Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1908
1908. augusztus
70 42—46. a fent érintett egyezséghez a maga részéről is hozzájárul, azonban szükségesnek látja. 1. hogy a Reischel Károly-alapítvány segélyének élvezetére az egyezség II. pontjával feljogosítottak névszerint összeirattassanak, hivatalba lépésök idejének hivatalosan hiteles kimutatásával; 2. hogy minden, a múltra nézve táplált követelés mellőzésével a segélyben való részesítés 1908. évi október hó l-jével kezdődjék; 3. hogy tekintve a Reischel Károly-alapítvány jövedelmének változatlanságát, szemben a segélyzendők számának folytonos növekedésével s az egyezség életbeléptetése után nagymérvű szaporodásával, minek következménye a segélyösszegek óriási hanyatlása, kegyeskedjék az egyházegyetemnek mindaddig, míg a Reischel-alapítványnak most elvállalt kötelezettsége tart s oly mértékben, mint azt a felperes egyházmegyék jogot nyert tagjai igénybe veszik, az államsegélyből s a közalapból segélyezni közérdeket szolgáló alapítványunkat. 43. (T.) Csemez Teréznek a kerület ellen folyamatba tett rendes perében kerületi ügyész jelenti, hogy a bizonyítási eljárás be van fejezve, az észrevételek is beterjesztettek s az ügy Ítélethozatal előtt áll. Tudomásul vétetik. 44. (T.) Nógrád-, Hont- és Bars egyházmegyéknek a bányakerület elleni igényeik tárgyában kiküldött választott bíróság a ker. ügyész jelentése szerint már három év óta össze nem ült, a kerület utasítja az ügyészt, hogy a választott bíróság mielőbbi összehívását sürgesse meg. 45. (T.) Nógrádi főesperes jelentése, mely szerint a kálnógarábi egyházközség f. év május 24-én tartott közgyűlése a megüresedett lelkészi állásra Kalanda Gyula felsősziklási lelkészt, mig az esperesi hivatal Mihalovics Sámuel béri lelkészt jelölte, kerületi közgyűlés tekintve, hogy Kalanda Gyula szabályrendeletünk értelmében a jelölésből ki nem zárható, tekintve, hogy egyetemes törvényszékünk ezt kifejezetten is kimondotta, tekintve végül, hogy a kálnógarábi egyházközség folyó év május 24-iki közgyűlése ugyanőt egyhangúlag jelölte s a kishonti főesperes úr minősítési s működési bizonyítványa e jelölést támogatja, Kalanda Gyulát a jelölésből kizárhatónak nem találja. mindkét jelölést tudomásul veszi és helybenhagyja. 46. (T.) Nyitrai főesperes jelenti, hogy a nagypritrzsdi ev. templomra gyűjtő egyháztagok úgy nemkülömben az egyház lelkész és felügyelője, mert hatósági engedély nélkül könyöradományokat gyűjtöttek jogerősen érzékeny pénzbüntetéssel lettek sújtva. Kerületi gyűlés a jelentést tudomásul veszi, miheztartás végett az egyházközségek tudomására hozza azzal a figyelmez-