Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1942

1942. október

38 emlékbeszédét, valamint a két egyházi Vezér temetésén elhangzott nagy tanúságokat rejtegető beszédeket egy „Emlékfüzet''-be gyűjtve közre adjuk és közkinccsé tesszük, hogy emlékük legyen élő és az irányukban életükben megnyilatkozó szeretet soha el nem múló és örökre áldott! Komor és fájdalmas volt a két kiváló egyházi Vezér temetése. D. Kovács püspököt az egyházkerület lelkészeinek, felügyelőinek és tanítóinak, valamint az egyetemes egyház népes részvétele mellett a budapesti Kerepesi-úti temetőben a Székesfőváros által adományozott díszsírhelyen helyeztük örök nyugalomra, ravatalánál Túróczy Zoltán tiszakerületi püspök, mint hálás tanítványa emlékezett meg egy szárnyaló, mély tartalmú beszédében Mesteréről Joel próféta könyvének 2. r. 28. verse alapján arról szólva, hogy ifjaitok álmokat látnak s véneitek látomásokat látnak. Május 1-én volt Nógrádmarcalon dr. Sztranyavszky Sándor egyházkerületi felügyelő temetése. D. Kapi Béla az egyet, közgyűlés egyházi elnöke, dunántúli püspök temette s Luk. 11. r. 21—22. v. alapján az erős fegyveresről szólt, aki védi az ő házát, de mikor egy erősebb jön, akkor elveszi mindenét. A nógrádmarcali ősi nemesi kúria hársfái sejtelmesen susogtak s szomorúan borultak az elköltöző nagy halott fölé, ahol nemcsak egyházi életünk vezetőinek, az egyházkerület gyülekezeteinek küldöttei, hanem a magyar politikai élet beláthatatlan nagy serege állott s kísérte ki utolsó útján a marcali temetőbe, a család sírkertjébe örök nyugalomra Sztranyavszky Sándort. Egyházkerületünk árván maradt. Egyszerre vesztette el mindkét Vezérét. Az egyházkerület kormányzatát az E. A. 136. §-a értelmében dr. Händel Béla, mint hivatalára nézve legidősebb egyházmegyei felügyelő és Kardos Gyula, mint rangidős esperes vették át és vezették egész a mai napig: az új egyházkerületi felügyelő és püspök beiktatásáig. Egyházkerületünk — mint egy kettétört márványoszlop — úgy áll a rohanó idő országútján. Talapzata az oszlopnak szilárd fundamentumán még áll, a felső része porbahullott. Fölötte és mellette vészthozó baglyok huhognak, mellette villanó égből bombák robbannak s mi szeretnénk ezt a két sírt, amelyben ők nyugosznak, s egyházkerületünket, melyben a még élő hittestvérek élnek, szeretnénk Isten oltalmának, kegyelmének szent palástjával betakarni, hogy ne legyen bántásuk sem a holtaknak, sem az élőknek. Lehajlunk a márványoszlop talapzatához és körülötte szedegetjük a törmelékeket. Most is azért gyűltünk össze, hogy a leomlott darabokat könnyes szemmel összeszedjük és kezdjük újjáépíteni a romokon a jövendő életet. A régi kiváló Vezérek helyén új vezetők állnak, akik dicsőséges mult emlékein elmerengve, aggódva lépnek az építő munka állványaihoz, vájjon hogyan és mikor fogják a ledőlt szobor tagjait úgy összeilleszteni, hogy az hirdesse a régi nagy mteger dunáninneni Egyházkerület dicsőségét? De erőt ád az erőtlennek az Isten örök kegyelme. Erőt ád az a tudat, hogy az egyházkerület túlnyomó többségének bizalma kíséri építő munkájában. A gyász és fájdalmas emlékezés kopár utain , már szól a harang", már ébred a gyász letargiájából egyházkerületünk s ezeken az ünnepi napokon — amikor a kerület új Elnökségét iktatta be — meleg áldáskívánságokkal tisztükben, megcsendült a homályfedett jövőnek édesszavú harangja, amely hitet, reménységet, minden magyart összekötő szeretetet hirdet, amely a háborús idők borzalmain, a nagy áldozatokon, könnyeken, aggodalmakon túl felnyitja előttünk az elkövetkezendő új életnek, új boldog-