Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935. Rendkívüli közgyűlés

1935. szeptember

18 kapuja fölé, amelyen át boldogan jártam az élet forrásához. Isten keze ültette a fát, de az ő kezök öntözte, ápolta és nyesegette. Áldás reájuk a szeretetért és hűségért, amellyel haladásomat kisérték, utamat egyen­gették! Hálás kegyelettel áldozom az osztályrészemül rendelt püspöki szé­ken két közvetlen elődöm emlékének. s Az első Baltik Frigyes, aki e gyülekezetnek szeretett lelkipásztora volt; ott állt éber bölcsességével és atyai szeretetével a kezdő tanár és kezdő iró mellett. Oly figyelemmel nézte első tudományos kísérleteimet, ahogy Nóé nézett a bárkából kibocsátott galambok után. Együtt építgettük a Theologusok Otthonát, hogy a lelkészi pályára készülő ifjú Timótheus az első pillanattól fogva érezze egyháza körülölelő szeretetét, tudva, hogy a szeretetből csak egyházszeretet fakadhat. A második Kiss István, férfi­korom, igaz meleglelkü barátja, akinek nagy lelki értékei csak meghitt bizalmas körben nyíltak teljes szépségükben. A sziv, amelyben fede­let talált minden nagy cél és emelkedett gondolat, minden sajgó fájda­lom és bekötözésre váró seb, mely elveszettnek tartotta a napot, ame­lyen valakinek könnyét le nem törülhette, nem dobog többé. Meghatott sziwel gondolok utolsó baráti kézszoritására és kincsként őrzöm utolsó levelét. Érzem, hogy békét lehellő szelleme jelen van közöttünk s áldá­sát elküldötte hozzánk a léghullámokon által. Az elköltözöttek után gondoljunk az élő szenvedőkre, elszakított vé­reinkre, akik idegen iga alatt sorvadnak, akik hordozzák a mi keresz­tünket, viselik ostorozásunkat; akiknek bűnül rójják fel a könnyet is, amit hullatnak, a panaszt, mely hangtalanul kél a lélek mélyén és száll Isten felé, a vágyat, amit a lemetszett tagok éreznek az élő szervezet és test után, amihez egykor teljesen, lélekben ma is hozzátartoznak. Lélek­ben, imádságban bizonyára itt vannak, mert amit Isten akarata egy ha­zának és egy nemzetnek teremtett, azt erőlködő törékeny emberi akarat, vagy pártos, lázadó sárdölyf szét nem szakithatja. Együvé tartozunk és lelki kezünk a mesterséges határokon át összeér közös imádságra. Vissza­várjuk azokat is, akik érzésben elszakadtak tőlünk; visszatérnek a szülői házba, mint a tékozló fiú, miután az idegen tartományban minden javai­kat elvesztették, a hitető ígéretek, álcsillámu remények hazug világából a megértő szeretet valóságába, ahol az igazán megtérő szivet igazán meg­bocsátó szülői sziv várja és fogadja. Az elhunytak emlékének, élő szenvedő véreinknek hódoljunk kegye­letes néma felállással. Az igazak emléke áldott és aki keresztet hordoz vállán, Isten országát hordozza szivében. * * * Ez ünnepi pillanatban ki kell nyilatkoztatnom, mint lelkiismeretem követelését és kerületünk egyértelmű hitvallását, hogy a jogfolytonosság elvi alapján állok, a kettészakadt részeket egy kerületnek tekintem és vallom. Ép ezért ragaszkodnunk kell különállásához és teljes független­ségéhez, ennek elárulása, sőt puszta elhalványitása is bűn volna nemzeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom