Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1897. szeptember

27 A kiilmissióra adott: x\lsószeli 1 frtot, Somorja 1 frtot. 4. A pozsonyvárosi s megyei, s mosoni lelkészeknek s az egyetemes theologiai akadémia tanárainak együttes papi értekezlete megtartatott november 11-én és május 25-én. Főtisztelendő méltóságos püspök ur a pöstyéni fürdő istentiszte­letek tartásával esperességünk lelkészi karát bízta meg, és általam erre felkéretvén, e nyáron Farkas Géza. Hollerung Károly. Krahulecz Aladár, Schönviszner Kálmán végeztek Pöstyénben egy-egy istentisz­teletet, a miért nekik szívemből köszönetet mondok. Az 1896-ik évben esperességünkben született 540 gyermek, kik egytől-egyig mind részesültek a szent keresztségben, köztük volt 22 törvénytelen szülött. Meghalt 414 személy és mindnyája egyházilag temettetett el. Házasságot kötött 132 pár, egyházilag megesküdött 130, 2 — köztük egy vegyes vallású pár — tehát nem élt az egyház egyház­eskető szolgálatával és áldásával. Vegyes vallású mátkapár volt 21, melyek közül egy abban egyezett meg. hogy gyermekeik az ág. hitv. ev. vallást kövessék, egy másik pedig csakis a róm. kath. templomban hirdettetvén és egybekelvén, nyilván minden gyermeke is róm. kath. lesz. A többi 19 pár a magzatok felekezeti állására nézve semmit sem határozott. Konfirmáltatott 315 gyermek. Az Úr szent vacsorá­jával élt 10181 személy. Ág. hitv. ev. egyházunkba máshonnan senki sem lépett be, kilépett belőle 5 személy. Szekták nincsenek. A latin iró ezt mondja: primam oportet esse curam factorum, quam glória consequitur nitro. Ilyen szép factum az. hogy a modori (tót) egyház az ő kiérdemült lelkészének 400 frt évi nyugdíjat biz­tosított. Hadd fizesse soká! Azt hiszem, ezt a kegyeletes érzésű gyülekezet is velünk együtt kívánja. A kerületi pénztártól közvetlenül befolyt államsegélyből Puszta­födémes kapott 50 frt, Kovács Pál lelkész 50 frt, Sehönviszner Kálmán, szentgyörgví lelkész, mint katecheta, 44 frtot. Á csekélyebb illetménynyel ellátott lelkészek segélyezésére az államköltségvetésbe felvett átalányból Simko József nagylévárdi, Schleiffer Károly misérdi. Marczy István dunaszerdahelyi, Ritter Károly somorjai, Rásó Mihály alsó-szelii lelkész 60 - 60 frtot, Ritter Károly esperes pedig 20 frtot, mint útiköltséget, a modori tanítóképző-intézeti vizsgák alkalmából. Az egyetemes gyűlési segélyosztó bizottság a közalap czéljainak szolgáló államsegélyből Simkó József nagylévárdi. Marczy István duna­szerdahelyi és Farkas Géza nagyszombati lelkésznek, ez utóbbinak, mint katechetának 100—100 frtot szavazott meg. A báró Baldácsy-alapból kapott: Dunaszerdahely 45, Taksony 45, Ritter Károly somorjai és Scharbert Ármin limbachi lelkész, és Csernák Gusztáv lelkész özvegye 40—40 frtot. Az esperességi gyámintézettől kapott: Grinád 20, Dunaszerdahely 20, Taksony 20 frtot, Pusztafödémes 18 frt 09 krt. A pozsonyvárosi gyámintézet Dunaszerdahelynek 20 frtot adott. A kerületi gyámintézet Kajainak 45 frtot adott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom