Új Dunántúl, 1944. december (1. évfolyam, 1-12. szám)
1944-12-20 / 3. szám
■ r v UJ DUNkNTUL Szerda. 1944 december 28. Meddig tart még a városi közmunka? Hosszabb idő óta helyreállítási közmunka folyik Pécs város külső területén. Ezek a munkálatok mind- ezideig nem fejeződtek be és egyre több érdeklődés érkezett be az illetékesekhez e munkák várható tartamát illetőleg. Lapunk megbízottja ebben az ügyben megkereste Pécs sz. kir. város polgármesterét és úgy vele, mint pedig a városi műszaki ügyosztály szakértőivel megbeszéléseket folytatott Ezek eredményeképpen közöljük a város polgárságával, hogy az említett munkálatok ezen a héten feltétlenül befejeződhetnek, ha a város polgársága a maga nélkülözhető munkaerejével azonnal munkához lát. Együttes és vállvetett munkával a hosszú idő óta húzódó és annyi kellemetlenséggel járó városi közmunkát végéhez lehet juttatni. Felhívjuk tehát a város polgárságát, hogy mindenki a maga érdekében minden külön felszólítás nélkül reggel 7 órakor a közmunka színhelyén jelentkezzen, Kivételt csak azok képezhetnek, akik fontos és közérdekű szolgálatuk miatt nem vehetnek részt a munkában. Ide tartoznak elsősorban az orvosok, ápolók, kórházi személyzet és a közüzemek alkalmazottai. A város vezetősége biztosra veszi, hogy a polgárság meg fogja érteni a fehivást és együttes fellépéssel megoldja ezt a vajúdó kérdést is. — Elbocsájtott köztisztviselők jelentkezése. Az 1919 óta politikai okokból elbocsájtott köztisztviselők (vármegyei, városi, MÁV, posta, stb.) esetleges irataikkal jelentkezzenek a Magyar Kommunista Párt székházában, Rákóczi-út 68 sz. fsz. 2. sz. alatt. — Felhívás a postai alkalmazottakhoz. A Pécsett lakó nyugalmazott postai alkalmazottak, özvegyek, árvák összeírás végett a főpos- tan az 1. számú ablaknál folyó hó huszonegyedikén vagy huszonkettedikén 9-15 óra között az ellátásukat megállapító rendelet, a legutolsó értesítő szelvény és az illetmény nvilvántartási (ellátási) lappal jelentkezzenek. — Szerdán alakul meg a tanárok szabad szakszervezete. A különböző foglalkozások, mint ismeretes, szabad szakszervezetek formájában építik ki érdek-képviseleteiket, Ennek során a pedagógusok szabad szakszervezete szerdán reggel 9 órakor tartja alakuló ülését — Ki kell nyitni az üzleteket. A varos vezetősége felhívja a kereskedők figyelmét arra, hogy a rendelkezések értelmében már december 18-ától, hétfőtő1 kezdve szigorúan kötelező minden üzlet nyiivatartása. Figyelmeztetik az ér- deKclteket, hogy az üzleteket ezután semmiféle indokokással sem szabad zárva tartani és ha tulajdonosának közmunkára ke1' esetleg mennie, köteles olyanva a ii beá Ill's ni az üzletbe, akire a muukakö- telezettség IMI lerjed ki. Sztálin mondotta: Megszfinf a német csapolok legyőzhetetlenségéről szóló leesegés, ami a háború elején még előfordult és amely mögött a németektől való félelem rejlett. A Rosztov és Keres alatti, Moszkva is Kalinin alatti, Tihvin és Leningrad alatti emlékezetes harcok, mikor a Vörös Hadsereg megfutamította a német- fasiszta terület-rablókat, meggyőzték harcosainkat arról, hogy a német csapatok legyőzhetetlenségéről szóló fecseg és —- mese, melyet a fasiszta hírverők eszeltek ki. A háború tapasztalatai meggyőzték harcosainkat