Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1904

1904. augusztus

56 vagy egyenest tiltó joga volna a felekezeti iskolákra és azoknak va­gyonára vonatkozólag. Ily magyarázat ellenkeznék nemcsak az 1790/1. évi XXVI. t.-cz. által biztosított és több mint] egy évszázad óta fennálló önkormány­zati jogainkkal, hanem éppen a vallás- és közoktatásügyi magyar kir. miniszter által újabb időben Ő Felségének legfelsőbb jóváhagyás és kir. szentesítés végett felterjesztett és Ó Felsége, a koronázott magyar király által 1894. évi október 10-én jóváhagyott és megerősített zsinati törvényeink tartalmával is. Ez utóbbiak t. i. az egyházi vagyon kezelési módjára nézve is világos és félremagyarázhatlan rendelkezéseket tartalmaznak, melyeket a kormánynak nem szabad mellőznie, hanem azokat ő is figyelembe venni tartozik. Jelesül a zsinati törvény 233. §-a azt rendeli, hogy az egyházi vagyont, szolgáljon az akár szoros értelemben vett egyházi, akár közmű­velődési, akár közjótékonysági, akár más czél előmozdítására, a felsőbb egyházi hatóság beleegyezése nélkül tulajdonjogilag másra átruházni nem szabad. Hasonlóképen a zsinati törvény 44. és 281. §§-ai értelmében egyházi vagyon birtokszerzéséi és eladását és az arra vonatkozó egy­házi határozatok érvényességét az egyházmegyei közgyűlésnek illetve az egyházmegyei elnökségnek jóváhagyásától függővé teszi, de mihelyest ezen felsőbb engedély az egyedül arra illetékes egyházi hatóság részéről megadatott, más tényezőnek, tehát a kormánynak és annak bármely közegének semminemű beleszólási vagy beavatkozási joga nincsen, a helybenhagyásért vagy helyben nem hagyásért egyedül és kizárólag csak a felsőbb egyházi hatóság, de az is nem a kormány­nak, hanem közvetlenül az illetékes egyházi hatóság felett álló felsőbb fokú egyházi hatóságnak felelős. Ezt tudhatják a telekkönyvi hatóságok is, mert a zsinati törvé­nyeink, — bár elég későn, de mégis a szentesítéstől számítva két év múlva a magyarországi rendeletek tárának 1896-iki évfolyamában ki­hirdetve és így az összes bíróságokkal és hatóságokkal is hivatalosan közölve lettek. Ha tehát előfordulna, hogy oly birtokváltozás, mely a felsőbb egyházi hatóság által helybenhagyva nincsen, a telekkönyvi hatóság tudomására jutna és ily esetben és módon telekkönyvi átíratás léte­síttetni szándékoltatnék, — e kéret amúgyis — még pedig nemcsak az idézett zsinati törvény, hanem a telekkönyvi rendelet 69. §-a alap­ján is elutasíttatnék, mert az utóbbi §. is azt rendeli, hogy oly ok­iratokra, melyek vagy községek avagy közigazgatás alatt álló alapítvá­nyok és pénzalapok nevében az erre hivatott hatóság szükséges jóváhagyása nélkül adatnak ki, bekebelezés vagy előjegyzés nem történhetik. Ha tehát a bekebelezést vagy előjegyzést engedélyező okmány a zsinati törvények értelmében illetékes felsőbb egyházi hatóság által helybenhagyatott és az azt tanúsító helybenhagyási záradékkal el van

Next

/
Oldalképek
Tartalom