Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1890. április

— 10 1885. ki áprilisi határidőn az ez évre visszatartott G000 írtból rész, tehát 1500 forint a theologiai akadémia pénztárába beszolgáltatott, mig a fenmaradt 4500 írt. felerésze : 2250 forint, 44 segélyzett közé kiosztatott. Helyeslő tudomásul vétetik. T. XI. Fentebbivel tárgyi kapcsolatban olvastatik a pozsonyi ág. hitv. ev. egyház érte­sítése, mely szerint néh. Nittnausz Mihály, pozsonyi volt polgár 1880. évi november 15-én kelt végrendeletének 5. pontjával a kerületünkbeli, kor által megtörött lelkészek segélye­zésére 300 forintot hagyományozott, Midőn kerületi gyűlésünk a kegyes hagyományozó emlékét e helyütt is áldva megörökiti, hagyományát hálás szívvel fogadja, kerületi pénztáros urat annak átvételére felkéri s azt a kerületi pénztárban elkülönítve, kitűzött czéljának megfelelőleg kezeltetni rendeli. M. XII. Beterjesztetnek a n. m. vallás- és közoktatásügyi magy. kir. ministeriumnak következő rendeletei: 1. 1884. évi szeptemberhó 2-áról 29,243. sz. a. Dr. Toldy László „A magyar ifjúság Lapja" és Kalocsa Róza „Leányvilág" czimű lapja ajánltatnak. 2. U. e. évi augusztushó 28-áról 1228. ein. sz. a. A m. kir. országos levéltárra vonatkozó törvények és rendeletek megküldetnek. 3. U. c. évi augusztushó 31-éről 31,151. sz. a. Weisz Ignácznak Nagyszombatban nyert iskolai bizonyítványa hatályon kivül helyeztetik. 4. U. e. évi szeptemberhó 10-éről 30,828. sz. a. A középiskolai tanulók számára minden tanév végével szabályszerű iskolai bizonyítványok kiállítandók. 5. U. e. évi szeptemberhó 18-áról 31,317. sz. a. Martincsák Ignácz számára el­veszett tanítói képesítő oklevele helyett, ennek másodlata adatott ki. 6. U. e. évi szeptemberhó 18-áról 30,673. sz. a. Szivacski György kizáratása a zombori és károly városi gör. kel. szerb tanítóképző intézetekből. 7. U. e. évi szeptemberhó 11-éről 27,708. sz. a. Lukács Ferencz számára elveszett tanképesitési oklevele helyett, ennek másodlata szolgáltatott ki. 8. U. e. évi oktoberlió 6-áról 36,729. sz. a. Dr. Wiedermann Károly meg­bízatása az 1884/5. tanév tartamára a pozsonyi ev. főgymnasium látogatásával. 9. U. e. évi oktoberhó 22-éről 1510. ein. sz. a. Felhivás a honi iparczikkek pártolására. 10. U. e. évi októberhó 14-éről 36,978. sz. a. Czeizel József számára elveszett tanképesítési oklevele helyett, ennek másodlata adatott ki. 11. U. e. évi novemberhó 6-áról 1542. ein. sz. a. A német nyelv tanítására a középiskolákban kiváló figyelem fordítandó. 12. U. e. évi oktoberhó 31-éről 1469. ein. sz. a. A magyar jelzálog hitelbank 100 frtos kötvényei üzleti biztosítékul elfogadhatók. 13. U. e. évi novemberhó 18-áról 41,931. sz. a. Kovács Saroltának elveszett tanítónői képesítési oklevele helyett, ennek másodlata állíttatott ki. 14. U. e. évi deczemberhó 6-áról 1382. ein. sz. a. A hivatalos levelek csak ki­vételesen ajánlottan adassanak fel a postára. 15. U. e. évi deczemberhó 13-áról 42,185. sz. a. Tóth József „Népoktatási tör­vények és rendeletek tára" czímű műve ajánltatik. 16. U. e. évi deczemberhó 30-áról 1782. ein. sz. a. A nagyszebeni földhitelintézet záloglevelei üzleti biztosítékul elfogadhatók. 17. U. e. évi deczemberhó 19-éről 45,354. sz. a. Hirschmann Vilmos elveszett tanitói képesítési oklevele helyett mást kapott. 18. 1885. évi januárhó 3-áról 48,761. sz. a. Dr. Széli Lajos „Életmentés és egészségtan" és „Vezérkönyv az életmentés és egészségtanhoz" czímű munkái ajánltatnak. 19. U. e. évi januárhó 6-áról 45,801. sz. a. A budapesti mechanikai tanműhely szervezeti szabályzata. 20. U. e. évi januárhó 23-áról 1790. ein. sz. a. Boncza Miklós „Magyar köz­igazgatás" czímű szaklapja ajánltatik. 21. U. e. évi februárhó 3 áról 3034. sz. a. Hazai ipartermékek megszerzésére hivassanak fel a tanintézetek. 22. U. e. évi februárhó 5-éről 48,278. sz. a. A népiskolák tanitói fatenyésztésre oktassák tanitvánvaikat. 23. U. e. évi februárhó 3-áról 1300. sz. a. Wolf Adolf elveszett tanképesitési oklevele helyett mást kapott. :a

Next

/
Oldalképek
Tartalom