Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1880. szeptember

19 — XLIV. A mult évi ker. gyűlés jegyzökönyvének XXXVI. és ugyanazon évi egyet, gviilés jkvének 20. pontjával kapcsolatban olvastatott a theologiai akadémia ügyében nz egyetemes gyűlés által kiküldött, s Pozsonyban 1879. évi májushó 24-én és 25-én, a pozsonyi egyházközség küldötteivel együtt tanácskozott bizottság jegyzőkönyve, valamint ugyanazon bizottság által kidolgozott : Pontozatok a magyarhoni ág. hitvall. ev. egyetemes egyház és a pozsonyi ág. hitv. ev. egyház között, a felállitandó theologiai akadémia tárgyában kötendő szerződéshez. Midőn egyházkerületünk a pontozatokban kijelölt alapokon tervezett szerződést elfogadja, egyszersmind kijelenti, hogy azon nem várt esetre, ha a célzott theologiai akadémia Pozsonyban létre nem jönne a kerület, a Reischel, Zsedényi alapitványok s a megszűnt prot. theologiai intézet alapjából visszafizetett összeg iránt feltartja szabad rendelkezési jogát, a gróf Pálffv féle alapítványt a pozsonyi egyházzal együtt, általa vagy más egyházkerülettel is szövetkezve Pozsonyban felállítandó theologiai akadémiára kívánja fordítani, valamint a központban kezelt theologiai főiskolai alaphoz és a Zelenay alapítványhoz bírt igényét az őt megillető részben érvényesíteni óhajtja. T. XLV. Vallás és közoktatásügyi magy. kir. miniszter ur 1880. évi augusztushó 17-én 23683 sz. a. kelt leiratában értesiti Superintendens urat, hogy a dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerületnek 1879. évre utalványozott államsegélyről szóló számadása 4840 frt bevétellel és ugyan annyi kiadással helyesnek találtatott, minek következtében a mult évi májushó 13-án 11048 sz. a. kelt rendelettel utalványozott 4750 frt a nyilvántartásból egyidejűleg töröltetett. Tudomásai vétetik. T. XLVI. Vallás és közoktatásügyi magy. kir. miniszter urnák 1880. évi juniushó 8-án 16549 sz. a. kelt rendeletével egyházkerületünk számára ez évben is utalványozott 47 50 frtnyi államsegély, a jelen jegyzőkönyv XVII. pontjával kiküldött bizottság tervezetének nyomán következőleg osztatik ki : 1. Egyetemes pénztárba (1872. évi egy. gy. jévi XLV. p.) . . 250 frt 2. Esperességi lelkészi özvegy-árva intézeteknek 200 frtjával . 1600 frt 3. Nyolcz esperesnek költségtérítés 800 frt 4. Turóczi esperesnek, mint kerületi biztosnak a znióváraljai állami tanitóképezdében megtartott kétszeri vizsgához útiköltség .... 20 frt 5. Pozsony megyei esperesnek a modori képezdénél hasonló czimen 20 frt 6. Znióváraljai tanítóképezde vallástanárának 50 frt 7. Kerületi pénztárnak folyó szükségletek fedezésére .... 200 frt 8. Egyes esperességek szerint : a) Árvái esperességben : Alsó Kubin 60 fr.; Jaszenova 60 fr. Zoch Anna papiözvegy 10 fr.; Ivmety Zsófia papiözvegy 10 ftjával . . 140 frt b) Liptói esperességben : Szmrecsán 100 fr.; Nagy Palugya 50 fr.; Rózsahegy 20 fr.; Király Lehota 20 fr.; Szjelnica 20 fr.; Csorba 20 fr.; Boca 20 ftjavál 250 frt c) Mosonyi esperességben: Magyar Óvár 120 fr. 5 Oroszvár 20 ftjával " 140 frt d) Nyitrai esperességben: Szakolcza 50 fr.; Bodfalva 40 fr.; Nyitra Zerdahely 30 fr. ; Vágujhely 30 fr.; Kosztolna 30 fr.; Csácsó 30 fr. ; Salgó 40 fr.; Moczko János lelkész 40 fr.; Stefányik Pál lelkész 30 fr.; Nedobry József lelkész 30 fr.; Lanstyák András lelkész 20 fr.; Pifko Gusztáv lelkész 20 fr.; Stefányik Ludovika papiözvegy 10 fr.; Snitta Dorottya papiözvegy 10 ftjával 410 frt e) Pozsonyvárosi esperességben: Polevkovics Gusztáv lelkész 100 fr.; Főrév 20 fr.; Ligetfalu 20 ftjával 140 frt f) Pozsonymegyei esperességben : Duna Szerdahely 100 fr.; Grinád 25 fr. Alsó Szeli 25 fr.; Stelczer Károly lelkész 50 fr.; Moczkov­csák János lelkész 20 fr.; Simko József lelkész 20 ftjával 240 frt g) Trencséni esperességben : Kis Sztankócz 50 fr.; Holuby József lelkész 50 fr.; Laczko János lelkész 40 fr.; Zsámbokréthy Lajos lelkész 50 fr.; Krizsan János lelkész 50 fr.; Svehla Ferencz lelkész 50 fr.; Kolényi Júlia papiözvegy 10 ftjával 300 frt h) Turóczi esperességben : Neczpál 60 frt.; Blatnica 20 fr.; Bogyay Pál lelkész 30 fr.; Dobruczky János lelkész 30 fr.; Brózik Titusz 5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom