Új Dunántúl, 1945. február (2. évfolyam, 27-48. szám)

1945-02-08 / 31. szám

UJ DUNÁNTÚL Csütö; <ö'v, 1945 február 8. Szakszervezeti hírek Vidéki szakszervezeti mazgalom A szabad szakszervezeti mozgalomban a vidékiek eddig nem nagyon vettek részt i kétségtelen azonban, hogy a moz­gatom nem korlátozódhat csak Pécs vá­ró* é? környéke területére. ’Kormányunk az új szakszervezeti törvényt még nem l os7.il hette el s kérdés, mikor ' kerülhet sói, másirényú nagy elfoglaltságára te­kintettel, annak megalkotására. Addig is saját magunknak kell a kezdeményezést megtennünk. A területi beosztást még nem tudjuk pontosan, de valószínű, hogy a paifszervezetek mintájára a szakszer­vezetek is kerületenként alakulnak meg. *i kerületen belül helyi csoportok mű­ködnek. A pécsi kerületet alkotja majd Pécs és Baranya vármegye területén ki­vid a Pécshez földrajzilag tartozó terü­lni Dé)-Dunántúl A szakszervezet) titkárság a nehéz • o/.lekedési viszonyok miatt nincsen ab­ban a helyzetben, hogy minden egyes községbe kiszálljon, ezért a kővetkező­ket ajánlja­Ahol a munkavállalók száma csekély, otí helyi alcsoport megalakítása nem szükséges. Minden dolgozó, fizikai vagy szellemi munkás, köz- vagy magánalkal- mazott közölje belépési szándékát a szakszervezeti tanács pécsi titkárságá­vá! és a (elvételt az. a szakcsoport togja eszközölni, melyhez tartozni kíván.- Azokban a községekben, ahol a dolgo­zok száma nagyobb, alakítsák meg a helyi szervezeteket. Jelöljenek ki arra alkalmas, önként vállalkozó, vagy régi szakszervezeti emberekből, esetleg a megalakult politikai pártok útján, 3—4 tagú előkészítő bizottságot. Ez közölje címét a pécsi titkársággal, ahonnan azonnal megkapja a továbbiakra vonat­kozó részletes útbaigazítást. Nyomatékkai hívjuk fel a vidéki dol­gozók figyelmét a vidéki szakszervezeti szervezés azonnali megkezdésére Ez alkalommal közöljük, hogy Sikló­son már megalakult az építőmunkások helyi szervezete. Reméljük, hogy Siklós Ír sz az a vidéki hely, ahol a helyi al- Csopoi tok megalakulása a legrövidebb időn beiül fejeződik be, s Így az egész körzetnek példával szolgálhat, éh Gy. Elbocsátások A* egyes szakcsoportok, de különösen a magánalkalmazotü csoportok részéről, mind több panasz merül fel az elbocsá­tások miatt. Ezért a kérdéssel fogl.U- ko/.nunk kell. A magyar jog összes sza­bálya — u fasiszta jogszabályokon- kívül —- árvénvbon van s így érvényben van az ez ipar-ügyi. miniszteri rendelet is, mely szerint a 20 munkásnál többel foglalkoz­ta lo vállalatnál munkás elbocsátás csak ■az. iparügyi miniszter hozzájárulásával történhet. Tudiuk azt is, hogy mindaddig, míg a kormánnyal az éiintkezés a közle­kedési nehézségek miatt hosszadalmas, i kormány rendeletalkotási jogkörét helyi vonatkozásban átruházott hatáskörben s nemzeti bizottság gyakorolja Biztosak vagyunk abban, hogy Jr.or- magyzatunknak sem lehet más az inten­ció