Új Dunántúl, 1944. december (1. évfolyam, 1-12. szám)

1944-12-18 / 2. szám

ÚJ DUNJkKTUL mhoote már e nép a SzU6t---“ >k krónikása elnéz a A Hacúött és belekémlel a ietunió Mjbolt borús kárpitjába november4* *1* de akik ®°*4 e1' 27- ik évfríok a ®aßy»r tavasz beszédéit ®aÖukkal *■ ®í* beszedem Uttclf munkával és A ».Kel fogjuk várni a téli októberi megvalósulását. gyarors Duna fclZfil nemzefgyöléslöl? O Ott1 n át külpolitikai terror már- 9-én megsemmisítette a ma­alkotmányos élet legelemibb .tételeit. Az ellenzéki pártok kép­viselőit bebörtönözték és internál­ták. Ettől fogva a magyar nemzeti közakarat szabad megnyilvánulásá­nak nem voltak meg a törvényes feltételei. Ezért zuhant az ország szakadékba. Most ebből a szaka­dékból kell kivezetni a nemzetet és ez lesz a nagy feladata az ideigle­nes nemzetgyűlésnek. A Szovjetunió felszabadító seregei, amelyek súlyos csapást mértek a megszálló német hadseregre, megnyitották a lehető­séget arra, hogy a független demok­ratikus Magyarország gondolata is­mét feltámadjon. — Alakulóban van az írók, művészek szakszerveze e. A kü­lönböző foglalkozásokat szabad szakszevezetekbe tömörítik. Egyelő­re az írók és művészek szabad szakszervezete van alakulóban. Az alakulást hét tagú szervező bizott­ság irányítja. Az írók részéről dr. Csorba Győző, a zenészek részé­ről Takács Jenő, a színészek ré­széről dr. Székely György, a szellemtudománnyal foglalkozók ré­széről dr. Kardos Tibor dolgoz­nak a szervezés előkészületein. — Két elemi .iskolában meg­indult a tanítás. A vörös hadsereg illetékes katonai parancsnokságának ? ^>écsi tankerület kir. főigazgató­val közölt rendelete alapján Ba­'o /a vármegye és Pécs szab. kir. kk elügyelője közli, hogy az okta- ^'ía Bártfa-utcai és Megyeri-kert- -®Vosi állami népiskolák I—IV. Sztályaiban a f. évi december hó ÍO án újból megkezdődik. Az ok­tatás naponta 10 órától 13 óráig tart és azon nemcsak az említett népiskolába már beírt iskolakötele­sek vehetnek részt, hanem bármely megfelelő korú, a város területén lakó más iskolakötelesek is.- Fokozatosan vonják be a fűszerkereskedőket a kenyér- Af úsílásüa- A kenyérellátás terén ez idő szerint komoly fennakadás nincs, mindössze a péküzletek előtti sorbaállás a probléma. Intézkedés történt máris, hogy a fűszerkeres- k«*d6k, szatócsok bevonása a k* nyérárúsításba ismét megtörténjék.. Mivel a lisztellátás körül egye­lőre nehézségek vannak, azért a város vezetősége fokozatosan vonja be a kereskedőket a kenyérárúsí- tásba és minden remény meg van arra, hogy az időleges zavarokat két napon belül teljesen kiküszö­bölik. — El kell távolítani a házak faláról a reg» hirdetményeket. A varos vezetősége felhívja a háztu- i.odonosokat, hogy a házak falain lévő régi hirdetményeket azonnal távolítsák el. Aki a rendeletnek nem ti az eleget, megbüntetik. Sztálin mondotta a „nemzeti szocialistákról“ „A német területrablókat, azaz hitleristákat nálunk rendszerint fasisztáknak nevezik. A hitleris­ták, mint kiderült, ezt helytelen­nek tartják és makacsul továbbra is nemzetiszocialisiáknak neve­zik magukat. Tehát a németek arról akarnak bennünket meg­győzni, hogy a hitleristák pártja, a német hódítók pártja, mely Európát kirabolja és szocialista államunk ellen gaz támadást szer­vezett, szocialista várt. Lehetsé­ges-e ez? Mi lehet közös a szo­cializmus és az elállatiasodott, Európa népeit fosztogató és el­nyomó hitleri területrablók között? Lehet-e a hitleristákat naciona­listáknak tekinteni? Nem. A va­lóságban a hitleristák most nem nacionalisták, hanem imperialis­ták. Amig a hitleristák a német­lakta területehet szedték össze és a Rajnavidéhet, Ausztriát, stb. újra egyesítették Németország­Í al, addig