Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1941

1941. október

9 megválasztatásában nagyra értékel. Nem óhajt sokat beszélni s nagy ígéreteket tenni, de munkakészségét szíves örömmel felajánlja az egyházkerületnek s nagy örömére fog szolgálni, ha munkával hálálhatja meg az egyházkerület részéről neki előlegezett bizalmat. 5. (Dr. Z.j Dr. Borostyánkőy László ügyész eskütétele. Hivatali esküt tett dr. Borostyánkőy László, a múlt évi egyházkerületi közgyűlésen megválasztott egyházkerületi ügyész. Eskütétele után megköszönte az egyházkerületnek bizalmát, kérte a Mindenhatót, hogy tiszte betöltéséhez adja megsegítő áldását s szülővárosát, az egyházkerület egykori székhelyét, Pozsonyt, hozza mielőbb vissza! Dr. Nagy Vilmos, dr. Kovács János, vitéz Pataky Sándor és vitéz Száky Jenő dr. törvényszéki bírák s Hanzélv Ervin dr. törvényszéki jegyző eskütétele a legközelebbi közgyűlésre, vagy törvényszéki ülésre maradt. 6. (Dr. Z.) Tanítóképviselők. A püspök bejelenti, hogy az egyházkerület elemi népiskolai tanítói a közgyűlésre képviselőkül vitéz Pataky Sándor bokodi, Endrődi Alfréd pusztavámi, Szügyi Géza egyházasdengelegi és Mihalovics Pál szécsényi tanítókat választották. A püspök évi jelentése. 7. (Dr. Z.) A püspök felolvassa az 1940—41. közigazgatási évről szóló következő jelentését: Nagyméltóságú Felügyelő Űr! Mélyen tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! 66. Zsolt. 8—13. v. • Áldjátok népek a mi Istenünket és zengjen örökké az ő dicséretének szava. Aki megeleveníti a mi lelkünket s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak. Mert megpróbáltál minket ó Isten, megtisztítottál. ozmint az ezüst megtisztíttatik. Bevittél minket a hálóba, megszorítottad a mi derekainkat. Fejünkre ültetted az embereket, tüzet és vizet hoztál reánk, mindazonáltal vittél minket szép kies helyre. Elmegyek azért, házadba áldozatokkal és megadom Néked tartozásomat, amelyet ajakimígértek a szorongatás idején. A zsoltáríró e mondatokban, míg népe sorsát rajzolja, mintha évezredek távolságát röpülné át pillanatnyi suhanással és a mi nemzetünk életét írná meg égő tűzbetűkkel a történelem végeláthatatlan nemzedéksora számára. A számra kicsiny, de történelmi jelentőségre nagy népek történelmi végzete elevenedik meg lelkünk szemében. A múlt idők tanúsága szerint nem a százmilliós népek érik el a halhatatlanság arany trónusát, hanem azok a népek, amelyek a nekik osztott isteni rendeltetéshez ragaszkodnak, azt véráldozat árán is végrehajtják, mert érzik, hogy egyedül az kerüli el az enyészet örvényét, akár emberi lélek, akár nép, akár ország, amelyben az isteni eszmepalánta meggyökerezett, amely boldogan érzi", hogy nem saját egyéni életét éli, hanem Krisztus életét. Átéli vele együtt a pusztai kísértés nagy vívódását, a pálya diadalmas sugárba szökkenését. A keresztfa hordozása, a fölfeszítés is életet hirdet, — azt az életet, mely hatalmas ívű szivárvány módjára egybeköti az Ararát csúcsát a Golgota ormával. Mindegyik hegycsúcs oly evangéliumot hirdet az emberiségnek, mely a kárhozat hullámtorlaszában is kegyelmet kínál a csüggedők felé: „Nem akarom a bűnösnek a halcdát,