ia, mint a kis exísztenciák védelme s így nem jogszabályellenes, ha az előbb említett iparügyi miniszteri rendeletit ki- terieszhe miud«n vállalatra liiz.ieh iiznm stb.) alkalmazzuk. Nem lehetséges ugyan», hogy azok a vállalatok, melyek ar. eljptt.lt évek során igen, jelentős nye­reségre tettek sjtort, régi alkalmazottai­kat, amint az üzem rosszabbul megy, üzowiaI elbocsássák. Azokát a vállalato­kat, melyeknél az alkalmazottak megtar­tása súlyos hátránnyal jár, vagy eseileg a/ özein fenímiai.uláfiál veszélyezteti, ter­mészetesen uem lehet — közérdek cl'ene- sen — azok megtartására kényszeríteni. Kormtuayunk legutóbb megjelent ren­delet« bét megállapító állandó .biifotlság (elállítását rendelte el Ez a bizottság ös/el «télénél fogva — mivel abban a ha­tóság képviselője, a nemzeti bizottság ki­küldöttei. a munkaadói érdekképviselet és a szakszervezet küldöttei is helyet fog­lalnak, igen' alkalmas ar^a, hogy a fel­mondások kérdeséheu is véleményező, illetve határozó szerv legyen Éppen e/vrt a szabad szaWeívezetek titkársága kéiVénnyei fordult a nemzeti bizottsághoz, mondja ki a nemzeti bizott- siia hogy a fenti iparügyi miniszteri Teli­zd «tatet kiterjes.rtöfeg alkalmazza, .oly- ' »éppen. hogy 20 alkalmazottnál keveset- let foglalto- Ufó vállalatok aihalviazotb»- lo* -«at a bérmegállapitó bizottság hozzájárulásával bocsánatnak el. Enélkiil a felmondások érvénytelenek. Remél jük, hogy ezt a kérdést az összes dolgozók közmegelégedésére rövidesen, ked véX. tettó l a aamaaU bizottság. Aó isLELMEZhöl MUNKÁSOK reze tősége, 7-te d, a. 3 óraikor, a szállodai, vendéglői és éttermi alkalmazottak veze­tősége pedig 9-én d. u. 3 órakor tart értekezletet hivatalos helyiségében. ÍROK, MŰVÉSZEK ÉS TUDOMAi- NYOS MUNKÁSOK SZABAD SZAK SZERVEZETÉNEK FEBRUÁRI NAP TÁRA. Hivatalos óra éa tagfelvétel min den pénteken délután 3—4 órakor a szék házban. Tizedikén Í2 órakor az orvosi kamara nagytermében közgyűlés, (Szé- chenyi-tér 16, bejárat a Király-utcából az üvegudvaron át). A szakosztályvezetők készítsék el beszámolójukat és terjesszék elő terveiket. Minden tag megjelenése fontos Tizenhatodikén 12 órakor a szí­nészek, délután 3 órakor az frók szak­osztályai a székházban üléseznek. A köz­egészség tani intézel, tantermében (Bel­klinika-udvara) ugyancsak 16-án délután 3 órakor a természettudományi szakosz­tály ülésezik. Tizenhetedikén délután 3 órakor a képzőművészek, huszonkettedi­kén a szellemtudományi és társadalom­tudományi szakosztály találkozik 3 óra­kor a székházban. Huszonhatodikén dél­után 3 órakor választmányi ülés lesz a székházban, Március hó 1-én a zene- és táncművészeti szakosztály ülésezik a r.e- nekonzervatóriumban, délután 3 órakor. Kérjük a tagokat, hogy e hirdetményt te- gvék el, mert az üléseket ismét nem hir­detjük. , A pécsi Pedagógusok Szakszervezete értesíti tagjait, hogy a közeljövőben rendezendő orosz