Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890
1872. szeptember
— 3 — dekeire kiterjedő buzgó gondosságát s a fontosabb eseményeknek a jelentésben foglalt hű rajzát, az egésznek e jegyzőkönyvbe leendő igtatását elhatározza, mint következik: Tekintetes és főtiszteletii egyházkerületi gyűlés ! Midőn kötelességem és szokásom szerint mult évi közgyűlésünk óta egyházunkban s jelesül ezen mi egyházkerületünkben előfordult közérdekübb eseményekről rövid vázlatot adandó vagyok, mindenekelőtt késztetve érzem magamat hálás tekintetemet emelni oda, honnan jő a mi segedelmünk a magasságból, — emelni hálás tekintetemet ahhoz, a ki védszárnyait kiterjesztve tartá ez évben is egyházunk felett s elárasztá azt jósága bizonyítékainak sokaságával. Yalóban épen korunkban vau, hova tovább mind inkább alkalmunk meggyőződni arról , hogy ő a mi egyedüli oltalmunk és erősségünk , hogy ő benne a mi Istenünkben lehet és kell egyedül bíznunk. Emberekben bizony nem. A ki az idők jeleit és menetét figyelmesen észleli, az, ha csak arra nincsenek szemei, hogy ne lásson, és fülei, hogy ne halljon, lehetetlen, hogy emberektől várjon egyházunkra nézve valamely különös segítséget, gyarapodást ós boldogságot. Lehetnek közöttünk, a kik ily várakozással voltak, ily reményekkel kecsegtetók magokat; de ezek, látva azon mindennek inkább, mint egyháziasnak és evangyélioinszerünek nevezhető áramlatot, mely napjainkban az emberi elméket magával ragadja, kétségkívül régen kiábrándultak szép álmaikból. S e kiábrándulás ha egyfelől talán némileg fájdalmas is, más felől nem szabad, hogy leverő legyen. Utoljára is nem az az evangyóliomnak rendeltetése, hogy a világ által álljon fel ós gyarapodjék, hanem hogy ő legyen a kovász, mely a világot éltetőleg, tisztítólag, ujjászülőleg áthassa, Kérjük az Istent, hogy e kovászt ne engedje kiveszni az emberiség köréből, s bízzunk benne, hogy ő, a ki mondá: az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak, azt onnan nem is engedendi kiveszni soha. Különben pedig kivált mi, kiket az Úr az ő beszéde hirdetőinek s öröksége őreinek rendelt, álljunk őrt az égből a földre szállt ama kovász felett, hirdessük mind alkalmatos, mind alkalmaiban időben: Ügyetek az evangyéliomnak, s mennél inkább szaporodik napjainkban azoknak száma, a kiknek a keresztről való tudomány bolondságnak látszik s a kiknek a Krisztus botránkozás vagy dőreség, mi annál bátrabban és annál buzgóbban tegyünk bizonyságot róla: nincsen senkiben másban idvesség, nem is ada tott emberek között ég alatt más név, mely által kellene megtartatnunk, mint az Űr Jézus Krisztusnak neve. Jöhet idő, sőt jőni fog bizonyosan, melyben az evangyéliom leszen egyedüli megmentője az emberiségnek azon örvényből, mely felé az , különösen a sociális téren ijesztő sebességgel rohan. Nagy lészen akkor az emberi társadalom elismerése s még nagyobb a mennyei atyának tetszése azon szerény munkások iránt, a kik nehéz napokban hiven megőrzék s gondosan ápolák azon alap- ós szegletkövet, melyen az emberiség jövője szebben és szilárdabbúl újra felépülend. — Hogy az én testvéreim az Urban e szent hivatásukat értik és érzik, arról ez évből is több örvendetes tanúságot hozhatnék fel. Legyen szabad a többi helyett csupán azon élénk mozgalmat felemlítenem, mely újabb időben a papi értekezletek terén fejlődni kezd köztünk, s melynek tudvalevőleg az a célja, högy kölcsönös eszmecsere által egymás közt a hivatalhoz való kedvet és hűséget ébreszszük, ismereteink körét szélesbitsük, hiányainkat megismerni tanuljunk, jó tanácsainkkal egymást gyámolitsuk, szóval mind inkább alkalmasokká legyünk szolgálni az evangyéliomot és terjeszteni Istennek országát e földön. Ily papi értekezletek fennállanak már a nyitrai, liptói s egyesülten a pozsonvvárosi, pozsonymegyei és mosonyi espe-