arról, hogy a német tiszt úgynevezett bátorsága rendkívül viszonylagos fogalom, hogy a német tiszt bátorságot tanúsít, mikor fegyvertelen hadifoglyokkal és békés polgári lakossággal van dolga, de elhagyja a bátorsága, amikor a Vörös Hadsereg szervezett erejével kerül szembe. Jusson eszetekbe a közmondás i „Legény, ha bárány az ellenfele, de bárány, ha legény áll szemben vele IMS2MIHMSÜ i «lís nü mar. dl indami A szovjet hadsereg Miskolciéi északra ó'abb negyven hegységet foglalt el, közlük Pulnohot Moszkvai jelentés szerint a szovjet hadsereg tovább folytatja a Budapest—Miskolc közötti arcvonalon előretörését és Miskolctól északra és északnyugatra újabb negyven községet foglalt el, közöttük Put- nokot, Ragályt és Kelemért Ettől nyugatabbra az oroszok elfoglalták Pásztót. A nagy támadás súlypontja jelenleg Budapest és a csehszlovák határ között van, amelyet Mali- novszki tábornagy seregei széles arcvonalon elértek és át is léptek. Egy londoni jelentés szerint Budapest körül már csaknem teljes egészében német SS elit hadosztályok küzdenek, ami arra mutat hogy a németek semmi áldozatot nem kímélve igyekeznek ezt a fontos kulcspontot megtartani. A magyar fővárosban pánik és zűrzavar uralkodik, a város nagyrészét füst, korom födi, egyes külvárosok égnek. A lakosság nagy többsége a németek többszörös felhívása ellenére sem akarja elhagyni otthonát, bár a vízellátás megszűnése most már tifuszjárvánnyal fenyeget A németek továbbra is rendszeresen folytatják a magyar főváros kirablását, elszállítják az élelmiszereket, a gyárak gépeit leszerelik. Úgy látszik, hogy a magyar székesfőváros nem kerülheti el történelmi és egyéb értékeinek teljes pusztulását. Hosszú vonat és autósorok szállítják a magyar főváros értékeit s így akarják kényszeríteni a lakosságot is, hogy otthonát elhagyja. Növekvő rémuralommal jgyek íznek a németek a belső összeomlást elodázni Londoni jelentés szerint a nyugatlengyelországi Lotz városában a németek óvintézkedéseket tesznek egy esetleges felfegyverkezés ellen. Annyi németet próbálnak fogvatar- tani, amennyi csak lehetséges. A i város uj német polgármesterét maga Himmler nevezte ki a városi rendőrség parancsnokává. Nyugat-Lengyelországban egyre több lengyelt ítélnek halaira. A németek munkatáborból való szőkédért, fegyvertartásért, sőt engedély nélküli disznóölésért is halálra ítélnek lengyeleket. Németországban is nő a halálraítéltek száma. A német igazságügyminiszter közli, hogy 1939-ben 99 németet ítélt halálra, 1941-ben ez a szám 1292-re emelkedett, tavalv a kivégzettek száma 5336 volt. Közülük 1745 öt árulásért végeztek ki. A németek a legátlátszóbb ürügyekkel próbálnak annyi magyar katonát átvinni Németországba, amennyit csak tudnak. A budapesti rádió azt mondotta a magyar katonáknak, hogy azokat, akiknek a kiképzése a már megszállott területeken kezdődött, a ,,biztonságos ’ német teiületen fogják kiképezni Ezt az intézkedési a győzelem e!