nyelvtanfolyam meg­kezdésének idejét, és helyét a vezetőség idejében közölni fogja. A SZAKSZERVEZETT SZÉKHÁZ *«­gedtiázltílügyelőt alkalmaz Jelentkezés * titkáii irodában KERESEK megvételre jó állapotban lévő férfiöltönyt, nadrágot és felöltőt, kőzéptennetro, továbbá 41-42-es félcipőt Cím: Makór-utcs 80. Telefon: 15-55. SZÉP, SÖTÉT HALÓ eladó. Megtekint belő 3-tól 6-ig. Zsoluay Vilraos-utca 30 SZÉN ÉS KOKSZ ismét kapható eh Zsam’óménál. Pacsirta-utca 8. sz Befizetés: délután 2—-4-tg Tel,: 25 69 , MEGBÍZHATÓ KOCSIST és kocsi kísérőket felvesz a Délmagyar Rt gróf Benyovszky M.-utca 35 %■>. fel-nt kérés reggel 3-—10 óráig HASZNAIT KOCSIT és egy páT ló szerszámot megvételre keresek. Cím Timár-utca 16. II emelet ELADÓI Sportkocsi, hósszü pólya betét, selyempsplan pártjával, mély ko csiba való. Cím: Toldi Miklós-utca 3. sz., T. cm., 4. ajtó. ' BÚTOROZOTT SZOBA fér ff részére kiadó. Király-utca 31 sz., udvarban. JÓMITNKAS, perfekt,női fodtászsegé­det kenés, Stresset: hölgy föd rá «rat J mák utca 23 HASZNÁLT, BŐRÖNDÖKET vennék, 50z 100-as, 60x120-8» raeretben. Cím: Le* h ó r •/. fűszer üzlet, ltg«lmasuk-utca t ASZrAI.rrOZHEI.Y, kifogástalan álla­potban eladó. Megtokinthétő: KIimó*u. 6. szám, Kqauer lakntosmestcrnél El.ADÓ egy majdnem új. modem, sö­tét hálnazobabntdr 2. pái női 30 es cipő, egy gyapjú sípíillover és több más (áigy Cím: Dlósi ül 47 a VENNÉK egypár jókarban lévő 41 42-“« csizmát. Címeket: „.lókarlian 1000" szánna a kiadóba kérek. A pécsi kir. törvényszék. I* '*8 1045. szám. Idéző hirdetmény. A pécsi kir törvényszék- közhírré teszi, hogy Beimel Péter és neje tel peresek­nek Beimel Ferenc alperes eilen indított perében a perfelvételre határnapot tű­zött és felhívta a feleket, hogy 1945. évi február hó 26. napján délelőtt 9 óm­kor hivatalos helyiségében, Munkácsy Mihály-ulca 2 szára, földszint 13. ajtó- szám alatt jelen jenek, nieg, egyszersmind pedig -az alperes részére — aki ismeret­len helyen tartózkodik — Ügygondnokul dr. Nagy Lajos ügyvédet (lökik' Pécsett) nevezte ki. A birósag felhívja az alperest, hogy a fent menjelölt határnapon és órában ipeghatalmazott ügyvéd által jelenten meg, mert ellenkező esetben az ügy­gondnok log helyette eljárni. Pécs, 1945. évi január hó 25. napján. Dr. Oltai László s. k. kir. törv.-széki bíró. A kiadmány hiteléül Jablonszky Teréz kezelő. GYÓGYPEDAGÓGIAI TANÁR magán­vizsgára előkészít, korrepetál; tehetsé­ges, ideges, beszédhibás vagy bármilyen fogyatékos gyermek tanítását, nevelését vállalja* Ugyanott sportgyermekkocsi eladó. Gyenge, Makár-utca 1., I. 4. HATSZ ÁRNY AS spa »7o 1 fa 1 eladó. Megtekinthető 2—3 óráig. Irgalmasok- utca 14. szám. FEKETE női szóvetruha, barna szok­nya, dupla ágyterító párnával, eladó. PerczeJ-utca 34., Turányiné. 