Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1886. augusztus

— 4 Lanstjak Lajos, Stiegler Gusztáv, Laucsek Daniel, Sebjan János, Ringbauer Gusztáv, Dérer János, Nedobry József, Gl atz Henrik, Gálás Pál, Marusiak Péter, Poler eczky András, Dobruczky Manó, Hodza János, Warglia János, Boor Lajos, Lanstjah Pál, Zsarnoviczky Gyula, Dérer Gusztáv, Schleifer Ármin, Horémusz Séimuel, Nóvák Pál, Janoska György, Skrabák Géza, Kosaczky Mihály, Horváth József, Csulik Lajos, Bucsek Gyula, Schönviszner Kálmán, Szekerka Pál, Stúr Antal, Krizán János, Löw Fülöp, Böhm János, Hroboh János, Demeter Sándor, Czimrák Jcmos, Kübecher Albert, Szemian Lajos, Marczy István, Ljaczko János, Quotidian György, Bodiczky Cyrill. Hitjelölti vizsgát előttem a lefolyt negyedszázad alatt 277 végzett theologus tett. Mennyire szeretnék szintúgy névszerint megemlékezni azokról is, kik magából a Krisztus nyájából, az úgynevezett világi rendből, a vallásuk és egyházuk iránti szeretet tüzétől melegítve, lelkipásztoraikat követve s velők kezet fogva, ez idő alatt munkálták illetőleg munkálják ma is Isten országát ez egyházkerületben, vagy elbúcsúzván tőlünk, működésök áldott nyomait hagyák köztünk magok után. De ezek száma oly nagy s jegyzékük oly hosszú volna, hogy egyenkénti megnevezésökre s elsorolásukra sem tér sem idő neny telnék. Azért is légyen itt általában az élőknek az egyház hálás elismerése kifejezve, az Úrban nyugvók poraira áldás mondva. A személyekről menjünk által a kiválóbb fontosságú eseményekre, melyek a lefolyt 25 év alatt, az egyházkerületben, vagy közvetlenül vagy azt közelebbről érintve, előadák magokat. Többször volt alkalmunk az Ur oltárai körül egybeseregelnünk s hálánk áldozatait letenni rajtok irgalmaért és kegyelmeért, melyet választott edényei által az idők folyamában apáinkkal s általok velünk éreztete. így ünnepeltük meg 1880. évben az Ágostai Hitvallás negyedfélszázados, 1881-ben József türelmi rendeletének egyszázados, 1883-ban Lutherunk születésének négyszázados emlékezetét. Kinek közülünk ne dobogna fel még ma is örömében szíve, ha visszaemlékezik a protestantismus szellemének azon nagyszerű nyilatkozatára, melynek különösen az utolsó alkalomkor, nem csak mi voltunk tanúi, de tanuja volt az egész mívelt világ? Ezen szellem, mint tudjuk, a szeretetben munkás hitben nyilatkozik. Háromszor ada a szeretet Istene alkalmat ily hitnek századokra szóló gyümölcseiben gyönyörködnünk: a Reischelalapítványban, a Zsedényialapítványban, • a Baldácsyalapítványban (kik közül az utolsónak szerzője névleg ugyan nem a mienk volt, de ezen tette után egészen azzá lett.) Oh ha hallhatnák a megnevezettek azon fohászokat, melyeket csillapítani, azon könyeket, melyeket törülni segítettek már eddig is s segíteni fognak a jövőben, valóban százszorosan éreznék az örök életnek ama boldogságát, melyet az Úr kilátásba tett azoknak, kit táplálák, riűiázák, meglátogaták, megvigasztalák az ö kicsinyeit! Egyházunk bel- s külviszonyait illető, messzire kiható több mozzanatokról kell továbbá említést tennem. 1880. évben életbe léptettük Egyházkerületi Rendtartásunkat. Az előtt az egyes esperességek, sőt egyes egyházközségek is, külön, olykor egymástól eltérő helyi szabályzatok szerint intézék ügyeiket. Most azok közösen megállapított, az egyház minden tagját egyenlően kötelező szabványok szerint folynak és mozognak, s mint gondolom, az egésznek nem kárára. 1867. évben visszaállíttatott édes hazánk alkotmánya, s ennek folytán, több egyházunkat is igen közelről érdeklő országos törvények hozattak. Csak az 1868. évi 53. tczikket említem meg a törvényesen bevett keresztyén vallásfelekezetek viszonosságáról; az ugyanazon évi 38. tczikket a népoktatás tárgyában; az 1883. évi 30. tczikket a középiskolákról; az 1885. évi 7. tczikket a főrendi ház szervezetének módosításáról. Mi az ország alkotmányának visszaállítása által beállt változást, mondhatnám, általános örömujongással fogadtuk, s egy uj boldogabb időszak hajnala gyanánt üdvözöltük. S ki tagadhatná, hogy a jelzett epochális eseményből sok jó is áradott reánk s egyházunkra? De hogy táplált rózsás reményeink nem teljesültek egészen, sőt helyzetünk sok tekintetben roszabbra fordult, van e köztünk a ki nem érezné? Egyházunk régi ellene, (a róm.-kath. papság), nem csak nem hagyott fel támadásaival, sőt mintegy ujult erővel s élesített fegyverrel vevé fel időről időre azokat. Kicsoda nem ismerné az elkeresztelések s az evangélikusoktól is követelt párbér miatt még mindig folyó harczot? Iskoláinkra is az egyházaért lángoló evangelikus kebel aligha gondolhat nagy aggodalom nélkül. Nincs kétség benne, hogy a népoktatási törvény meghozatalánál a szándék jó volt, valamint e szándék nem hiányzik azoknál sem, kikre a törvény foganatosítása van bízva. Hiszen emlékszünk mostani vallás- és közoktatásügyi minister úr ő nmltósága nyilatkozatára, melyet tárczája átvételekor tett, hogy ő nem kérdi, felekezeti e az iskola, vagy községi vagy állami, csak jó legyen. Hanem a szándék az emberi