Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. augusztus

13 2. Dengeleg. Az egyházlátogatás május 28-án volt. Jól rendezett egyház, kitűnő iskoláival. Ellenben Heréd leányegyháza pusztuló fél­ben van. 3. Bér. Ezen egyházban május 29-én végeztem a hivatalos láto­gatást. Az egyház viszonyainak rendezésében fiatal lelkésze buzgón fáradozik; főképpen a nagyobb számú leány egyházaiban és szórvá­nyában nagy feladat vár reá. Itt a hitoktatás a közalap segélyével lenne szervezendő. Több helyütt híveink az elszakadás veszélyének is vannak kitéve. 4. Vanyarcz. A visitátió május 30-án lett megtartva. Jól szer­vezett és jól vezetett egyház; a mely a nemes Dessewffy család szép példája után indulva áldozni tud Isten oltárán. 5. Guta. Itt május 31-én történt a látogatás. Mult évben sokat szenvedett a pusztító tűzvész által s mégis nagy áldozatok árán tem­plomát már is újból szépen helyreállította. Megérdemli a közsegélye­zést, főkép, mert szórványaiban a hitoktatást berendezni hivatalos. 6. Losoncz. Ezen kiváló fontosságú egyházban a jegyzőkönyvet tárgyaltam junius 9-én; a visitátiót 10-én tartottam, 11-én a taninté­zeteket meglátogattam. Az egyház életképes; anyagi viszonyainak ren­dezésén fáradozik; ezt azonban előbb aligha éri el, míg az államnak még 1869-ben átadott gymnásiumának, illetve elemi fiúiskolának ügye tisztázva nem lesz. Elemi leányiskoláit fentartotta s ezek jelesek. A város különféle tanintézetein olyannyira szükséges hitoktatói állás szintén szervezendő s ma inkább ideiglenesnek mondható s czéljának csak is részben felel meg. A mi kitűnően van rendezve, az az ifjúsági egylet, a férfisegély-egylet és az ev. nőegylet. A hol a munka kezdetén állanak; ez a nagy diaspóra gondozása, a mire a közalap segélye szükséges. 7. Ozdin. A visitátiót itt junius 12-én tartottuk. Jól szervezett, jelesen vezetett, áldozni és munkálkodni tudó, törekvő kis egyház. Buzgó lelkésze a hitélet fejlesztése körűi példásan fáradozik. 8. Málnapatak. Ezen egyházban a látogatási teendőket junius 13-án végeztem. A hívek templomukra szépen áldoztak; azonban iskolaügyük rendezetlen. Az iskolát tanítójukkal az államnak adták át; de ezen nagy egyházközségben több tanítóra lenne szükség, a tanköteleseknek fele része iskolába nem járhat. Utasítottam az egy­házat, hogy a mennyiben ez ügy a tanév elkezdése előtt nem rendez­tetnék, maga az egyház új tanítói állást s első személy változás esetén, önálló kántori állást szervezzen. 9. Uhorszka. Az egyházlátogatást junius 14-én végeztem. Ezen tekintélyes, úgy az anya, valamint számosabb leányegyházaiban jól szervezett s hű, agg lelkésze által kitűnően vezetett egyház szép hit­életének belbékéjére, a nazarénusok fellépése zavarólag hat; azonban szűnő jelenségnek vehető. Az nap délutánján istentiszteletet tartottam az új Rónya leányegyházi imaházbán, a hol híveink, áldozni tudó hű nép. 10. Cseh-Brézó. A látogatás junius 15-én tartatott. Ezen kis egyháznak hű elöljárósága az ügyek rendezésében odaadó működéssel

Next

/
Oldalképek
Tartalom