Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1930
1930. október
75 megemlékeznem a kerület áldozatkészségéről, mellyel 4400 pengőt juttatott a szórványhitoktatás díjazására, ezenkívül az áll. iskolai bitoktatók díjazására 1450 P. jutott. Reméljük, hogy ezt az összeget még az államsegély csökkenésével is biztosítani tudja, mert egyébként a szórványhitoktatás van veszélyeztetve. Pedig ennél életbevágóbb kérdése egyházunknak nincsen. Áttérve most már a részletekre, jelentem a következőket: Balassagyarmaton Kardos Gyula alesperes volt a nem evang. iskolák hittanvizsgáján a biztos s jelentése szerint Szilárd Gyula úgy a főgimnáziumban, mint a polgári leányiskolában, valamint az áll. elemi iskolában igen szorgalmas, odaadó munkát végzett, a tananyagot mindenütt teljesen feldolgozta. Az evang. hittanórák ez évben is a délutáni időre szorultak s ez a hitoktatást megnehezítette. Van a gimnáziumnak egy cserkészcsapata, melynek parancsnoka a kath. hittanár. Ezen egyoldalú megoldás ellen történt felszólalásunk eredménytelen maradt. Egy külön belmissiói egylet megalakítása folyamatban van. Salgótarjánban az ottani összes nem evang. tanintézetek növendékeinek együttes vizsgáján Sztolár Miklós körlelkész elnökölt. A hitoktatást dr. Csengődy Lajos lelkész és Sztrokay Dániel s. lelkész végezték. Eredmény kiváló. Minden vasárnap vasárnapi iskola is volt az elemi iskolai növendékekkel. A gimnáziumi tanulók részt vettek a diákszövetség munkájában is. Az Evang. Nőegylet a közös hittanvizsga után agapéban részesítette a növendékeket. Szécsényben Kardos Gyula alesperes elnökölt az ottani áll. polg. fiu és leányiskola hittanvizsgáján, valamint Bencurfalván a községi el. iskola hittanvizsgáján. A tanítási eredmény: mindkét helyen szép volt. Bencurfalván a tananyagot teljesen el nem végezhette Huszágh Gyula lelkész-hitoktató. A szécsényi polgári iskolában az éneket Kaszner Olga tanárnő végezte nagy buzgalommal. Pásztón dr. Csengődy Lajos vizsgabiztos jelentése szerint Limbacher Zoltán hitoktató igen szép eredményt ért el. Vámosmikolán az állami polgári iskola megszűnt. Esztergomban változás állott be a hitoktató személyében. Hüttl Ármin székesfővárosi vaílástanár nagyarányú elfoglaltsága miatt ez idén már az esztergomi hitoktatást nem vállalhatta, a püspök úr Őméltósága a vallástanitássai Böhm János ny. középiskolai, volt pozsonyi theol. akad. magántanárt és volt csávái lelkészt bizta meg, aki úgy köíelességtudással, mint paedagógiai tapintattal és vonzó egyéniségével igazolta rátermettségét s munkásságával és az elért eredménnyel a benne helyezett bizalmat és rászolgált a kerület elismerésére. A konfirmációi oktatást szintén Böhm János végezte. Különféle intézetekben volt összesen 39 növendéke, akiket heti két órában tanított, esztergomi helyben lakó 31, vidéki 8. Ezeket 7 iskolából 24 osztályból gyűjtötte össze, ami magábanvéve is mutatja a nehéz helyzetet s a feladat nagyságát s az oktatás nehézségeit, melyekkel a Püspök úr által megbízott hitoktató sike-