Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940
1940. október
43 lyósítva a kormány által, mint a csonkaország nyugdíjasainak és özvegyeinek ellátási díjai. A közgyűlés az előadói jelentés alapján: a) ismételten felhívja a kerület espereseit, hogy a nyugdíjintézeti hátralékok behajtását továbbra is hathatósan szorgalmazzák; b) felhívja a visszatért egyházak lelkészeit, hogy a nyugdíjintézetbe való felvételükért sürgősen nyújtsák be az egyet, lelkészi nyugdíjintézet szabályrendelete szerint kellően felszerelt kérvényeiket a püspöki hivatalhoz; cj felkéri a püspököt, hogy a visszatért nyugalmazott lelkészek és lelkészözvegyek igazoltatását sürgősen foganatosítani és a nyugdíjak és ellátási dijak sürgős folyósítása tárgyában lépéseket tenni szíveskedjék. 16. (K. R.) vitéz Purgly Lajos pénzügyi előadó előterjeszti az egyházkerületi pénzügyi bizottság jelentését, mely szerint: a) az egyetemes egyház vagyonmérlege 1938. dec. 31-én tőkében és alapítványokban 776.817 P 69 fül., mely a megelőző évi 721.413 P. 17 f-rel szemben 55.404 P 52 Pill, gyarapodást mutat; b) az egyházkerület 1938. évi számadásait a múltévi egyetemes közgyűlés jegyzőkönyve 75. pontjában némi kiegészítésekkel jóváhagyta. A helyesbített számadásokat az egyházkerületi számvevőszék megvizsgálta s azokat helyben hagyta. Az 1938. évi számadás és vagyonmérleg a helyesbített alakban terjesztendő az egyetemes számvevőszék elé. E szerint a bevétel 34.366 P 22 fill., a kiadás 22.197 P 86 rill., a maradvány 12.138 P 36 fill., amiből 11.605 P a Földhitelintézet folyószámláján, 532 P 76 fill. pedig a Postatakarékpénztár csekszámláján van elhelyezve. — A vagyon 166.467 P 10 fill., a teher 12.138 P 36 fill. tisztavagyon az 1938. év végén 154.328 P 74 fillér. c) az 1939 év folyamán a következő államsegélyek folytak be a kerület pénztárába: a) az egyetemes egyháztól 9139 P 32 fill., b) a minisztériumtól közvetlenül 3.300 P. Ezenkívül érkezett a gyülekezetek visszacsatolásával kapcsolatos kerületi közgyűlési és bizottsági ülések költségeinek fedezésére rendkívüli segélyképpen 400 P; d) az egyházkerület egyházközségeire az egyetemes közgyűlés jegyzőkönyve 79. pontja szerint az 1939. évre lelkenkint 2—2 fillért ve-* tett ki. Ellenben a kivetés 70.000 lélekszám után történt, holott kerületünk lélekszáma a nyilvántartás szerint csak 51.276. A sajnálatos és nyilvánvaló tévedés a püspök megokolt kérelmére az egyetemes közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében — 1.400 P-ről 1.024 P-re helyesbítettetek; e) a közalapadóból a múltévi egyet, közgyűlés jegyzőkönyve 80. pontja szerint egyházkerületünknek vallásoktatás céljaira és missziók segélyezésére 1.000 P, a kerületi missziói lelkész díjazására 250 P, az újkomáromi egyháznak állandó segély címén 600 P, a székesfehérvári, az egyházasdengelegi, az oroszvári, a bánhidai, a nagyvelegi, az érsekújvári, a dunaszerdahelyi egyházak részére 100—100 P egyszeri rendkívüli segély folyósíttatott; f) a számvizsgálóbizottság megvizsgálta az egyházkerület 1939. évi számadását, amely szerint a bevétel 49.967 P 77 fill., a kiadás 42.553 P 91 fill., a maradvány 7.113 P 86 fill., mely a Földhitelintézetnél a folyószámlán van elhelyezve. A vagyon 154.796 P 57 fill., amely a megelőző évvel szemben 467 P 83 fill. gyarapodást mutat; g) a számvevőszék előterjeszti a bevétel az 1938. évi áthozattal