Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910

1910. augusztus Közgyűlés

57 15. (Schi.) A Zsedényi-féle ösztöndíjban, egyenként 170 K-val a 15—17. folyó 1910. évre a következő' tanítók részesültek: Grendel György, farnadi (Bars) Csengei Gyula, oroszláni (Fejérkomárom) Hauptmann Mihály, hegyeshalmi (Moson) Macsuha János, teszéri (Nagyhont) Tátrai János, vanyarczi és Mihalovics Emil, alsózellői (Nógrád) Lacsny Lajos, kosztolnai (Nyitra) Hasák Lajos, felsőszelii (Pozsonymegye) Frühwirth Lajos, pozsonyi (Pozsonyváros) Szlany Sándor, felsőozori (Trencsén) tanítók. Tudomásul szolgál. 16. (H.) Olvastatott a nógrádi egyházmegye felügyelője Beniczky Árpád által beadott következő indítvány: «A római curia által legutóbb kibocsátott Borromeus-féle encyclika, a mely úgy tarlalmánál mint hangjánál fogva, a középkor legsötétebb századainak felekezeti türel­metlenségét és a pápai hatalom túltengését, a mai haladó korba is átültetni és érvényre juttatni akarja, ellenkező biztosítása daczára, a legmélyebben sérti az egész művelt világ protestáns népeit s így mélyen — a legmélyebben sért ez bennünket magyarhoni protestán­sokat is, miért is tisztelettel indítványozom: Mondja ki a mélt. s főtiszt, kerületi közgyűlés, hogy a nevezett encyclika ellen a leghatározottab­ban tiltakozik, azt a legerélyesebben visszautasítja s ezen páratlan sérelem orvoslása s ez irányban teendő további lépések megtétele végett, az egyetemes közgyűléshez feliratot intéz. A közgyűlés egyhangú helyesléssel magáévá tette az elolvasott indítványt s elhatározta annak felterjesztését az egyetemes közgyűlésre, azon megkereséssel, hogy annak ér­vényt szerezni kegyeskedjék. 17. (Sehl.) A kerületi elnökség bejelenti a kerületi gyűlésnek, hogy Hacker Károly a kerületi törvényszék és több bizottság tagja és Trsz­tyénszky Ferencz több bizottság tagjának elhalálozása folytán úgy a kerületi törvényszék, és több bizottság kiegészítendő. A kerületi gyűlés a választásokat a következőképen ejti meg: Hacker Károly helyébe meghívja ker. törvényszéki tagul 1911. évi lejárattal: dr. Richter Rikárdot pozsonyi közjegyzőt. A jog- és alkotmányügyi bizottságba magválasztja: Raab Károlyt. A ker. számvevőszék elnökévé megválasztja Svigruha Pált; tagokul: dr. Jamnitzkv Ottokárt és Kowarik Mihályt. A pénzügyi bizottságba: Schönwiszner Kálmánt és dr. Trsztyénszky Ferenczet. A nyugdíjintézeti bizottságba: Schmidt K. Jenőt. A leányiskolái bizottságba: Biszkup Bélát. A bizottságok tagjai megválasztattak az 1912. évi általános tiszt­újításig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom