Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1929

1929. szeptember

23 felügyelő úr, mint Luefalva szülöttje, éppen az egyházlátogatás napján töltötte be élete 77-ik esztendejét. Ami azután annál a nagy tiszteletnél és szeretetnél fogva, amely őt nemcsak Lucfalván, hanem az egész egyház­megyében és a Dunáninneni egyházkerületben is körülveszi, nagyon ked­ves ünneplésre szolgáltatott alkalmat. Végre köszönetet mondok nagyságos Dr. Kacskovich János, nagyságos vitéz Korbáss Ferenc főszolgabíró uraknak, valamint nagyságos Förster Kálmán salgótarjáni polgármester úrnak, megértő, szíves közreműködé­sükért. A csákvári harangokat nagy ünnepség keretében szept. 23-án s ugyan­csak az oroszlányi renovált templomot, a hívek áhítatos részvétele mellett október 28-án, megbízásomból Balogh István esperes szentelte fel. A tor­dasi templomot nov. 18-án, Balogh István esperes és a helybeli lelkész közreműködése mellett magam szenteltem fel. Emelték az ünnepély fényét megjelenésükkel Ngos Dr. Händel Béla egyházmegyei felügyelő, Krayzell Miklós Őméltósága, Bendl Henrik Őnagysága stb. A bokori harangokat a helybeli lelkész közreműködése mellett megbízásomból Kirchner Rezső püspöki titkár szentelte fel. Nagy napja volt a szécsényi gyülekezetnek július 7-ike, mert ez volt a napja a nagy költséggel renovált díszes templom felszentelésének, az újonnan beszerzett orgona felavatásának, až egyházalapítók Dr. Pulszky Ágost egyházfelügyelő és Simonidesz János lelkész emlékének megörökí­tésére a templom falába illesztett emléktáblának a leleplezése és végre ez volt a napja a dunántúli énekeskönyv behozatalának és ez alkalommal elsőízben történt használatának. A sokszoros ünnepi szertartást Kardos Gyula alesperes és a helybeli lelkész közreműködése mellett magam végez­tem. Júl. 14-én a salgótarjáni templomot megbízásomból Mihalovics Samu nógrádi esperes avatta fel, mint írja, olyan ünnepély keretében, atnelynél mellőzve volt minden külsőség, de annál több volt a bensőség. Végre fogadják hálás köszönetemet Balogh István és Mihalovics Samu esperes urak és Kirchner Rezső püspöki titkár úr, hogy ahová nem mehettem személyesen, részint betegség, részint másirányú elfoglaltságom miatt, engem oly szíves készséggel méltóztattak helyettesíteni. Végre örömmel jelentem, hogy az előírt offertóriumokból befolyt a külmisszió céljaira 121.24 P, a sajtóra 108.70 P, a britt és külföldi bibi. társaság javára 106.94 P, a fogház misszióra 62.02 P. Ezzel áttérek részletes évi jelentésemre. 6. Harang-és templom szentelések. Előírt offertóriumok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom