Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927

1927. szeptember

aki nem zárkózott el a mai nehéz idők „igaz emberének" azon felfogásától, hogy jót tenni kötelesség, jót tehetni boldogság, aki a mai kapzsi és önző korszakban, a mindennapi élet szennye fölé emelkedve, a folyó hó 6-án megtartott jogügyi és pénzügyi bizottsági ülésen, lelke sugallatát követve, önként, saját elhatározásából, tekintettel a földbirtokjuttatásból és az államsegélyből eredő jövedelmeire, azon tiszteletdíjról és irodaátalányról, amelyben eddig egyházkerületünk részéről részesült, valamint a Baldácsy-alapítvány jövedelmeinek azon részéről, amelyre a fennálló szerződés értelmében igényt tarthatna, — azon jogfentartással, hogy változott viszonyok esetén ezen igényeinek érvényesítésére visszatérhessen, — lemondott, azon kívánságának kifejezésével, hogy az ekkép felszabaduló püspöki tiszteletdíj és irodai átalány az egyházkerület három esperessége között szabad rendelkezésre osztassák fel, az esperességek anyaegyházainak számarányára való tekintettel, valamint azon kívánságának kifejezésével, hogy a Baldácsyánum jövedelmének őt megillető része egyházkerületünk lelkészeinek segélyezésére fordíttassék. Ezek szerint immáron egyházkerületünk abban a helyzetben van, hogy a három esperesség között 1600 pengőt, a segítségre szoruló lelkészek között pedig szintén tekintélyes összeget oszthat fel. Midőn elsősorban magam részéről fejezem ki hódolatteljes elismerésemet elnöktársam előtt ezen önzéstől mentes nemes cselekedetéért, engedtessék meg, hogy azt javasoljam, hogy a mélyen tisztelt Közgyűlés a méltóságos és főtisztelendő Püspök Úrnak ezért a megértő, sok keserűséget eloszlató és sokaknak követendő például szolgáló, önzetlen elhatározásáért és áldozatos készségéért, el nem múló hálájának adjon kilejezést s javasolom továbbá azt is, hogy mindezek, a jogügyi és pénzügyi bizottság javaslatainak elfogadása mellett, jegyzőkönyvileg megörökítessenek. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Hirdetem újból, hogy mindannyiunknak teljesíteni kell azt a hitvallást, amit vállaltunk akkor, amikor az Úr Jézus Krisztus evangéliumának a szent szolgálatába állottunk, amire példát adott kerületünk nemeslelkű püspöke. Ennek a szolgálatnak a szent kötelezése hív bennünket, késztet és kényszerít mindég többet tenni! Ha kell, még erőnkön felül is! igen, erőnkön felül is! Mert mindinkább megerősödik bennem az az érzés, hogy csak így tudunk megmaradni. Látom azokat a tűzcsóvahordozókat, akik üszköt szeretnek vetni a magyar hazában élő egyházak palotájára és kisded kunyhójára egyaránt. Látom a protestánsirtás gyűlölettől lihegő négyszázéves arcát reánk meredni, látom az anyagi erőket, a szellemi befolyásokat, az erkölcsi