bizonyos foggal tart­atták őket nacionalistáknak. De amikor már idegen területeket ragadtak el és rabságba vetettek európai nemzeteket, cseheket, szlovákokat, lengyelehet, norvé­geket, dánokat, hollandokat, bel­gákat, franciákat, szerbeket, gö­rögöket, ukránokat, bielooroszo- kát, a Balti tenger mellékén lakó népeket stb. és világuralomra kezdtek törni, a Hitler-párt meg­szűnt nacionalista párt lenni, mert ettől a perctől kezdve impe­rialista területrabló, elnyomó párttá lett. A hitleristák pártja imperialis­ták pártja és pedig a legragado­zóbb és legrablóbb imperialistáké a világ összes imperialistái között.“ A Szovjetcsapatok elfoglalták Fótot Egyre szorosabbra zárat a gyűrű Budapest körűi Ez amerikaiak eifcg.aiták M.nriors-sz getet London, december 18. Moszkvai jelentés szerint a szovjet csapatok egyre szorosabban felzárkóznak Budapest körül és tegnap elfoglalták a Budapest külvárosaihoz egészen közel fekvő Főt községet. Az orosz csapatok északról ás »agy szélesség bén elérték a szlovák határt. A nyugati hadszíntéren az amerikaiak a Sig!rie(t> vonal erős védelmi szakaszain vágták magukat ke­resztül és mind jobban közelednek Karlsruhe leié. Az amerikaiak a Fülöp szigetcsoporton partra szálltak Mlndora szigetén és 18 km-re előrenyomul­tak a parvonaitói. j — Városházi tisztviselők, akik elhagyták Pécset. Az Új Dunán­túl beszámolt egy cikkében arról, hogy a városháza tisztviselői közül kik voltak azok, akik hűtlenek let­tek Pécs városához és megszöktek munkahelyükről. Ez a névsor kiegé­szítésre szorul, amennyiben a meg- szököttek között van dr. Gádoros Miklós, di< Külley (Winkler) János, Saray László és Wéber Aladár is. — Megkezdte működését a pénzügyigazgatóság. A normális kerékvágásba minden vonalon visz- szatér az élet. A közhivatalok, a szükségesnek mutatkozó átszervezés végrehajtása után legnagyobbrészt megkezdték működésüket. így töb­bek között már a pénzügyigazgató­ságon is rendes mederben folyik a munka. — Iparosok, kereskedők. A Vitos ’néző Bízott a a «lé terjetfteodö iparos­éi kereskedő kívánságok megbeszélés* cél­éból az iparosok kedd"i> e hó ló.én dél­ben, a kereskedők srerdan déli 12 órakor meebe-jéiést ta lanak a rüotfetlen K*agazdB — es Polgar* Párt Deák n 1 sz. a eme et lanécMermében A felmerüli* p'Oblémákra adandó vá'a;*zoka ugyanott és ped g az iparosokét cső őrtőkön, a kereskedőkét pénteken deli 12 érái ól fogják közölni. A füg» eilen Kisgazda — Polgári- ás Munkás­párt kéri a legteljesebb érdeklődést, hogy eljárása egységes legye*. — Kedden már ki kell nyitnia minden üzletnek. Ismeretes, hogy a sürgős közmunkák elvégzésének érdekében a közszükségleti cikkek árusításával foglalkozó üzletek ki­vételével az üzletek zárvatartüsát rendelték el. Ez a rendelkezés hétfőig volt. érvényben, úgy hogy keddtől kezdve az üzleteket nyitva kell tartani és a közönségnek ren- ndelkezésére állani. — Pár nap mnlva biztosítják az 1 — 3 éves gyermekek tejeliá- tását. A város rendelkezésére álló tejmennyiséget a sebesülteket ápoló kórházak rendelkezésére kell bocsá­tani. A helyzet ebben a tekintet- ben napról-napra javul, amennyiben a város vezetőségének már is sike­rült a polgári klinikák és kórházak tejszükségletét is biztosítani, s ugyan­csak megfelelő mennyiségű tej áll már rendelkezésre a Stefániának és gyermekmcnhelynek is. Pár nap múlva, amikor vidékről is megindul­nak a tejszállítások, több mint való­színű, hogy sikerül majd biztosítani az 1 —3 éves gyermekek tejellátá- sá is — Anyakönyvi b*rek november 30-tó. decent1 er 15» gj Prcs ver, i anya­könyvi hivatalában . egutóobi tizenöt nap a'att az a'ább* ha áleseteket írtén ették be őzv. Kovacsice ** klóané, r. k Mohács Szo­nda Jánosét r. k. 