Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1913
1913. augusztus
68 23—25. 23. (B.) Olvastatott a vallás- és közoktatásügyi ministernek egy községi iskolában végzett vallásoktatás díjazása tárgyában kerületünk püspökéhez intézett következő átirata: 33169. szám. Méltóságos és fŐtiszteletű Püspök úr! Méltóságodnak m. évi szeptember 27-én 4568—1912. sz. a. kelt nagybecsű előterjesztésére válaszolva, a csatolmány visszazárása mellett van szerencsém Méltóságodat tisztelettel értesíteni, hogy mivel az 1868. évi XXXVIII t-ez. 57. §-a szerint a községi elemi népiskolákba járó tanköteles gyermekek bit- és erkölcstani oktatásáról az illető hitfelekezetek tartoznak gondoskodni: azon óhajtásnak, hogy a községi iskola évi költségelőirányzatába bizonyos összegű hitoktatói díj is felvétessék, nagy sajnálatomra eleget nem tehetek, sem pedig államsegélyt ezen czélra — fedezet hiánya miatt — nem engedélyezhetek. Fogadja Méltóságod őszinte tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1913. márczius 18. A minister rendeletéből: (Olvashatatlan aláírás) osztálytanácsos. A kerületi gyűlés az átiratot tudomásul veszi, arra különösen iskolájukat netalán községivé lenni szándékozó egyházaink ügyeimét felhívja, egyben azt mind egyetemes egyházi érdekűt az egyetemes gyűléshez felterjeszti. 24. (Sz.) Beterjesztetnek a m. kir. vallás- és közoktatásügyi ministériumnak 180297/912 és 80012/913. sz. rendeletei, melyekkel a nagylibercsei ág. ev. iskola építkezési költségének részbeni fedezésére 3000 K és a felsőrakonczai ág. ev. iskola építési költségének részben fedezésére 5000 K államsegélyt engedélyez az elszámolás kötelezettsége mellett oly kikötéssel, hogy az iskolaépület telekkönvvileg kizárólag iskolai czélokra kötessék le, s ez telekkönyvi kivonattal igazoltassék. Tekintettel arra, hogy egyházközségeink túlnyomó részének iskolatanterme a kántortanílói lakással egybeépítetelt, összefüggő s legalább is ugyanazon telekkönyvi ingatlanon épült, a bemutatott s egyébként is szokatlan és új minisleri rendeletekben foglalt kikötményt a közgyűlés sérelmesnek tartja, ennek orvoslása s a hasontárgyi ministeri rendelettel szemben való egyöntetű — óvatosságot igénylő — eljárás szabályozása czéljából az egyházegyetemet keresi meg, annál is inkább, mert szerződéses jellegű viszony létrejöveteléről lévén szó, ennek végső fokon való elbírálása az egyetemes egyház hatáskörébe tartozik. 25. (Sz.) A jogügyi bizottság, tekintettel arra, hogy egyházközségeink nagy részének nemcsak az iskolaépületei, de az egyházi kántortanító javadalmazására szolgáló s az egyház tulajdonát képező ingatlanok is az egyház iskolái javára vannak telekkönvvileg bekebelezve, a mi az oktatásnak esetleg bekövetkezhelő államosítása esetén lényeges hátrányára szolgálhat az egyháznak, de a tényleges állapotnak sem felel meg, indítványozza, hogy az egyházegyetem fel kéressék az