Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1922

1922. augusztus

64 élet, a tiszta erkölcs és a családi erények biztosithatják a nemzet nagyságát s a forró hazaszeretet párosulva az ifjúság hősies lelkesedésével, annak határait. Ihlesd meg a szónok ajkait, hogy e kő-siremlék, melybe csak a művészi ihlet öntött életet s az azt létesítő érzőszivü egyházhivek és a nagy közönség között láthatatlan bár, de az idők folyamán folyton erősbödő kapocs keletkezzék s tedd fogékonnyá a közönség szivét, hogy ez összeköttetésből fakadó áldások befogadására alkalmas legyen. Áldd meg a temetőt, amelyben e síremlék helyet talált, áldd meg a várost, amelynek határában áll. Áldj meg mindnyájunkat s tedd kiirthatatlanná mindnyájunkban a hitet: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen." Ezután lándori dr. Kéler Zoltán kerületi felügyelő mondta el a meghatottság hangján örökbecsű síremléket felavató beszédét: Lelkem osztályosai, Szeretett Atyámfiai az Urban! Az Ur 1919-ik esztendejében sem a megsanyargatott magyar nemzetnek, sem a dunáninneni evang. egyházkerületnek nem volt tavasza. Vihar szántott végig rajtunk, megsemmisítve mindazt, mit ezeréves nemzetünk s annak alkotórészét képező kerületünk, az elmúlt idők alatt könny és verejtékes munkával s ha kellett, vér özönével alkotott. Ezen tavasztalan esztendőnek sivársága kétszeresen nehezedett egyházkerületünkre, mert az Ur kifürkészhetetlen akarata, a legnehezebb napokban — mikor tanácsaira, irányítására s bölcs vezérletére leginkább volt szükségünk — magához szólította kerületünk szeretett főpásztorát, Dr. Baltik Frigyest! Ellenségek vasgyürüjétől szorítva, őrültek és gonosztevők rémuralma alatt, félholtan pihegett a földredobott és megcsonkított ország — mikor a bölcs vezér halálhíre elterjedt. A magárahagyatottság dermesztő hidege szállott a lelkekre, amelyektől az uralmat bitorló műveletlen tömeg mohó kéjjel még annak a lehetőségét is megvonta, hogy a nagy halott végtisztességén tömegesen megjelenhessen. Igy történt, hogy mikor megnyílt az anyaföld, az elhunyt főpásztor által hűségesen szeretett magyar haza földje, hogy örök nyugalomra magába ölelje munkában kifáradt és megtört testét, az árván maradt kerület, annak egyházai, tisztviselői, hivei s mindazok, kik a boldogultál együtt munkálkodtak a haza és egyház felvirágoztatásán — a meszsze távolból csak lélekben tekinthettek a nyitott sirra. De a gyászba sújtott lelkekben ugyanakkor megerősödött az az elhatározás, hogy az a sírhant, mely szeretett főpásztorunk, a te oly