Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1856–1869

1866. szeptember

Mely alkalommal: A gyűlés megnyitása előtt számos világi és egyházi urak a helybeli német templomban összegyülekezvén, az egyházi isteni tiszteletet Ritter Károly somorjai lelkész úr végzé, kinek tartalomdús és ékes szónoklata után az esperességek világi és egyházi küldöttei a lyceum könyvtára teremében összegyűltek. A gyűlést főtisztelendő Geduly Lajos superintendens úr buzgó imával nyitá meg, Isten szent lelkét segítségül hiván, és sajnálattal említvén fel, hogy az uralkodó cholera miatt oly sokakat a különben megjelenendettek közül nélkülözni vagyunk kénytelenek s miután az egyházkerületi felügyelő Mélt. Szentivány Márton úr is ugyanazon okból e kerületi gyűlésen meg nem jelenhetett, világi elnökül a jelenlévő esperességi felügyelők hivatalban legidősbike tek. Thirring Károly úr helyettesitetett, ki is a társelnökséget elfogadván, rövid beszéddel foglalá el az elnöki széket. I. Főtiszt, superintendens úr a lefolyt 1865-ik évi közgyűlés óta az egyházkerület kebelében előfordult nevezetesb eseményekről vázlatos jelentést tett; jelentését következőkben adá elő: Tekintetes és Főtiszteletű Egyházkerületi Gyűlés! „Mult évi gyűlésünk óta az egyház terén előfordult nevezetesb mozzanatokról következőkben teszem alázatos jelentésemet. Ha ez talán némileg szárazabb lesz, mint máskor, azt részint az események érdektelenségének vagy azon körülménynek, hogy azokat már megszoktuk s igy azok ez által némi mindennapiság szinét ölték magukra, részint egészségem állapotának , mely az utolsó időben szenvedőleges s szellemi foglalkozásaimra is hátrányos visszahatással volt, méltóztassanak tulajdonítani. Mult évi jelentésemet kecsegtető reménnyel nyitám volt meg. Teljesültét e reményeknek részint az ország kormányától, melynek fő rétegeiben akkor tájban az ismeretes változások történtek, részint a már akkor 0 Felsége által egybehívott országgyűléstől vártuk. Fájdalom, nem mondhatjuk, hogy táplált reményeink akár az egyik akár a másik irányban lényeges teljesedésbe mentek volna. Fő sérelmünk, az 1859 évi vallásügyi pátens, még most is nyomasztólag nehezedik egyházunk testére s a mostani alkotmányos magyar kormány semmit sem tett az absolut osztrák kormány részéről rámaradt ezen szomorú örökségnek elhárítására. Egyes esetekben ugyan, mint azonnal szerencsém lesz előadni, igazságot szolgáltatott jogos kivánatainknak, de ez mindig a pátensnek elvileges fennállása korlátai közt történt, s itt is fordult elő eset, mint például Bottfalva ügyében, hol jogos és törvényes követelésünktől feltűnő és megfoghatatlan módon elütteténk. A legutolsó napokban az ismert patentalis főnöknek Kuzmányi Károlynak váratlan kimúlta azon reményt ébreszté az érdekelt közönségben, hogy talán ez esemény fog, a kormány által felhasználtatni annak valósítására, mit évek óta oly hőn várunk és sürgetünk t. i. a pátensnek megszüntetésére. Meg fogjuk legközelebb látni, alapos volt e ezen remény vagy hiú. Ezzel egybefüggőleg egyébiránt szerencsém van jelenteni, hogy részemről kötelességemnek tartottam a kormány élén álló magas egyéniségeket a szóban levő rendszabály czél — és alkalomszerűségére egy ujabbi felterjesztésben figyelmeztetni; s egyetemes felügyelő báró Prónay Gábor úr O Nagyméltóságáról is tudom , miszerint ö is irányadó helyeken hasonlót tön. — Sajnálattal jegyzem meg még itt, hogy több esetekben, hol a mi igényeink a róm. kath. egyház igényeivel jöttenek összeütközésbe' s ez esetek a felső hatóságok eldöntése alá lőnek terjesztve, mindannyiszor mi maradtunk vesztes félnek. — A másik segítő, melybe reményünket vetők, az országgyűlés volt. Rajtunk, kik szerencsések vagyunk mind hitsorsosaink bizodalinából az egyház körében ezen kitűnő diszes polcokat elfoglalni, mind polgártársaink bizodalma folytán az országgyűlés tagjai lenni, nem mult, hogy a vallás ügye s különösen a pátensbeli sérelem a mult ülésszakban az országgyűlés szőnyegére ne kerüljön s ohajtott megoldást nyerjen. De a többség s éppen a hitünkbeli társak többsége ugy találta, hogy jó lesz ezen tárgy megpenditését addig elhalasztani, míg a minden viszonyokon uralgó fő kérdés t. i. az ország és a fejedelem közti kiegyenlítésnek nagy kér-