Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910

1910. augusztus Ünnepély

38 mindaz az egész nemzet életére áldásnak bizonyult alkotás, intézmény, amelylyel egyházuknak jogát igazolták az élethez s a szabadsághoz. A hit biztatta az igéret, fenyegetés, elnyomatás daczára hű maradt népet s tanította tűrni, áldozni vészdúlta egyházáért, a temploméri, iskoláért. Hosszú volt az út a zsolnai zsinattól a 18-ik század végén megnyílt, már a szabadság korszakát üdvözlő budapesti protestáns zsinatokig, de ezen a hivő nép «megfogyva bár, de törve nem». — elhozta mégis az egyház hajóját a békésb idők révparíjához. A két századra terjedt üldözés alatt sok veszteség érte a protestáns egyházakat, de amiért küzdöttek, szenvedtek: a lelki szabadságot győzelemre vitték s a társadalom közkincsévé tették. Bizonnyal fentartó, emelő erő a szívben gyökeredző hit; akinek hite van, azé a jövendő. Méltán mondja az ihletett költő: «Ki vesztett sokat, mindent, mi drága itt: Hitét ha őrzi, őrzi őt a hit. A panasz elhal, zeng az ima még. Mig a föld ködös, fenn derült az ég. Siralmak völgyén, vad kietlenen, Hol ember nincs már . . . Isten van jelen.» (Tompa M.) A mult tanúsága útmutatás a jövőbe. Szeretjük egyházunkat, de tudnunk kell azt is, hogy ami nagy tisztének teljesítéséhez erőt ád: az a hívek seregének szivét dobogtató hit! A békés idők új megpróbáltatást hoztak reánk. Terjed a vallási közöny, az érzékiség rabszolgálatára csábító anyagelvűség, mely mint a dér, sorvasztja a lelki élet virágát, az ideálismust. Fenyegetve nyomúl előre azon társadalmi mozgalom, mely a mult hagyományainak lerombolását tűzte ki czélul s nyíltan támadja a vallást, az egyházat. Sok helyen lankad a bizalom, haldokol a remény. Mind gyakoribb a panasz, hangosabb a sóhaj: «Uram segíts, mert elveszünk!» A válságos helyzetből kiemelkedésre Jézus ma is a hit által segít. Egyházunk jövője attól függ, vájjon újra kél-e palotákban és gunyhókban, szegények, boldogok körében az a hegyeket mozgató, eget vivó erő: a hitV Ha a vezetők hivatásuk átérzésével, egyetértve buzdulnak ezen erő felkeltésére, ha szóval, tettel, jó példával élesztik a vallásszeretetet s tanítják a népet lelkesedni hitért egyházért: akkor szebb jövő vár. Hullámok ha tolongnak s csapkodják a hajót: bátorítva hangzik az Úr szava: «Bízzál, a te hited megtart tégedet!» III. A múltból hangzó tanúság végül a testvériség ápolására hív. «A vigasztalásnak Istene adja meg néktek, hogy egyenlő akarattal legyetek egymáshoz.» A testvériség tudatát Jézus szent tana hozta megnyilatkozásra azon hitben, hogy mindnyájan a mennyei Atyának gyermekei vagyunk. A Megváltó tana értelmében a szeretet az első nagy parancsolat. A keresztyénség is mindenkor annyiban járt a Krisztus által kijelölt úton, amennyiben a testvérszeretet tartozását mindenkire kiterjesztette. Magyarhoni evang. egyházunk múltja is az alkotásban, szenvedésben a testvériséget mutatja fel követendő példáúl előttünk. A hívek egyenlő akarattal voltak egymás között. Egyesültek az építésben; az egyetértés fokozta erejüket a meg-megújúló üldözések között is a kitartásra. Egyházkerületeinket akkor is különböző nyelvű gyülekezetek képezték. Eleitől fogva voltak az egyháznak magyar, lót, német tagjai s mégis szent volt a béke. Ők egy akarattal valának együtt, egy czél vezette óhajtásukat. A nyelvkülönbség nem gátolta meg őket abban, hogy egymást szeressék; közös volt náluk az öröm és a gyász. Amelyek megírattak: a mi tanúságunkra Írattak meg. Kövessük a jó példát. «Tartsuk meg a léleknek egységét a békességnek köteléke által.» Egyházi