3d éves. Kle* sión via. Vékony lions rét 22 évea, Daróci! Jnzsel ny. egyetemi gép-sí, r. k. 61 éves, Dom­bóvár, sollet Iaivánne Kelemen Erraebel r, k. 62 évea, Orsós Jutámul r. k. 29 eves f^qp. »>44 dógoml t Í7. Drá Sáte Mái 81 r 79 f in Vai zil Ds nó1 Cat cici'. > magyar sansz! fl sagpr Keregiiez! Maáyur katonák f Magyarok! Katonák! fö'dmő.A jelenlegi &>|yOS történelmi ie- B auf J nos^dű napoktan szükségesnek ;.” rrek. V*t>^ r°P,ü;ok és rádió út- 54 éves rk„ őzv. I<5,ez0ket KÖzÖl)Cm vele- zt bet 78 v«s rk,, őzv. rikré Ho; vátn Ka lm 78 népemet locher Erzsébet 9 eves rk., > ,, . , rencné Seb n’rei Kamiin 6í?,a'asI es '>an Schonlocher Joztai 10 évet rk., Lilára mégis ztef földműves, 54 éve* ik., Blae, Áinet Ge- Valér László 5 nai oi k. Udvari An*,_0---di éves rk B<> a, Dofcsák Imre 11 éra«' * ‘ Tárnái Jozvef 1 napos, rk Mec' eksza'iolcí"ar"' Akácz József vendéglő.«, 44 érés rk., Ssönyi tek Sándor Már. tanácsos, 56 érés rk„ Klein János D. G. T. ronatvezető, 30 éree, rk . £,j. Ugyanezen idó alatt házasságot kötöttek: dr. Deákv Andor rtn aljegyző és Angster ® Erzsébet, dr. Victor Ágoston orvos, egye- »*" teml 'an4rsegéd ét Tombi Irén oki. •anttó, tk, Wolfiam Ernő moturrezetö és Bocz Mána, n. heiter Ernő autószerelő ét Wolfram Irén , , Anna Ca>tár Rudolf gépészmérnök tanár és Kolnlicz Anna, Schluut Antal oiaigyári gépmunkás ea Strausz Mária női azabé a- Ko álj-Drorzaák Károly fodrásxmeater ée é- Dentsch Terézia női fodrász su, Stran z jg József fényképész m. és Karantz Margit. . dr Lux János orrot éa Bndi Veronika, dr. Maavar Vince orvot ée Steiáa Veto- is nlka Siklósi András hentes éa ménzárna a és éa Dömötör Antónia, Dobszal László aétö- u. segéd éa Kalotal Erzsébet, Csurgó Mibátv 1 rendőr ée Bombek Irén, dr. SaékeJ «Hcn György színigazgató ée Deá Rózsa, Kin- iy- esés Zoltán tef. lelkész és Szobotzlai Jo­zefa, Császár Káioly rendőr és Müller Ka- )r. talln, Borbás Géza asz'aloe a éa Követ I oaa, Répást Heretic endőr ée Juháss M4- ,ei r a, dr. Poór László orvos éa Horrátk i'fl E elka, Tome.skó János szénbányamnnkáe (el és Veiiath Ilona, Bódis Ferenc váróéi ki- ,, aegitó altiszt és Győrkő Mária, Mosonyi István autószerelő s. éa Obernik Anna, Víg Aptal kereskedő » .éa Sori»-» n.e-y. re Horgos JóxseF’cipesz m. és Czeiníncer Gah i riella, Kopeikin reodor Gerasmovity orot.oru hadseregbeli zászlós, állatorvos éa Benkó., Katalin. 8 za­— Meghalt Máihé Gyula, ismert színművész. A varosra sza- ^. kadt események zűrzavarában szín i7 te észrevétlenül távozott el az élők sorából Mátfié Gyula színművész, 4J. az ismert kitűnő komikus, aki az elmű t évek alatt remek, e készült fö- iparmüvésze i termékeivel szerzett el széles körökben tel es elismerést 7// j Kongeniális ember vöt, valóságos n ]L hegedűvirtuóz, zsonglőr hipnotizőr j/. éspon pás e őadó. Mindössze ötven- k. hat évet élt. Halálát felesége gyá- ■/. szolia nagvszámú tisztelőivel együtt. /­pártmozgulÖm” A. Függet aa K sjruda-, Munkái- z éa Polgári Párt louroa éa Kereskedő „ ' Szerveiére folvó hó 19-én kedden, 20-á krerdáu, 21 én esti őrtökön 4« pén eki i' 13 órakor a párt Deák utca 1 aram ala p páros és Kere-kudő helyiségébin szer* zcsí értekezletet tartanak. A szervezési b zottság minden kételkedő éa iparos lagi f elváriák. Régi nyakkendők t artitasa «» laviiási ui nvakkend'tk késit'eae Üzem Líceum u ! Fájós ivuksaemek, benőtt icörmól* sib szakszerű ápolása ér k kezilése. — N vumann Józsel specialis pedikür azaloe­jaban. Kuslv utca 5 szám. HIRDESSED if; mit lít­reiELÖlS SZERKESZTŐ: PERR VIKTOR KIADJA : 0J dunAntOi KÍNYVKYOMI» ÉS KÖNYVKIADÓ * ü fZF.R KÉSZT ŐSÉG ÉS KIADŐHtVATál ,u »•cs, raacm-UYCA 2. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom