Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

13 vallásszabadság tükörtiszta földje Európában, még pedig nemcsak erő, vagy a jog és törvény parancsszavára, hanem lelkének alaptermészete szerint, amitől a vallási gyűlölködés idegen volt. Ezt a vészes palántát ellenséges kezek ültették át a magyar földre és öntözgették, dajkálgatták bűnös igyekezettel, nem saját vallásuk iránt való szeretetből, hanem, hogy nemzetünk egységét megbontsák, erejét megbénítsák. E nemzetbontó törekvésnek, ha a jövendőben élni akarunk, akármilyen mézes-mázos szavakba öltözzék, teljes erővel ellene kell szegülnünk. ,,őrizkedjetek a hamis prófétáktól! A szó Jákob szava, de a kezek Ezsau kezei." Az építésről szólva, tisztelettel köszöntöm e helyről Losonc városát, az építés klasszikus fészkét. Hányszor elhamvadt századok folytán! A polgári hajlékok tüzében azonban soha nem hamvadt el lakosainak akaratereje és Istenben vetett bizalma. Az utolsó nagy vész 1849-ben érte, amikor az orosz hadvezér a magyar ügyhöz való hűségéért porig égette és minden lakósát hajléktalanná tette. Losonc igazi magyar polgári város volt az idegen környezetben. Aki más fajbeli volt, rövid időn tősgyökeres magyarrá lett a város színtiszta magyar levegőjében. A hit, munka és szeretet hatalmas háromsága nevelte a várost igazi várossá, naggyá, mustármagnyi kezdetből. Polgárságának egyik jellemző kristályosodott alakja Busbak Ádám kereskedő, egyházunk hű tagja, aki kereskedő tudott lenni kalmár lélek nélkül s aki életútjának első küzdelmes szakaszát élemedett korában igazi történelmi érzékkel s a vérbeli író stílusának szemléltető elevenségével írta meg. Közgyűlésünk, mely mint minden megmozdulás, a kor hullámverésének tükörképe, kettős feladat súlyát érzi lelkén. Nemzetünk is, egyházunk is a világtörténelemben páratlan világválság perzselő kereszttüzében áll. Éreznie kell a jövendő biztosításának nagy gondját. Nem szállíthatunk kisebb és értéktelenebb hagyatékot gyermekeinkre, mint amit mi örököltünk apáinktól. E sorsdöntő küzdelemben különböző forrásból eredő és különböző oldalról támadó, eddig szinte szunnyadt erők támadnak egymásra, nem csupán győzelemre éhes ideglázzal, de az ellenség tökéletes kiirtásának szándékával is. A haladás és hagyomány elvének mérkőzése meg-megújuló jelenség. Nyilvánvaló, ha egy történelmi gondolat elvesztette termő erejét és nem tud már semmit adni az emberiségnek, ami gazdagodást, értékgyarapodást jelentene és öncéllá lesz, amelynek törekvése pusztán fennmaradásának biztosítása, halálra van ítélve és helyet kell adnia egy új eszmének, amiben nemcsak életerő van, hanem éltető erő is, amiben a népmilliók hisznek, mint boldogító hatalomban. Régente az egyházak harca inkább a dogmák, hitvallások harca volt, ma mindinkább a szeretetintézmények és szeretetmunka versenyévé válik. Az a kérdés, mennyi szeretetet tud az egyház híveire s az emberiségre szétárasztani. Ez minden egyháznak valóságos vízválasztója; láthatatlanul mozognak e mérkőzésben előre, vagy hátra a harcvonalak s a győztes az lesz, amelyikben több és sikeresebb a szeretet munkája. Semmi kétség, hogy az egyenlőség nem csupán a levegőszívás, mozgás és az elmúlás egyenlősége. A bölcső és koporsó közét a jézusi szeretetnek kell megtöltenie boldogító élettartalommal; de a rideg önzés, akár a nagy eszménvek alacsony megtagadásában, akár vívmányok erőszakolásában nyilatkozik, egyaránt ellenkezik az isteni törvénnyel és krisztusi igazsággal. A fajok harca, — amivé a nemzetek harca átalakult — és amely áttöri a nemzeti országhatárokat, — voltaképpen hatalmi éhség az egyenlőségnek elvét hátra szorítva: nem meghódí-