600 [J-0L SZÓLÓ gyümölcsössel, kőt szoba konyha, csukott veranda és mel­lékhelyiségekből álló lakással együtt azonnal bérbeadó Cím: Felsőbavidülő 10. szám, SÜTŐTŐK, kukorica és fürdőkád el­adó. Béró Bánffy Dezsö-u. 5. EGY PAR 46-OS FÉRFIBAK ATTICS és félcipő, jókarban lévő. eladó. Cím: Hall Józsefné, Majlátb-utca 15. 100 HOLDAS BIRTOK részletbe, felesbe vagy 3 részéből kiadó. Érdek­lődni a tulajdonosnál, Vaskapu-puszta, Up.: Ócsárd, Halbich Istvánnál. HÁROM SZOBA, fürdőszobás emeleti lakás Nagyflórián-utca 8 sz. alatt kiadó. HÁROM- -NÉGYSZOBÁS, modern, le­hetőleg kertes lakást a belvárosban ke­resek. Cím: 985. szám alatt a kiadóba. ELSŐ C.JMNA Z1STA FIAMHOZ in­struktort keresek Cím ^86 szám alatt a kiadóba SZÖLÖKADAKAT vagy boroskádakat veszek Márton-utca 15. Tel.: 37-37. GYERMEKKOCSIT, vajszínűt, mélyet, kifogástalant keresek. Értesítést „gyer­mekkocsi 1218 jeligére a kiadóba ké rek. 200 PENGŐT ADOK. aki kétszobás. fürdőszobás, szép lakást szerez, Értesí­tést „két tagú család 1219' le.Uqé.re a kiadóba, kérek MEGVÉTELRE KERESEM: „Mit kössek? Hogyan kössem?" című könyvet Ugyan­ott eladó 5 öves kisleánynak bársony1 ruha Cifra: Szigeti-út 3. VENNfiK magas áron, Knet Izidor Gyoma kiadású. Madáchi Ember »ragé- diaja-t, Munkérsy-félp: Szerb, horVát és orosz nyelvtant Szives megkeresés te­lefonon 32-7? 14-15 ÉV KÖZÖTTI KISLEÁNYT, teljes ellátással és lakással kisgyénne­kem mellé felveszek Már too-ti. 16. 37-ES NŐI CIPŐ eladó, vagv nlnnréj* hétő 38-asra. Klapka-u. 4. 1. ajtó. FÉ.RFISZÖVmÉR 1. bakancsért, cérná­ért mézet Bük kösd BÉL YEGG YUJTEMÉNYT, jobb tokát vennék. Lánc-utca 18. szám. ELADÓ ÉKSZEREIT díjtalanul közve­títem. Ékszermunkát vállalok. Hatschek aranyműves, Perczel-u, 23. Telefon: 26-69._________________________ NEUMANN JÓZSEF Első pécsi pedi­kür szalón, Pannónia udvar. 0j tele­fon száma: 30-75. Tyúkszemek, be­nőt körmök speciális rendbehozatala. Nyitva reggel 7-től 3 óráig egyhuzam­ban. VESZEK használt kar- és zsebórát. Hentz Kálmán órás, Pécs. Jókai-téT 2. ÜJ VAGY JÓKARBAN levő Wass Al­bert könyveket vennék: A titokzatos ős­ünk; A kastély árnyékában! Mire a fák megnőnek. Ajánlatokat: Jeszenszky J., Bükkösd címre. FIGYELEM! JárdahintA „Turul" só, ki­csinyben és nagyban kapható. Fűszer- kereskedők Áruforgalmi RT., gróf Benyovszky Móric-utca 9. az. VESZÜNK kis villanymotorokat (0.25— 1 HP-ig). Dörzsárakat csapágyfémet és forrasztó ónt Mestrits Janő Ipart és Kereskedelmi Rt. Pécs, Munkácsy Mi- hály-utca 35. szám. ELADÓ kétszáz éves Amáthe-hegedü. tokkal. Mátyás Flórlán-utca 8. az. FÉRJHEZMENNE ügyvéd, 23 éves őr vegye. Cím „953" szám alatt a kiadó­ban. ÜGYES, jó bizonyítvánnyal rendelkező szobalány és egy kézilány felvétetik * Türr-malom ban. Mosott rongyot vesz k ÚJ BUliáHTOL adnék. Neudörfler J. EGY »RISS FFJÖSKECSKE és kel gúla eladó. Cím Álmos utca 8. FÓ7NJ TUDÓ MINDENEST és egy bejárónőt keresek azonnélr a vagy 15 re Cim: M á r i a - u 3. Dr. CSEKE GYULA adjon életj-H ma gáról Telefon' délelőtt 10 löl 19-77, dél­után 3-tól 