Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1923. Rendkívüli közgyűlés
1923. január
19 hányódott a nyilt tengeren, gondoltam, ha az van megirva a sors 7. könyvében, hogy elmerüljön a mulandóság tengerében, legyen a kormányon pap is, aki osztva a hajó sorsát, legalább egy imát mondjon az elmúlás perceiben. De gondoltam másra is s ezt a történelem előtti nagy felelősségem tudata sugallta, hogy ennek a hajónak elsülyednie, a történelmi kapcsolatnak megszakadnia nem szabad, ennek a hajónak partra kell jutnia, Csonkamagyarországon polgárjogot kell nyernie, hogy ha majd jön a nagy óra, amely késhetik, de el nem maradhat, hogy Magyarország újra a Kárpátoktól az Adriáig terjed, hittestvéreink a fenntartott régi keretekben elhelyezkedhessenek. Ha ez bekövetkeznék, vagy ha a dunáninneni egyházkerület bármi uton-módon egyházközségekkel gyarapodnék, ha csak tizzel is, ünnepélyesen kijelentem, hogy követve alkotmányos érzületemet, le fogok mondani püspöki állásomról s uj választásnak vetem magamat alá. Méltóságos kerületi közgyűlés! Életem egyik legfőbb boldogságát képezi, hogy az evangéliumi tiszta hitnek egyik igénytelen hirdetője s terjesztője lehetek, annak a hitnek, amelynek senki más alapot nem vethet, mint amely egyszer vettetett, s amely a Jézus Krisztus, melyet az apostoli korszakban az első keresztyének vallottak s amelyet az Augustuna Confessio beláthatatlan messze időkre kifejezésre juttatott. S hogy szolgálhatok szeretett szerencsétlen hazámnak. S ugy látszik mindkettő még nagy válságnak néz elébe. Lenn a mélyben koronként mély zúgás, mormogás hallható, mi a földrengésnek szokott előjele lenni. Szerencsétlen hazánk már keresztül esett egy ilyen földrengésen s nálunk is a pusztulás és romlás járt nyomában. Nem lehetetlen, hogy még ismétlődni fog, mert a földrengések ismétlődni szoktak. De én ettől a földrengéstől sem egyházamat, sem hazámat nem féltem, nem féltem abban az értelemben, mintha rajtuk a pokol kapui diadalmaskodhatnának. Mert dämoni hatalmak, gyűlölség, önző osztályérdek, féktelen emberi szenvedélyek támasztják e földrengéseket, amelyek pusztulást, romlást, zűrzavart tudnak előidézni, de békességet nem. Erős meggyőződésem, hogy a zűrzavarból rendet, „a pusztulás helyén életet csak az evangélium örök igazságai teremthetnek". Azonban ezek a lehetőségek kell, hogy intő jelül szolgáljanak s erős védekezésre serkentsenek. Az erős védekezéshez pedig nézetem szerint nem uj törvényekre, uj rendszabályokra van szükségünk, hanem uj szivekre, az evangélium szent forrásaiban megtisztult szivekre s a régi hűségre. Ezt a régi hűséget s uj sziveket szeretném különösen látni a gyülekezetekben, amelyek felett való felügyelet lesz egyik legfontosabb főpásztori kötelességem, a gyülekezetekben, amelyek autonomikus egyházunkban minden jognak és egyházi hatalomnak a forrásai, az evang. ker. élet kialakulásának szinterei s a megszentelődés helyei. Valamikor a gyülekezeti élet, különösen a falusi gyülekezetekben nagyon egyszerű