellő lépé­sekben menekülni kezdtem. Mindig har­minc-negyven szoKolléjpt tettem, aztán le- feküd lem » hóba. Vártam és szökelitem tovább Az ablak a Csengery-utcára nyílt és már egészen a Szoudy-uteáig jgtottam, »«kor (eltűntek üWözóim Hárma* «ol­nítö nyilas szadisták követlek el. Szí« hihetetlen, de Blumenschein József al1' nyira pontos adatokkal és a bel vek 3>'|Vj nyira pontos körülírásával mondotta * hogy nem lohet benne kételkedni Még Hr ra is emlékszik, kiket vertek agyon a *** me. elölt a nyilasok Íme a névsor: SchU István, Katz Bernét, Mermelstein Jé«?’ Gyémánt. István, Stem Aladár, Klein J® zsef, öídmann József, Kluger Sióié1? Goldberger T.yó, Roth Ferenc, Plocs« József. Grosz Emil. Allenslein Andor Tibor. Több névre nem emlékszik. ^ Bíumenscheín József megmentőie, Sz«1 György társaságában Kecskemétre n*®A ahol a város pohjármest erétől az ő’?. katonai parancsnokság pecsétjével ( totl igazolványt kapott. F.zzcl 'ölt Pécs 's most varia, hogy mielőbb Nagyk«1" zsára hazaméit essen lelentkezzeneV. a fe'sz*; baitltst! terá'een mars*1 tisztek és altisztek A honvédelmi miniszter ezúton Is t*l szólítja azokat a felszabadított teriilf^ maradt összes hivatásos tiszteket, b5' helyetteseket és altiszteket, akik a áruló Szálas! parancsai.alól kivonták ^ gukat, haladéktalanul jelentkezzenek illetékes főispánoknál. A jelenik*’* j ze»r után ugyanis a főispánok névjegy*' f*'“" .. .............■ i ké szítenek az itlmaradt tisztekről, aU‘ tekröl, amit felterjesztenek a kerület1’ illetékes parancsnoksághoz, a mi sz.ouylatunkban, a pécsihez. vi' Pécsre érkezett az új magyar honvédség szervező bizottsága Ma délelőtt a föispáni mva.— jelentekeztt Igiieczy József bőd' százados, két másik magyar tiszt méretében, akik azzal a. ufcglűzá* jöttek Pécsre, hogy a magyar Kod delim miniszter nerébat, majfkezd ezen a területen az új magyar ' védihadsereg szervezését. A Ki/* sáist-ni i, innak munkájáról Hold ságról és ai..._------------ ■ számunkban impk bővebben. Pécs város lakossága nagy Sí'1 me] és lelkesedéssé! fogadta az út j kon feltűnt magyar honvéd egye11 j Kát, mert tudja, bogy ez a dem<’^ I tikus Magyarország felépítésén«^ j jobb jövőjének kezdetét jelenti­Rekordere íi szöv^séges lég ei (ama lak Hunéi országot Londonból .jelentik: Az elmub nap alatt 5.000 szövetséges repüld j 15.000 tonna bombát dobott I« metországi célpontokra. A beY* 5.000 repülőgép legénvsége k6 belül 30 légi hadosztály állomány*1 ! ieiel meg. I T* Vaj és sajt elosztása. A 1 reskedok Testiilete felhívja • í élalpiUzerkereskedőket,, hogy i sajt. beosztásuk szerint illetéke kereskedő közlése véget! a ttl W«M«mek meg,

Next

/
Oldalképek
Tartalom