31-37-re. VÁNKOS huzatokkal, több más eladó. Radnics-utca 5. szám KÉTKóRIKÁS GÁZFOzOLAP eladó Telefon: ?,f. 59. BÚTOROZOTT SZOBA külön bej Arattál, belvárosban két idősebb úrnak, vagy házaspárnak kiadó. Érdeklődni. Márton­ul ra 15 sz. alatt. FCSZERKERÉSKBDÖ5EGÉD és munkás K e I n r a t h vegyiüzemhez fel vé telik Rákóezf-űt 39 C Tel.: 19-77. KOVÁCSMESTER bármiféle! állást vállalna Benczik József; Rigó-utca 50 sz., Jankovirs-telep. BOPT VÁSÁROLOK mindén tételben, lehet ecetes is. Mintát aiániattaJ M o n- tay ecetgyár. Pécs, Irányi Dániel-tér 11. .lÓKARB '.N lévő fekete női télikabát. középtermelie, inufral együtt eladó. Cím: Papnövelde-utca 33. Pécs szab Mr. város polgármesterétől, 38.357 1945 D. szám Tárgy: A növényvédelmi «veret felkutatása, nyilvántar­tása és igény hévé: el«. Hirdetmény. Baranya vármegye és Pác« sieb kár. város főispánja 49 föisp,—1645. számú rendeletével a gyümölcsfák és szőlők növényi és állati kártevői elleni véde­kezés érdekében intézkedett a váró« te» rulelén ' lévő és a keieskedőknél táToló növényvédelmi szereknek és anyagok­nak a közérdek szempontjai szerint tör­ténő forgalombahozaíala céljából való nyilvántartása és azok zár alá vétel« tárgyában. E célból a hivatkozott fő­ispán! rendelet alaptan felhívom • ke­reskedőket (nagykereskedőket, kiskei--"'- kedóket, szövetkezeteket, lerakatok«*- bizományosokat, stb 1, hogy rézgáltc. Vénpor,vézkénpor, rézmészpor, UlkuproL szőlőül traf eket.e, bánhiféle fekete fe*' lékkel készült ré< gáliokészitmény, bár- miféle arzénkészltmény, bármiféle kén- készítmény, nyers karbolineum és ké- s/ílményei, petroleum-emulsió é« készik inényei (Schell, Donuaudt Wasch) és ny«1’* nikotin-készletüket az alábbiak szerint e rendelet megjelenése utáD azonnal legkésőbb azonban 19-45. évi február hó H1 ig ajánlott levélben, vagy kézbesíti* útján a Bárányavánnegyei Gyümölcstea "’élők Egyesületénél (Pécs, Papnöveld«' ub a 4. sz a.) jelentsék be. A bejelentésnek tartalmaznia keH * növényvédelmi szét vagy anyag gyárt megnevezését, a készlet mennyiségét * csomagolás módját, a beszerzési (őnkől*' *égi) árát és a legutolsó eladási (ma®' malis) árál. A kimutatásban ezeket k«- velőleg egy rovat, üresen hagyandó, á gyári szén- és arrénkészítmények * gyári csomagolás szerint (Mi, H, 1 kgr-os csomagolás) külőn-külön jel«*" tendók be. Az ellen, aki ezen rendeletnek előirt határidőn belül nem tesz eleg«“ készleteit nem, vagy nem teljes mennye s^qükben jelenti be, a törvény teli®* szigorával fogok eljárni. Pécs. 1945. évi január hó 18. nepjá»­Dr, Esztergár Lajos »■'*’ polgármester. PtiRH VIKTOR Fükyi'tlrt» kisií*jzda|>árt SZKRKK.SZTOBI/.0 ITsAG : DR. ROltOS ISTVÁN M«*var Ko*nnuni*t* Pírt POT9GAT GTDIÁ 6«>ci41<lrMknta tó* pm.trt.éVs szJSRKESZTÖ: cseza zot rAw ZIAriJA: ÖJ DtTNÁNTŰI. KÖNTTNTOUCDA É6 KÖNYTZtártó «aassazTOntc te uADCmnéSAve rtcs, PTOcrm -otca t

Next

/
Oldalképek
Tartalom