Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908

1908. augusztus

87 B) Selmeczbányai lýceum. ! A selmeczbányai lyceumi fögvmnásiumban s a vele kapcsolatos tanítóképzőben a tanárok száma az 1907/8. tanévben nem változott; a tavalyi 13 rendes tanár, 1 rendes tornatanár, 2 bejáró vallástanár, 1 rendkívüli tárgyat tanító, 2 óraadó (a tanítóképzőben) oktatta az ifjúságot ez évben is. A tanítás nyelve magyar és az állammal kötött szerződés értelmében a főgymnásiumban az állami tanterv szerint folyt. A tanulók száma a főgymnásiumban lényegesen kevesebb volt, mint tavaly. Ennek oka főképpen az, hogy a selmeczbányai kir. kath. kegyestanítórendi gymnásium kiegészítése nyolcz osztályúvá megkezdő­dött, s így a róm. kath. tanulók az idén a tavalyi 144 helyett csak 84-en voltak Beiratkozott 299 nyilvános és magántanuló, kik közül magán­tanuló 11; elmaradt vagy vizsgálatot nem tett az egy VIII. o. önként ismétlővel együtt 11 nyilvános és 3 magántanuló s így vizsgálatot tett 285, kik közül 20 ismétlő, 265 pedig haladó volt s a felső négy osztály 147 tanulója közül 73 (50%) tanulta a görögpótló tantárgyakat. A 285 vizsgálatot tett nyilvános és magántanuló közül: Vallásra nézve volt: 130 (46%) ág. hitv. ev., 27 (9%) ref., 1 uni­tárius, 84 (29%) róm. kath., 1 görög keleti, 42 (15%) izraelita; anyanyelvre nézve volt: 199 (70%) magyar, 21 (8%) német, 64 (22%) tót, 1 szerb; illetőségre nézve volt: 94 (33%) helybeli, 67 (24%) hontmegyei 123 (43%) az ország más megyéiből, 1 egyébünnen. A dunáninneni ág. hitv. ev. egvházkerület területéről való volt: 216 (76%). Mint rendkívüli tárgyak előadattak: Az egészségtan a VII. osztály­ban heti egy órában a tananyag % részének elvégzésével, tanította dr. Tóth Imre bányakerületi főorvos, okleveles egészségtan-tanár; a műének a lyceumi zenetársaságban, tanította Becker Nándor; a zene a zeneintézetben, zongorázás, tanította Becker Nándor; a gyorsírás a gyorsírókörben, tanította Szever János; a szabadkézi rajz, tanította Lencsó János; ábrázoló mértan, tanította Lencsó János. A mathema­tikai ismétlő kurzusokra kellő számmal tanulók nem jelentkezvén, azok az idén elmaradtak. Az évzáró vizsgálatok a VIII. osztálylyal május hó 11—20-áig folytak le. Kezdődtek a vallástannal, mely vizsgálatnak az adta meg az érettségi jelleget, hogy azon nt. Händel Vilmos főesperes elnökölt s az összes érettségi vizsgálóbizottsági tanártagok részt vettek. Az I—VII. osztályoknak osztályvizsgálatai gymnásiumi rendtartásunk sze­rint cenzúrák alakjában június 5—17-ig tartattak meg. Az érettségi vizsgálatok Farbaky István nyug. íöbányatanácsos, lyceumi felügyelő elnöklete alatt folytak le. Kormányképviselő nt. dr. Szlávik Mátyás eperjesi theologiai dékán volt. Az Írásbeli érettségi május 21—23., a szóbeli június 21—25-ig folyt le. Az érettségi vizsgálatra összesen 37 ifjú jelentkezett. Ezek közül 35 első izben és egy másodízben állott érettségire, egy pedig, ki szeptemberben és deczemberben is

Next

/
Oldalképek
Tartalom