Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931

1931. október

54 mérten az eredmény is kiváló. A növendékekkel külön vasárnapi iskolá­ban is foglalkoztak. Az összes intézetek evang. hittanvizsgájával kapcso­latban az Evang. Nőegylet szeretetvendégségben részesítette a növen­dékeket. Szécsényben az ottani állami polgári iskola hittanvizsgáján Kardos Gyula vizsgabiztos jelentése szerint, a növendékek minden osztályban a kijelölt tananyagból szépen feleltek. Huszágh Gyula lelkész — hitoktató — buzgó és szakavatott munkát végzett. Az énektanítást ez évben is Kasz­ner Olga polg. isk. tanítónő végezte elismerésre méltó buzgalommal és eredménnyel, amit a növendékek a vizsgán be is mutattak. Pásztón az áll. polgári iskolában néhány növendéket Limbacher Zoltán kisterenyei lelkész tanított szép eredménnyel. Esztergomban az ottani hitoktatásról nagyon biztató képet rajzolt meg s küldött be Kovács Sándor egyet, tanár, vizsgabiztos. Esztergom­ban elszórtan élő evang. híveink lelkében az evang. öntudat fejlődőben van, a növendékek szorgalmas hitoktatása mellett a jövő biztató. A hi­toktatást Böhm János ny. középiskolai tanár, volt pozsonyi theol. ma­gántanár végezte. Az eredményről a vizsgabiztos a legteljesebb elisme­rés hangján emlékezik meg. Tekintettel arra, hogy hetenként csak két óra állott a hitoktató rendelkezésére s hatféle iskolának huszonhárom külömböző osztályába járó tanulóival kellett foglalkoznia, az eredmény csakugyan dicséretre méltó. Örömmel állapítható meg, hogy ifjúságunk evang. közszelleme állandóan fejlődőben van s a régente tapasztalható közöny nyomai elenyészőben vannak. A Luther-társaság adományából jutalomkönyveket osztottak ki a szorgalmasabb növendékek között. Böhm tanár úr a konfirmandusok oktatását is külön órában végezte. Székesfehérvárott Fadgyas Aladár vizsgabiztos jelentése szerint igen szorgalmas és odaadó hitoktatói munka folyt. A tanulók minden fokozaton ismerték a tantervszerü tananyagot és szabatos szép felelete­ket adtak. Egyházszeretetükről s hitbeli ismereteikről szép bizonyságot tettek. Az elért szép eredmény Irányi Kamii hitoktató-lelkész kitartó, hűséges munkáját dicséri. A különféle iskolákban végzendő hitoktatás azonban annyira leköti minden idejét, hogy a szórvány-hitoktatásra nem jut alkalom. Módot kellene keresnie a fejér-komáromi esp.-nek, hogy esetleg egy esp. miss. s. lelkésszel segítségünkre legyen a nagy szór­ványokkal biró lelkészeknek. Komáromban és Tatatóvároson Horváth S. csabdi-i lelkész vett részt az évzáró vizsgálatokon. A komáromi növendékek a legnagyobb dicséretet megérdemlő munkáról tettek tanúbizonyságot. Nemcsak elsa­játították az előírt tananyagot, de annál sokkal többet végeztek. Tata­tóvároson pedig a hitoktató minden lehetőt elkövetett, hogy az evang. hitoktatást berendezze s az ottani szép számú evang. növendékeinkből egyházunk számára buzgó tagokat neveljen. Felsögalla- Tatabányáról Kovács Sándor egyet, tanár, vizsgabiztos küldött be részletes jelentést. Kalavszky hitoktató 195 növendéket okta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom