Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1881. szeptember

I. Főtisztelendő Superintendens ur felolvassa a következőleg hangzó évi jelentését: Mélyen tisztelt egyházkerületi közgyűlés! • • «• Összejöttünk tehát ismét az Urnák szent nevében egy év múlva. Összejöttünk mint Isten házanépének tagjai. Oh bár ilyenekül éreznők magunkat; oh bár ilyenül, t. i. Isten házanépeül, érezné magát összes evaugyéliomi szentegyházunk! Midőn a háznép, a család tagjai, talán hosszabb elválás után, összejőnek, mi természetesebb, mint hogy egyik a másikat őt a múltban ért szerencsés események elbeszélésével s kecsegtető kilátásokkal a jövőbe igyekszik megörvendeztetni? Tehetjük-e mi ezt Isten azon háznépével szemben, melynek bizodalma minket dolgainak élére állított? Igen is, nem is. Hogy Istennek kegyelme virasztott a mult évben is egyházunk felett annyiban, mikép részesüllieténk benne minden lelki éddétsban a Krisztusiján s táplálkozhatunk az evangyéliom üdvezito eledelével, azt nem szükség felemlítenem, mert hiszen ezt tapasztaltuk mindnyájan és egyenként. Légyen ezért áldott az ő szent neve! De ha egyházunk külállapotára tekintünk, itt lehetetlen el nem borulnia lelkünknek; mert tapasztaljuk, miként egyházunknak sorsa ez évben is az volt, a mi már évek óta, a mi talán mindazon idő óta, mióta e hazában létezik, t. i. küzdés, védekezés. A belveszélyekről, melyek által folyton fenyegetve van, a napról napra mind inkább terjedő vallástalanságról, legalább is vallási közönyösségről, nem szólok, — az más helyre tartozván, — s csak azon megtámadásokra szorítkozom, melyeknek külellenei részéről szakadatlanul ki van téve, s ki volt téve kiválóan a mult évben is. És kell ugyan, hogy mi ezt is Isten bölcs akarata kifolyásának tekintsük, mely talán épen e sanyargatással kívánja felébreszteni elaléltságából Sionnak alvó leányát; de emberi érzésünket mégis lehetetlen hogy fájóan ne érintse azon ellenséges indulat, mely irányunkban szünet nélkül nyilatkozik főleg azok részéről, kikkel inkább közös feladatunk volna, visszaverni a hitet és vallást, s ez által az emberi társadalmat, c korban fenyegető roppant veszélyeket, s építeni Istennek országát e földön Panaszomat mindjárt okadotolni fogom. Elébb azonban engedje meg a mélyen tisztelt Egyházkerületi Gyűlés, hogy egy eseményt említsek fel, mely örömre szolgáltatott alkalmat ugy egész szeretett hazánknak, mint nekünk is. Rudolf koronaherczeg ő cs. kir. fenségének egybekelését értem Stefánia belga herczegnővel. Mi ez eseményt nem csak azzal ünnepeltük meg, hogy összegyházunk részéről egy üdvkivánó küldöttséggel járultunk a magas pár színe elé, de annak boldogságaért egyházkerületünk minden községében is buzgó imákat küldöttünk az egek urához, ü Felsége köszönő kéziratát az általános őszinte részvétért, mely az érintett alkalommal nem csak a legközelebbről érdeklett fiatal magas házaspár, de az egész legmagasb uralkodóház irányában nyilvánult, a maga helyén itt is, miután az különben már elébb közzé lett téve, elé fogom terjeszteni. S ezen szívvidító napsugár után lássuk immár az egyházunkra a mult év folytán nehezült általam jelzett borulatot. Ez két irányban érezteté velünk súlyát. Ismert tényül teszem fel, hogy a róm.-kath. papság egyházunknak létezési jogát soha nem ismerte el őszintén, s ebből kifolyólag nem mulasztott el semmi alkalmat és eszközt, mely annak tagjai számának csökkentésére s ez által magának az egyháznak általa óhajtott és czélzott megsemmisítésére szolgált. Tette ezt, hol lehete erőszakosb, hol nem lehete szelídebb módon, de soha nem lankadó erélylyel és következetességgel. Mi viszont igyekeztünk lételünket erőink lehető megfeszítésével megóvni; s ebben jelesül hazánk törvényhozásának ujabbkori felvilágosultabb, igazságos szelleme által is gyámolíttattunk. Az egyházuuk vesztére törő számos eszköz közül csak egyet említek fel, a hírhedt rev er sulisokat. Az 1868. évi 53. t.-czikk ezeket, a melyek már keletkeztökben is törvénytelenek voltak, érvényteleneknek nyilvánítá, kimondván általános szabályul, hogy a vegyes házasságokból született gyermekek nemök szerint szülőik vallását kövessék. De a r.-kath. papság azután is folyvást szedé a reversalisokat, nem hajtva a mondott törvénynyel, s azok alapján az egyházába nem tartozó gyermekeket is keresztelé, kétségkívül azon szándékkal, hogy azokat ez által ezen egyházába befogadja. Sőt tevé ezt széltiben minden gyermekkel, ahol alkalma adódott ezt ily módon egyházának megnyerhetni. A mi hosszas, küzdelmes törekvésünk után ezen törvényellenes eljárását megakadályoztatni, végre meghozatott az 1879. évi 40. t.-czikk 53. §-a, mely azt mondja, „hogy a ki életkoréinak 18-dik évét még he nem töltött kiskora egyént az 1868. évi 53. t.-czikk rendelkezései ellenére, más valhísfelekezethe felvesz, két hónapig terjedhető elzéiréissal és 300 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő." Azt hittük,