Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1911

1911. augusztus

16 2. Nemeskosztolány. Adott. Épületek íentartására 22, egyebekre 4466, a pozsonyi diakonissa-házra 5, Bethaniára 4, a kerületi árva­házra 2-04 K-t — Kapott. A nenstrelitzi G. A.-egylettől 8775, a közalapból 50, az ehm. gyámintézettől 10, a G. A.-egylet központjából 234, az oldenburgi herczegnétől 50 K-t, a Zpevnik-bizottságtól egy Tranosciust. Többen adtak gyertyákat. A lelkész kongruája 112170, államsegélyből 280, a vallásoktatásért a közalapból 100 koronát. A rendkívüli áldozatok kitesznek az egész egyházmegyében 5615 38 K-t, a kapott segélyek 15410 66 K-t. Fejérkomáromi egyházmegye. Bokod. A gyülekezet régi iskolája helyett újat építtetett, amely a szükséges telekkel együtt 14162 K 05 f-be került. 60 drb padot, 2 forgatható táblát és 10 drb ruhafogast a székesfővárosi tanács aján­dékozott az iskola számára, amelyeknek megváltási díját 66 K-t lán­dori dr. Kéler Zoltán ev. egyházmegyei t. ügyész fizetett meg a gyü­lekezet helyett. A padok szállítása és befestése 231 K 47 f-be került. Az iskola elé 400 K költséggel rácsos kerítést építtetett a gyülekezet s 161 K-ért két cserép- és egy vaskályhát szerzett be a lelkész és kántortanító lakása számára. Ünnepi adományokból a hívektől befolyt 295, Bálint Mihály volt gyül. felügyelőtől 50, Lőrinczy György komá­rom-vármegyei tanfelügyelőtől két szegény iskolás gyermek számára 20 korona. A gyülekezet jótékony czélra adott 58 61 K-t, kölcsönvett iskolaépítésre 7000 K-t. A nőegylet ebben az évben is tartott a téli hónapokban több vallásos estélyt, karácsonyfa ünnepélyt és a szegé­nyekkel éreztette a szeretet segítő munkáját. Többször volt ismeret­terjesztő összejövetel is, amelyet épúgy, mint a vallásos estélyt nagy számmal látogatták a hívek és más vallásúak is. A »Harangszót« 42 előfizető járatja. Csabdi. Templomát s többi egyházi épületeit renováltatta 1703 32 K költséggel. Templomát újra felszentelte szeptember 11-én a helyi lelkész nt. Kövesi Béla csákvári lelkésszel, kit ezzel esperes úr bízott meg. A renovátió költségének fedezésére 900 K kölcsönt vett fel esperes úr jóváhagyása mellett és így adóssága korábbi 400 K adóssággal 1300 K-ra szaporodott, miből azonban 500 K-t már letörlesztett. Az épü­letek fentartására 13774 K-t fordított. Az állami iskolában megünne­pelte a király 80-ik születése évfordulóját, miután a templom reno­válás alatt állt. Az iskolás növendékek megünnepelték a reformátió emléknapját s márczius 15-ikét. A hívek közt a »Téli újság« több példányban járt. Nagys. dr. Kéler Zoltán egyházm. t. ügyész úr elő­fizetett az egyház helyett az Evang. lapra, miért köszönet neki. A renovátió költségeire adakoztak br. Solymossy Ödön egyhm. felügyelő úr 200, az egyházker. gyámintézet 400, Gömbös László takarékpénzt, igazgató 20, Bicskei Takarékpénztár 50, Bicskei Gazd. Takarékpénztár 50, Flakker Sándor bicskei hívünk Isten dicsőségére 2, Gáspár Gyula 464 K-t. Göllner Károly gyül. felügyelő 100 K alapítványát befizette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom