Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1928

1928. augusztus

79 Komáromnak 300, Mosonnak 100 és Nógrádnak 600 példányt küldött, azzal, hogy a beszéd árát az egyes gyámintézetek közvetlenül Czipett Géza címére küldjék el. 3. Évről-évre hangzik el a jóakaratú figyelmeztetés, hogy a gyám­intézeti segélyben részesülő egyházközségek ne feledkezzenek meg a vett segély elnyeréseért járó legelső teendőjükről, — megköszönni a segélyt — köszönőiratot beküldeni; de sajnos, ez csak figyelmeztetés marad, mely a gyűlésen elhangzik, azután elfeledik. Ugyancsak az egyetemes gyámintézeti közgyűlés határozata szerint minden, segély­ben részesített gyülekezet tartozik a következő évi közgyűlésnek el­számolni arról, hogy a gyámintézeti segélyt tényleg az általa említett célra fordította; azonban mivel ilyen elszámolás egy gyülekezettől sem érkezett be, felszólítja azokat az egyházakat, amelyek a mult év­ben bármely alapból segélyt kaptak, hogy elszámolásaikat az egyete­mes gyámintézeti közgyűlés előtt küldjék be hozzá, hogy a segélyektől a határozat figyelembe nem vétele miatt el ne essenek. 4. Jelenti, hogy a mult évi közgyűlés határozatából az egyetemes gyámintézethez felterjesztett és segélyért folyamodó gyülekezetek kö­zül a kis szeretetadományban, 300 pengőben, Tatatóváros részesült; 100 pengőt kapott Galgaguta; a Bognár-alapítványi segélyt 200—200 pengőt Rétság és Magyaróvár; a G. A. egyleti segélyt, 200—200 pengőt, Székesfehérvár, Szécsény, Tatatóváros és Kisterenye; 100—100 pengőt Komárom és Salgótarján. A némethoni G. A. egylethez felterjesztettek mint régi folyamo­dók : Magyaróvár és Oroszvár; új felvételre: Tatatóváros és Székes­fehérvár. 5. A kerületi gyámintézeti számvizsgálóbizottság a kerületi gyám­intézeti számadatokat felülvizsgálta, azokat jóváhagyhatóknak vélemé­nyezte azzal, hogy a kerületi árvaházalap összege megállapítandó és külön kezelendő. 6. Egyházi elnök bemutatja áz egyházmegyei gyámintézetek mult évi zárószámadásait. Ezek szerint adott a fejér-komáromi egyházmegye: szabad rendelkezésre ... 280.— P-t Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál. kerületi alapra . . . . egyetemes alapra . . . nagy szeretetadományra . G. A. egyletre 3-- „ Összesen . 157.84 „ 8.— „ 451.84 P-t

Next

/
Oldalképek
Tartalom