Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931
1931. október
50 lévő most már egyetlen róm. kath. iskolában 81 növendék van, az evang. gyermekek oda szorultak — a magyar kultúra dicsőségére — most már 99 létszámmal. A Püspök úr Őméltósága hathatósan lépett közbe egy községi, vagy állami isk. létesítése érdekében, mely célra készen áll megüresedett evang. tantermünk. Szenden bár az evang. iskola növendékeinek száma 54 volt s ugyanott a ref. isk. 31, a kath. iskolában 45 tanuló, az állani két tanerős állami iskolát létesített a 3 felek, iskola helyett. Két szép múltú iskolánk szűnt meg ezzel s mi úgy érezzük, mintha két fényes csillag hullott volna le evang. tanügyünk égboltozatáról. Volt több ilyen iskola is egyházkerületünkben (Heréd, Vérteskethelv stb.) ahol veszély fenyegetett, de ezeket sikerült megmenteni. Vérteskethelyen a sokáig függőben lévő és késő államsegély (még most sem) utaltatott ki. Kifogás alá esik az úgyn. egyházmegyei iskola látogató bizottságok lanyha működése. A nógrádi esperességben ugyan igyekeznek betartani az erre vonatkozó egyet. szab. rendeletet, bár itt is sokszor a körlelkész egjedül látogatja az iskolákat. Fehérkomáromban és Mosonban — úgy látszik — meg sem alakították e bizottságokat s csupán az alesperes, vagy tanügyi előadó vesz részt az iskolák munkaeredményének megállapításában. Fejérkomáromban kívánatos volna a tanügyet az általános szokásnak megfelelően az alesperes hatáskörébe utalni s az esperességet körlelkészségekre beosztani. Az ellenőrzés a szab. rendelet fonalán sokkalán sokkal intenzivebb lehet! Megállapítható, hogy dacára az egységes Tantervnek az oktatás egyházkerületünkben mégsem egészen egységes. Komárom a hittan óráknak lehető emelését mondja ki, holott egyetemes határozat, hogy a hittanórák heti száma az osztatlan iskolákban heti négy óra, az osztott iskoláké pedig heti 3 óra, s már a régi tantervben ki volt az mondva, hogy a hittanórák a reggeli órákra teendők. Külön intézkedés itt sem szükséges. Mosonban nincs hetekre kidolgozott tananyag beosztás, nincsenek meg az isk. bizottságok. Kívánatos volna egyházkerületünkben, minden vonatkozásban az egység megteremtése. A tanítók anyagi sérelmeivel most nem foglalkozom. Közös a sorsuk a többi közalkalmazottakkal. Sok nyílt seb van az evang. tanítóság testén, melyek orvoslásra várnak. Reá kell azonban mutatnom arra a szomorú jelenségre, hogy egyes helyeken a hívek nem hajlandók a tanítók hiványszerű helyi javadalmát megadni s azt csonkítani akarják s inkább hajlandók az apák hitének elhagyására, semhogy hiványszerű kötelességeiknek eleget tegyenek. A legnagyobb pastorális prudentiát igényel ezeknek a szomorú jelenségeknek megszűntetése. Áttérve a statisztikai adatokra, jelentem, hogy egyházkerületünk evang. hívcinek lélekszáma 33,196. Rendszeresített tanítói állás 58, betöltve rendes tanítóval 57, helyettessel 1. Ezek közül tanítónő 12. Üresedésben —. Tantermek száma 58, tanítói lakás 58. Újonnan épült tantermek száma 1, újonnan épült tanítói lakások száma 1, nagyobb mér-