Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1870. augusztus

szó, melyben sokan azon varázsvesszőt feltaláltnak vélik, melynek érintésével rögtön ki fognak egyenlíttetni minden eddigi bonyodalmak, s melynek nyomán csodás eredmények fognak magok a különböző egyházak téréin kelni. Szép eszme kétségkivül elméletben; s meglehet, sok idő múlva, midöji elébb igen számos előzmény teljesülend, ez eszme hazánkban is szabályozóul lesz felállítható. De a mai körülmények közt ilyenül felállítva csak azt fogná eredményezni, hogy ama másik egyház megtartaná minden előnyét, melyet neki különösen roppant anyagi birtoka nyújt s azt menten minden külkorláttól fokozott mértékben érvényesítené; a mi egyházunk pedig megtarthatná ezentúl is eddigi nyomorát s a helyett, hogy a polgári társadalomnak századokon át tett szolgálatai fejében ennek részéről egy igazságosabb kor felvirradtával legalább anyagi terhei némi környítésében részesülne, folytathatná a reá súlyosodó ellenséges viszonyok nyomása alatt ezentúl is eddigi szomorú harcát lételéért. Nem kecsegtető kilátások, tek. és főtiszt, egyházkerületi gyűlés! Mi azonban nem fogunk elcsüggedni, s ha Istennek ez az akaratja, harcolni fogjuk híven és kitartóan a reánk mért harcot, tudván, mikép Krisztus egyházának rendeltetése e földön tulajdonképen az, hogy harcoló egyház legyen, s hogy, miként az apostol mondja, senki nem koronáztatik meg különben, hanemha igazán harcol." Különben ez állapot egy szent kötelességet ró reánk: a szilárd, megtörhetlen összetartás kötelességét Kétszeres bűnt követ el az most egyháza ellen, a ki abba a visszavonás magvait szórja s szakításokat idéz abban elő. Legyünk ez összetartásnak főleg mi őrei s ápolói, az evangyéliom szolgálatában állók, ápolván egyszersmind annál nagyobb hűséggel és buzgalommal a hitnek szent tüzét a reánk bizott lelkekben, mennél inkább fenyegeti azt kioltással a kor szellemének ellenséges fuvalma. Jöhet idő, s talán hamarabb, mint gondoljuk, melyben a hit lészen ismét a kebleknek egyedüli erősítője, gyámola, vigasztalása; gondoskodjunk eleve, hogy újra bebizonyuljon ez esetben ama régi igazság: mikép az evangyéliom akkor mutatkozik legnagyobbnak, midőn minden egyéb földi hatalmak megbénultak,' erejöket veszték. A közel jövőben nagy hatással lesznek minden valószinűség szerint egyházunk életére is azon több rendbeli törvényhozási rendszabályok, melyek a mult ülésszakban javaslatképen az országgyűlés elé terjesztettek, úgymint: egy törvényjavaslat a vallásszabatságról, egy másik a magyar kir. országos egyetem újjászervezéséről, mi mellett egy protestáns theologiai szaknak felállíttatása is terveztetik, s egy harmadik a középtanodai oktatásról. Feszült figyelemmel fogjuk kisérni e törvényjavaslatok tárgyaltatását, kérve Istent, — miután e tárgyalásokra másképen befolyni módunkban nincsen, — bogy azokból egyházunk szent ügyére csak áldásos következések fakadjanak. Az indítványozott egyetemi prot. theologiai szak folytán különben kétszeresen sürgető szükség gyanánt áll elő annak megfontolása, ha esetleg megelégedjünk-e ily szaknak országos költségen leendő felállításával, vagy lelkészeink nevelését ezentúl is saját kezeinkben tartsuk meg s e végből a mult évi egyetemes gyűlés által javasolt teljes theologiai akadémia szervezését tüzzük ki törekvéseink céljául. Ez évben a köztéren ugy egész körök mint egyének figyelmét a népiskolának viszonya egyfelől az egyházhoz, másfelöl az államhoz ve/é kiváló mértékben igénybe. Hogy az államnak joga is, kötelessége is, befolyni a leendő állampolgárok nevelésébe, azt, ugy hiszem, aligha fogja valaki tagadni akarni; de hogy e jog és kötelesség megilleti az egyházat is, mint Krisztus láthatatlan országa s egykor a mennyország polgárainak nevelőanyját, az szintén nem szenved kétséget. Mindkét jogosult tényezőnek e befolyását a jövő nemzedék nevelésébe az 1868. évi 38. tcikk igyekezett szabályozni. Hogy ez a lehető legszerencsésebben sikerült-e neki, s hogy nem cselekszik-e üdvösebben, ha a két tényezőt vetélytársak helyett szövetséges társukul állítja oda, arról, bár sokat lehetne, de jelenleg késő volna már szólani. Ne feledjük egyébiránt, hogy itt ismét a törvényhozás nem annyira a mi egyházunkkal, mint inkább egy másik egyházzal állt szemközt, melynek kizárólagos hatalmából a népnevelést kivenni csakugyan emberi1*