Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1870–1890

1875. szeptember

- 12 — XIII. A mult évi jegyzőkönyv XVII. pontjánál , mely az egyetemes gyűlésre küldendő követekre vonatkozik, nyitrai esperességi felügyelő ur, kiindulva azon érvből, miszerint az egye­temes gyűlés az utóbbi években a kerületek autonómiáját sértő irányban kezdett működni és nevezetesen az utolsó egyetemes gyűlés a turócz-sz.-mártoni gymnasium ügyének tárgyalásánál ugyanolynak bizonyította be magát, midőn a többi közt kijelentette, hogy nincs joga a tiszai kerületnek a rőczei gymnasiuinot illető határozatát megsemmisíteni és a dunáninneni kerületnek a turócz-sz.-mártoni gymnasiumra vonatkozó határozatát mégis megsemmisítette, — következő indítványt tett: „Ezen kerület kiküldve képviselőit az egyetemes gyűlésre, utasításul adja nekik oda működni, hogy az egyetemes gyűlés mondjon le ezen és hasonló , a kerületek autonómiáját sértő centralisatióról; hogy térjen vissza az ő történelmi, őt mint egyetemes értekezletet illető feladatához, és azon czélból, miszerint ideiglenesen is, míglen ezen ügy zsinatilag eldöntetnék, határozottan és szabatosan megjeleltethessék működésének köre, — küldessék ki tizenkéttagu bizottság, mely kidolgozna egy, az egyetemes gyűlés teendőit szabatosan megállapító javaslatot." Ezen indítvány 5 szavazatból álló többséggel, t. i. a liptói , nyitrai, árvái, tren­csini és turóczi esperességek szavazatával a 3 szavazatból álló kisebbség, t. i. a mosonyi, pozsonyvárosi és pozsonymegyei esperességek szavazata ellen, elfogadtatott. L. XIV. Azon alkalomból, hogy Csecsetka Sámuel igazgatótanár a mult évi egye­temes gyűlésen egyházkerületünket kellvén képviselnie és világos utasítással lévén megkötve, et­től eltérvén, utasítását megszegte: ezen kerületi gyűlés idetartozónak találta' ismételni régi határozatát: hogy minden képviselő azon kérdésekben, melyekben világos utasítással van megkötve, e szerint működni kötelességének ismerje. L. XV. A Budapestre november 10-ére s a következő napokra egybehívott egyetemes gyűlésre, melyet megelőzőleg november 9-én boldogult báró Prónay Gábor egyetemes felügyelő ur ő nagyméltósága emlékezetére gyászistenitisztelet és november 8-án egyetemes előértekezlet fog tartatni, az egyházkerületi elnökségen kivül képviselőkül megválasztatva kiküldettek: Mossóczy Lajos, Geyer János, Minich Dániel, dr. Mudrouy Mihály, Schuh Ágoston, Glatz Jakab esperes (napidíjjal), Pauliny­Tóth Vilmos, Schulcz Lajos, Baltik Frigyes, Makoviczky Péter, Hodzsa András, Dulla Máté, Nóvák Sámuel, Kubínyi Kálmán, Dohnányi Lajos, Bálent István és Glatz Henrik tanár (napidíjjal) —• urak. L. XVI. A mult évi jegyzőkönyv XVIII. pontja alapján, vonatkozással az egyetemes gyű­lés 33. pontjára, egyházi elnök ur előadja, hogy a hitjeleltekre nézve biztosított előny a gym­nasiumi tanuló korukban besorozott theol. tanárokra és theologusokra a törvény jelen szerkezete mellett kieszközölhető nem volt. ff Az illetők az egyetemes gyűlés határozata értelmében oda utasíttatnak, hogy 0 Felsége kegyelméhez személyesen folyamodjanak. F. XVII. A m. é. jegyzőkönyv XIX. és az egyetemes gyűlés 30. pontja szerint a szláv iskolák számára szláv taneszközök volnának kieszközlendők. Ez mindéddig meg nem történvén, a kívánalom megujíttatik. F. XVIII. Olvastatott a nm. vállás- és közoktatásügyi ministerium 8352 sz. a f. évi ápril 10-én kelt leirata, melyben a kerületnek az 1874 évi államsegélyről beadott számadása helyesnek találtatik, azon megjegyzéssel , hogy a dunaszerdahelyi és rózsahegyi egyházak szá­mára megszavazott de egyelőre visszatartott 130 frt. a legközelebbi számadásba mint kezdetleges pénzmaradvány felvéttessék. E felszólításnak a mostani gyűlésben mar elég lesz téve azon megjegyzéssel, hogy a nyugták az államsegélyről pecséttel láttassanak el, máskülönben a pénztárnok az utal­ványozott összeget ki nem adhatván. F. XIX. Olvastatott a nm. vallás- és közoktatásügyi ministerium 12342 sz. a f. évi má­jus 27-én kelt leirata, melylyel az 1875. évi 5000 frtnyi államsegély kiutalványoztatik, vala­mint ugyanezen államsegély elosztására e gyűlésből kiküldött bizottmány jegyzőkönyve, mely szerint a dunaszerdahelyi és rózsahegyi egyházaknak megszavazott, de egyelőre visszatartott 80 frtnyi, illetőleg 50 frtnyi, összesen 130 frtnyi összeg, mint kezdetleges pénzmaradvány mindenek előtt kifizettetni, azután pedig az 5000 frtnyi államsegély következőkép felosztatni javasoltatik: Elsőbbséggel kielégitendők: 1. az egyetemes gyűlés 1872. évi jegyzőkönyvének 46. pontja sze­rint az egyetemes pénztárba befizetendő 250 frt. 2. az egyes esperességek lelkészi özvegy-árva intézetei számára egynek egynek 200 frt., összesen 1600 frt. 3. az esperes urak számára 800 frt. 4. a turóczi esperes urnák znióváralljai útjaiért az ottani állami tanítóképezde evang. növendékeinek vallásvizsgálatára, mint a kerület megbízottjának, a fuvarbér megtérítése fejében járuland ez évtől kezdve 10 frt., a legközelebb mult évekért pedig 24 frt, — ugyhogy ez idén 2316 frt. lenne kiosztandó, még pedig következő arányban:

Next

/
Oldalképek
Tartalom