Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1887. augusztus

Mélyen tisztelt egyházkerületi gyűlés! Mult évi egyházkerületi gyűlésünk egy kellemetlen jelenettel végződött. Nem azért említem ezt fel, hogy azon jelenetnek képét visszaidézzem s az általa okozott érzelmeket uj életre keltsem. Ellenkezőleg; örömömnek kívánok kifejezést adni a felett, hogy ama jelenet nem fűződött tovább, s annak egyházi életünk terén gyászosabb következményei nem lettek. Pillanatnyi zivatar volt az, mely elzajlott, s utána, ha nem is zavartalan derű, de szélcsend állt be. Az Urnák lelke, ugy látszik, mindenkinek újra eszébe juttatta azon megrázó igazságot: minden ország, mely magában meghasonlik, elpusztul, és egy város is vagy háznép, a mely meghasonlik magában, meg nem maradhat. — Egyházunkat talán soha annyi ellenséges elem, annyi veszély, annyi nyilt és titkos megtámadás nem környezé, mint épen most. Ezek ellen csak kétfelől jöhet számára az oltalom és segítség : az Istentől, az igazság Istenétől, a ki apáink drágán szerzett örökségét az idők vajmi nehéz viharain keresztül nem hagyá kárba menni és saját összetartásunktól. Hagyjuk a külharczokat oda kint, egyházunk szentélyébe azok nem valók, ugyanazért ne is engedjünk azoknak oda bemenetelt. Igyekezzünk inkább azt megőrizni oly enyh- és békehelyül, hová a világ harczai elöl mi és hívő népünk visszavonulhatunk, s itt ne ismerjünk más érdeket, más mozgató erőket, mint szeretett, veszélyeztetett, drága egyházunknak javát. Vegyünk magunknak példát annak ellenein; azok fel tudják használni az idő minden fordulatát a magok hasznára, okosak mint a kígyók. Legyünk mi is olyanok; de természetesen szelidek is mint a galambok. Azon reménységben, hogy figyelmeztető jó szándékú szavaim e gyűlés tisztelt tagjainál nem fognak siket fülekre és zárt szívekre találni s a hittestvéri összetartás, a fenálló világi nézetkülönbségek daczára, e gyűlés tanácskozásaiban is nyilvánulni fog, mielőtt ezekhez fognánk, bevett szokásunk szerint, a mult egyházi közigazgatási év kiválóbb mozzanatainak rövid vázlatát kivánorn adni. E szavak le voltak írva, mielőtt némely indítványok az esperességekből beadattak. Ugy játszik ezeknél fogva, hogy az imént kifejezett reménységem még sem fog teljesülni. Ám legyen ! Legalább arra kérem az Urat ne engedje, hogy a felvonulni látszó felhő nagyobb kárt tegyen körünkben. E vázlatomat különben mivel kezdhetném méltóbban, / mint az egyházainkban mutatkozó és működő hitélet számos örvendetes nyilatkozataival? Általános a panasz, hogy ez kihalt az emberi keblekből. Egyeseknél, fájdalom, igen; de liitsorsosaink zöménél, hála Istennek, nem. Avagy a hol folyvást épülnek Isten házai, tornyok, oltárok orgonák s egyéb vallásos, egyházi czélokra szánt tárgyak; a hol oly nagyszerű alapítványok tétetnek, a mint az ezen év folytán is több egyházainkban történt; a hol nincsen még oly kicsiny egyház sem, melynek'hívei nem járulnának, igaz, az idők sanyarusága miatt néha fohászkodva, de általában kész örömmel, az egyházi és iskolai szükségek fedezéséhez : ott lehet e a hitéletet kihaltnak mondani? Templomépítés ez idén két helyen fejeztetett be s tartatott meg ugyanott a templomszentelési ünnepély : Ksinnán a trencséni és Vavrisón a liptói esperességben, a nyitrai esperességben Verbóczon végrementről külön lesz szó. Az első helyen hálásan emelem ki az építés körüli nagy érdemeit helybeli buzgó felügyelő Dohnányi Gusztáv urnák, valamint gróf Zay Albert urnák bőkezűségét, a ki az építéshez szükséges fát ingyen szolgáltatá. — Vavrisón az egész hívő nép tanúsított példás áldozatkészséget; az egyes jóltevők közül felemlítendők: helybeli felügyelő Vitális Antal, ki két gyönyörű gyergyatartóval díszité fel az oltárt, országgyűlési képviselő Matuska Péter, ki pompás csillárt ajándékozott, s helybeli tanító Jamniczky András, ki ügyes festő művész levén, az oltár számára sajátkezűleg díszes képet készített, végre Sramo Mátyás gondnok, kiről a jelentő esperes megjegyzi, hogy a szent ügyért többet tett, mint száz más. Modorban a tótajku egyháznál torony- és harang-, valamint orgonaszentelés volt, végezve saját magam által. Ez utóbbi körülményt azért említem fel, hogy kiemeljem, mennyire szívücTítoleg hatott reám ezen ünnepély, valamint, a mint hiszem, mindenkire, a ki ott jelen volt. Ennek két oka vala. Első, a hívek példátlan áldozatkészsége, melynek e nap messzire szóló hírnökévé lett. Az egyesek adományait már a mult években számláltam itt elő időről-időre. Az egész bevégzett mű 32,000 frtnál többe került. S ezt a hívek a magokéból tették le a közös oltárra ; nem néztek sem jobbra sem balra, nem folyamodtak sem ezen hatalmas pártfogóhoz, sem ama jótékony egylethez, saját zsebeikbe nyúltak, Istenbe vetették bizodalmukat, s az Isten megáldotta nagy vállalatukat ohajtott sikerrel. A másik ok az, hogy Modorban ugy az építési idő alatt, mint azon ünnepélyen a különböző elemek közt a legszebb egyetértés uralkodott; a város, az abban képviselt hitfelekezetek, katholikusok, evangélikusok,