ő feltételének mondotta a magyar rádió. Egy londoni hírmagyarázó. ezt Írja: Hitler úgynevezett ajánlata, hogv Németországba vigye a magyarokat, nem egyéb, mint beismerése Németország emberhiányának, ameny- flgriben az idegen inakat ás a német nőkét széles körben toborozza. Ez is azt mutatja, hogy Hitlernek nem áll elég ember rendelkezésére, hogy a háborút folytassa és ezért magyarokra van szüksége, köztük egészen fiatalokra is, hogy Németországért harcoljanak, vagy pedig kényszermunkára vigyék őket a birodalom védelméért való hiábavaló építkezésben és a rommá bombázott német ipartelepek javítási munkálataiban. Miután nyilvánvaló, hogy minden épeszű magyar, aki az ilyen feladatot önként vállalná, kevés akad, a németek erőszakot és csaló eszközöket alkalmaznak. Köszöoeinyiiváoüás akik felejt Mindazoknak, hetetlen kisfiúnk ííj. Feger Istvánka elhunyta alkalmából' a teme lésen virágok küldésével megie eoesükkel mélységes fáj Halmunkat enyhient ivvekez- ek, ezúlon fe e zük ki hálás kő- /önetünket. Kü ön köszönjük a Pécs Batas/ek O-M-seg é- Pá ya mesteti k r agyitttérzését. Pécs, 1944 december 19. A mé'v égésén sv/tott Foger- csaád. PARKMOZI = TELEFON 19—81 == KeddtH-vasárnapig, d«c. 19-24-ig. Minden időle leRnaRvobb . őidetmel Sztálingrád K Sztálingrádért lefolyt Rigéezt harcok eredeti elvételei. egész előadást betöltő műsor! továbbá: HÍRADÓ a háborw* esem nyékről. Előadások csak a ParknrazKmi) hétköznap: délután ^ 3y vasárnap d. e. 11, d. a. */a 3 órakor Pécsett masodö pármi helyiséget: Magyar Kommunista Párt pécs- baranyai szervezete: Pécs, Rákócxi-út 68. szám. Telefon: 14—70, 23—71. s*. (Volt Vitézi Székház.) Szociáldemokrata Párt: Zrínyi-«. 13. Független Kisgazda Polgári és Munkáspárt : Deák-u, 1. TANÜGYI HÍREK A pécsi tankerületi főigazgató M- hfvja a városban tartózkodó s eddig még iskolai beosztást nem nyert tone« menekült tanárokat és tanítókat, hogy az alábbi helyen és időbe« jelentkezzenek: a tanárok L hó 2t-ér csütörtökön d. a. 10 órakor a tanks rűleti főigazgatói hivatalban Mássá F« renc tanügyi tanácsosnál, a tanító ugyanakkor a pécsi tanfelügyelői hl vatalban Magyar Dezső tanügyi tani csosnál, Mindkét hivatal Kardos Ká mán-u. 5. sz. alatt az I, emeleten vei — Két elemi iskolában megindult a tanítás. A vörös hadsereg illetékes katonai parancsnokságának a pécsi tankerület kir. főigazgatójával közölt rendelet« alapján Baranya vármegye és Pécs szab. kir. tanfelügyelője közli, hogy az oktatás a Bártfa-utcai és Megyeri-kertvárosi állami népiskolák I—IV, osztályaiban a f. évi december hó 20-án újból megkezdődik. Az ekr tatás naponta 10 órától 13 óráig tart és azon nemcsak az említett népiskolába már beirt iskolakötelesek vehetnek részt, hanem bármely megfelelő korú, a város területén lakó más iskolakötelesek is. Magánalkalmazottak szabad szakszervezet« (tisztviselők és kereskedelmi zottak) intéző bizottsága működését •la Ferenciek-u. 11. szára alatti ideig)« __ he lyiségében megkezdte. Tagfelvétel és felvilágosítás minden d. n. 3—4 óráig Bármiien állási koré* g-pírei tudó, náraiartaban é« am rt bar 6 évmi gyaior- lattal Wré tisztviselőnő Cím \3oiior Rr e*ebe\ SzabadiáR-utca 3. Jafül Sándor mérnök arat kenést ."Nyílra: La-zló. Kéri címét 11 247. nsááj alatt h k értő •" 1-adni .«aszná-t, jó Karban levő kar- éa aapb- '•rát in Ras áron vészéit, 0«ready László. lítv Hi»lia-ii 22. Jókarbnn évó, vajszínű, mély mekbocsi adó Bástya-u 3. szám FELELŐS SZERKESZTŐ: PSJUt VtkTTW K ADJA : ÚJ mjNANlÚL könyvnyomda ts KÖNYVKIADÓ nzMCESzrösto ts 1*0,