Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1933

1933. szeptember

tesznek, az a háború folytatása, mi a végén mindent, őket is romba döntheti. Szertezúzták közép Európa Istentől arra teremtett gazdasági egységét és most — még mindig a rombolás csákányát görcsösen szorítva a kezükbe — összeakarják tákolni kótya tervek szerint azt, amit ködbeborult szemmel, aggyal botorul feldúltak. Meddig fog tartani a sötétség, kitudja? Egyet azonban éreznünk kell: azt, hogy a hajnal hasadását csak akkor éljük meg, ha tűrni, ha egyetérteni, igazságunkat fanatikus hittel hirdetni, fáradhatatlanul szolgálni és annak győzelmében csüggedés nélkül bizni tudunk. Még mindig vannak — sajnos — sokan, kik a csonka ország társadalmi egységének megteremtésében való részvételük, segítésük helyett a választófalak épségben tartásán, sőt megerősítésén fáradoznak, pedig érezniök kellene, hogy egy öntudatos, egységes nemzeti társadalomnak, nemzeti ideálok által megedzett, minden erejének érvényesülésére van szükség ahhoz, hogy átmentsük nemzetünket, ezeresztendős hazánkat egy biztos jövendő számára. Szükségünk volna erre azért is, mert barátokat megtartani és barátokat megszerezni csak az a nemzet képes, mely értékes tulajdonokkal bir, mely nemzetnek fiai egymás között nem meghasonlottak, nem a hatalomnak — ma ugy is keserves — gyakorlásáért küzdenek egymás ellen, de abban lesznek egymás vetélytársai, hogy nemzetük hatalmát, a társadalom erőinek azonos irányban való érvényesítése által növeljék. Ezért nem tarthatom sem ildomosnak, sem szerencsésnek evang. egyházunk bármely közülete, vagy tényezője részéről is idegen ország saját ügyeinek mikénti intézése felett ítéletet gyakorolni, különösen akkor, ha ez az ítélet igazságtalan és a történeti tényekkel ellentétben álló. Egy, a marxizmus, sőt kommunizmus által súlyosan fertőzött, nemzeti önérzetét, öntudatát már-már sárba tiporni kész, az örvény szélén álló nemzetnek onnan való visszatérítése, öntudatára [ébresztése, a jövőjében, erejében való hitének visszaadása, a nemzet erejének öszszefogása és mindennek, ami a nemzet ellen nyíltan, vagy alattomban vétő, erélyes szembeállítása nem minősíthető a protestántizmus, vagy lutheranizmus elvei ellen valónak. Luther nemzetének nemzeti öntudatára ébredése nem minősíthető Luther tanításával szembenállónak. Luther maga nationalista volt, ízigvérig német volt, nemzeti érzéseit nemcsak, hogy nem tagadta meg soha, de azokat számtalan kijelentés és munkája bizonyítja is. Krisztus is, bár az egész emberiség megváltására jött, kinyilatkoztatta, hogy elsősorban saját népének, Izrael népének megváltására küldetett. Ne akarja tehát senki sem Krisztust, sem Luther tanítását a nationalista gondolattal, nemzeti érzéssel szembeállítani. A magyar történelem is bizonyságot tesz amellett, hogy a protestantizmus mindenkor a nemzeti gondolat és öntudat őrzője volt és ha kellett, a nemzet álmainak, vágyainak válóraváltásáért küzdő tábor ka-