Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1905
1905. augusztus
49 A Zsedényi ösztöndíj ez évi összegét egy-egy tanítónak a pénztári jelentés szerint ajánlom ez évben még 170 koronában kifizettetni. Káplán-kongruát ez évben eddig csak egy segédlelkész, a losonczi, élvez. De mert ez ügyben új rendelet érkezett le, felhivom a maga helyén erre a főtiszt, egyházkerületi gyűlés becses figyelmét. Felhivom továbbá tisztelettel a főtiszt, kerületi gyűlés figyelmét, hogy addig is, míg az új segédlelkészi szabályrendelet kész lesz, tekintettel a közszükségre, a lelkészjelöltek még mindig elégtelen számára, a következő esetben a püspököknek régi idők óta gyakorolt korengedélyi jogát méltóztassanak új kerületi kijelentéssel elismerni. A dunáninneni egyházi rendtartás szerint, a mely a zsinat által érintetlen részeiben, kivéve az új szabályrendeleti intézkedéseket, ma is fennáll a 103. §. szerint segédlelkészszé választható tehát avatható is, a ki életkorának legalább 22. évét betöltötte; a lelkészek alkalmazásáról szóló szabályrendelet 65. §-ban pedig ott áll a 23. év. Én, bár hajlandó vagyok annak venni, hogy ez nyomdahiba, nem a két ellentétes szakasz kiegyenlítését, csak azt kívánom és kérem most, kegyeskedjenek az egyház érdekében kijelenteni, hogy azon theologus, a ki a zsinati törvénynek a lelkészekre vonatkozó vizsgálatokról szóló 65. §nak eleget tett, korengedélylyel azon vizsgák után a püspök által segédlelkésznek ordinálható A dolog lényegét tekintve úgy is csak egy néhány hónapnyi különbözetről van szó. Előterjesztem, hogy a volt missiói lelkész, Vitéz Lajos elmenetelével, ezen állásban Kardos Gyula volt bgyarmati segédlelkészt alkalmaztam julius l-ig helyettes, julius 1-től rendes minőségben. Midőn ezt a főtiszt, ker. gyűlésnek bejelenteni szerencsém van, kérem, hogy nevezett lelkész számára a missiói lelkészi hivány kiadatását, úgy a mint az az 1904. évi jkv. 76. pontjában foglaltatik, elrendelni, illetve Kardost állásában véglegesen jóváhagyni méltóztassék azzal, hogy számára a kerületi 600 kor. évi tiszteletdíj julius 1-től folyósíttassék. Jelentem továbbá, hogy tanítóképviselőkké lettek megválasztva ez évre: Frühwirth Samu és Freuszmuth Frigyes pozsonyi tanítók. Bevallom a választási szabályrendelet nagyon nehézkes és annak átdolgozása nagyon is kívánatos vólna. Végül említem, hogy Korcsek Zsigmond ker. jegyző betegeskedése folytán felmentést kér az ezen közgyűlésen való jegyzői közreműködése alól: minek folytán ezen ülésekre egy helyettes jegyzőről gondoskodni szükség lesz. A kerületi gyűlés püspök úr e páratlan szorgalomról tanúskodó, kimerítő jelentését feszült figyelemmel meghallgatván, főtisztelendőségének nagy fáradozásáért hálás köszönetet mond és elrendeli, hogy a jelentés egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe felvétessék. E jelentésből kifolyólag: 1. A közgyűlés Kardos Gyulát missiói lelkészi állásában megerősíti, számára a hivány kiadatását elrendeli és folyósíttatja f. évi julius 1-től a missionárius lelkész javára előirányzott évi 600 K-t.