Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931

1931. október

85 azokat a történelmi egyházak feleslegesekké tudják tenni. Fontosnak tartja a lelkészi és presbiteri konferenciák, mint lelkigyakorlatok beve­zetését. A sajtóterjesztés intensiv felkarolását és a lelkészekre s presbi­terekre való kötelezővé tételét. Legyenek utazó papok, akik közül egynek feladata volna csak az intelligenciával, egy másiknak csak a munkáskér­déssel, a harmadiknak a belmissiói ágakkal való foglalkozása. Be kell kapcsolni munkánkba a sajtóügynökök szerepét is. Meskó Károly, mint ugyancsak ismerője a kérdésnek, hozzászólása után azt indítványozza, hogy bízza meg az értekezlet Szekej András lelkészt azzal, hogy a kérdésre vonatkozó konkrét és a védekezést szol­gáló adatokat gyűjtse össze és a legközelebbi értekezleten publikálja, hogy kinek-kinek a megfelelő adatok a rendelkezésére álljanak. Az értekezlet ezt az indítványt a magáévá teszi és el­nöklő püspök indítványára az előadónak alapos, kimerítő és gyakorlatilag is kitűnő dolgozatáért köszönetet mond. 7. Kirchner Rezső püspöki titkár ismerteti az egyetemes egyház 1930 évi közgyűlése jegyzőkönyvének 27. pontjában foglalt határozatát, az evangélikus és református egyházak közötti egyezségről az átté­rések és reverzálisok esetében, a mivel kapcsolatban Mihalovics Samu esperes indítványára az értekezlet kimondja, hogy a két egyház megállapodásának egyetemes érvényűvé való válását szükségesnek tartja és fel­kéri az egyetemes közgyűlést, hogy azt alkotmányos tárgyalás végett, miként azt a református konvent tette, az egyházköz­ségekhez lebocsátani szíveskedjék. 8. Wenk Károly esperes megköszöni az értekezlet alelnökévé való megválasztását, de korára való tekintettel azt elhárítja magától. 9. Kiss István püspök rneleg szavakkal fordul Wenk Károly espe­res felé és az értekezlet nevében is szívesen üdvözli őt abból az alka­lomból, hogy a TESZ elnöksége őt a nagy éremmel tüntette ki. 10. Irányi Kamii lelkész felhívja a közgyűlés figyelmét arra, hogy a történelmi idők alakulása valószínűleg napirendre hozza az állam és egyház szétválasztását, amivel már idején foglalkoznunk kell. Az értekezlet megbízza Irányi Kamiit a kérdés tanulmá­nyozásával és munkájának eredményéről tájékozást vár. 11. Az idő előhaladottságára való tekintettel az értekezlet többi témái már megbeszélésre nem kerülhetnek és így azokat a legközelebbi értekezlet anyagaként elhalasztották. 12. Elnöklő püspök zárószavai és imája után az értekezlet véget ért. K. m. f. Kiss István sk., püspök, értekezleti elnök. Dr. Csengődy Lajos sk., értekezleti jegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom