Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926

1926. augusztus

25 11. S ezzel áttérek az egyházerősítő munkára, amely az elmúlt közigazgatási esztendőben folyt. Már az ótestamentomi próféta panaszos hangon szólaltatja meg az Urat: „Ez a nemzetség csak ajkaival tisztel engemet", az újtestamentomi evangélisták pedig feljegyezték Jézusnak ezt a mondását: „Cselekedeteikről ismeritek meg őket!" Egybevetve a két mondást, azt fejezik ki, hogy a vallás szent területein nem az ajkak mozgása, nem a szavak, a jó szándékok döntik el, igazi hitbuzgóságról van-e szó, hanem a cselekedetek. Ha valamely gyülekezetben szorgalmasan jár is a nép a templomba, mozognak is az ajkak a lelkész közimája alatt, sőt erősen harsognak is a hangok, amikor szól a közének, de a templom falairól omlik a vakolat, korhad a tetőzet s a toronyban balesetnél, vagy más rendkívüli körülménynél fogva elnémult harangok sokáig, nagyon sokáig nem szólalnak meg újra, bizonyos, hogy abban a gyülekezetben nincsen igazi, élő hitbuzgóság. Az igazi élő hitbuzgóság lelke szállotta meg a bokodiakat és a vanyarcziakat, amikor elhatározták, hogy a mai nehéz viszonyok között is új harangok beszerzésével pótolják a háború céljaira áldozatul hozottakat. Csak a kezdet volt nehéz, azután ment minden. Mint az ilyenkor szokás, egymásután ragadta el a híveket a hitbuzgóság, a lelkesedés láza s aránylag rövid idő alatt együtt volt a sok millió, amibe a gyönyörű és díszes harangok kerültek. Bokodon mult évi november hó 8-án, Vanyarczon ugyanazon évi november hó 22 én szenteltem fel az újharangokat. Reám nézve különösen megható volt a bokodi harangszentelés. Meghatott az ottani róm. katholikus, református és evangélikus hívek s papok békességes együttélése. Vasárnap reggel a róm. kath. és református templomban anélkül, hogy összebeszéltek volna, a maguk elhatározásából, mert így találták természetesnek, korábban tartották az istentiszteleteket, úgyhogy, amikor a templomba indultunk, már ők is indultak templomaikból papjaikkal együtt az ev. templomba. Szerettem volna, ha csak egy is azok közül, akik tiltják a más templomba járást, látta volna ezt a bokodi szent gyülekezetet, amint együtt hullatott örömkönnyeket. Itt igazán bibliai értelemben örültek a keresztyének az örülőkkel. Jézus bizonyosan látta a szép jelenetet és örült neki. Még megjegyzem, hogy a harangszentelés előtti napon vallásos estély volt Bokodon, amelyen az előadást én tartottam. Vanyarczon pedig az ugyancsak hangulatos harangszentelési ünnepély egy kedves, felemelő házi ünnepéllyel és felette fontos s nagy hordejű egyházjogi ténykedéssel is kapcsolatos volt. Ugyanis Nógrád vármegye főispánja, Dr. Sztranyavszky Sándor, a közel félszázados buzgó és eredményes működés után nyugalombavonuló Tátrai János vanyarczi tanítót miniszteri elismerésre terjesztette fel. A miniszter javaslatomra kiállította Tátrainak az elismerő oklevelet s felhívta Nógrád vármegye kir. tanfelügyelőjét annak átadására. A tanfelügyelő a harangszentelés napját választotta az elismerő oklevél átadására s át is adta mindnyájunk — a velünk ünneplő főispán jelen6. Harangszentelés Bokodon és Vanyarczon. Tátrai János tanító min. elismerő okiratot kapott.