Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939
1937. szeptember
'22 niszter ur előterjesztésére az egyetemi ny. r. tanári cimet adományozta. E cim adományozás lehetővé teszi, hogy oktatói munkámat bár korlátolt mértékben tovább is folytassam, hittudományi karunkon előadásokat tarthassak és összekötő szál lehessek közegyházunk és a hittudományi kar között. Ily módon közvetlenül megismerhetem a jövendő lelkésznemzedéket és továbbra is munkása lehetek a lelkésznevelésnek. Előadásaim tárgyát a magyar protestáns egyháztörténelem köréből választottam. A gyülekezeti életben tartott előadásaimról és végzett látogatásaimról külön jegyzéket mellékelek. * Mielőtt jelentésem általános részét befejezném, igaz meleg hálával és köszönettel fordulok Ő Nagyméltósága, elnöktársam felé, aki nagy országos gondjai mellett hűségesen megosztotta velem a kormányzás gondját, nemcsak az elnöktársét, hanem a lelkipásztorét is. Ahol egyháza érdeke kívánta, mindig megjelent, — ott láttam Velegen, Vanyarcon, Szirákon, Béren, Debrecenben s személyiségével, beszédeivel ünneppé avatta az egyszerű hétköznapot is. Mindig érezzük, hogy amit mivel, több az eskükötelezte kötelességnél, oly benső, láthatatlan erő munkálkodik benne, mint a fában a rügyfakasztó vagy a lombokat virágba boritó eső. Nem azzal jön, hogy áldozatát éreztesse, — hanem, hogy lelke ösztönének engedelmeskedjék. Ha kell, kardot vagy pajzsot tart kezében, ha kell, vakoló kanalat; de akár harcol, akár dolgozik, szemében, a gyöngyöző verítékben fölismerjük azt, akit nem önmaga akarata, hanem Isten akarata küldött ide. Áldja meg őt Isten erővel s a barázdát, aminek hantjaiba magot vet, gazdag terméssel. Segítsen mindnyájunkat kegyelmével, hogy hü szolgáknak találtassunk. Következnek a részletes kimutatások. Püspöki munkarend I. Püspöki munkarend az 1936—37. évben: (1936. szept. 1. — 1937. aug. 31. A) 1936. év. Szept. 2—3. Egyházkerületi bizottsági, gyámintézeti és lelkészegyesületi ülések Salgótarjánban. Szept. 3. Papavatás Salgótarjánban. Szept. 4. Egyházkerületi gyűlés Salgótarjánban. Szept. 6. Istentisztelet és igehirdetés Somoskőújfalun. Szept. 30. Győrött a dunántúli egyházkerületi gyűlésen D. Kapi Béla püspök üdvözlése 20 éves jubileumán. Okt. 4. A soproni hittudományi kar tanévnyitó ünnepén részvétel. Okt. 10. f Gömbös Gyula miniszterelnök temetése Budapesten. Okt. 18. A közös protestáns templom felavatása Dorogon, Medgyasszay Vince ref, püspökkel együtt.