Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1856–1869

1868. szeptember

olvastatván, ebben ö mlga egyfelől tudatja, bogy a megyéjében épen e napokra eső megyebizottmányi gyűlés miatt, hol elnöklete nélkülözhetetlen, a kerületi gyűlésen meg nem jelenhet, más felöl pedig neheztelését nyilvánítja a mult évi kerületi gyűlés jegyzökönyvének azon pontja fölött, melyben a kerületi felügyelő úr távolléte fölötti sajnálat van kifejezve. A közgyűlést nem kevéssé lepte meg ö méltóságának még csak nem is gyaníthatott e neheztelő nyilatkozata, miután a mult évi határozat kifejezése által ö mlgát sérteni legtávolabbról nem szándékozott, sőt inkább általa őszinte ragaszkodását és mély tiszteletét ohajtotta tolmácsolni, hogy egyházunk legfontosabb és életbe vágóbb ügyeinek tárgyalásánál bölcs tanácsával közre nem működhetett. Ennek folytán az üres világi elnöki szék e gyűlés alatti betöltésére tek. Mossóczy Lajos úr, mint a jelenlevők közt hivatalban legrégibb esperességi felügyelő kéretvén föl, ez néhány meleg szóval a megtiszteltetést megköszönvén, az elnöki helyet elfoglalta. Sz. II. Ugyancsak elnöklő püspök úr jelentvén, hogy a világi jegyző, tek. Samarjay Károly úr súlyos betegsége miatt ez alkalommal tisztét be nem töltheti, az ekkép üresen maradt világi jegyzői helyre tek. Velics Alajos, túróci esperességi képviselő úr kéretett föl. Sz. III. Főtisztelendő superintendens úr a legközelebbi 1867. August 28. és 29-én tartott egyházkerületi gyűlés óta történt nevezetesebb eseményeket jelenté — következőleg: Tekintetes és főtiszteletű egyházkerületi gyűlési Midőn az egyházkerületünkben s általában egyházunk terén a mult gyűlés óta feltűnt nevezetesb mozzanatokról szokásos évi jelentésemet vagyok megteendő, mindenek előtt hálát adok a kegyelem Istenének, hogy azt oly esemény felemlítésével kezdhetem meg, mely megérdemli, hogy ugy e jelentésemben, mint szíveinkben az első és diszhelyet elfoglalja. Méltóztatnak emlékezni, hogy midőn e helyt most egy éve egybegyűlve valánk, már akkor a kedélyeket évek óta lázas ingerültségben tartott vallásügyi pátens meg volt ugyan szüntetve; de hogy az annak folytán keletkezett abnormis viszonyok mikép fognak rendes' törvényes kerékvágásukba az O Felsége által ennek eszközlésével megbízott s akkor ajtó előtt álló egyetemes gyűlés által visszavezettetni, annak nem minden aggály nélkül néztünk eléje. A gyűlés napja bekövetkezett, s nem tagadhatni, a láthatáron inkább harc és haboru, mint béke előjelei voltak észrevehetők. De íme az, a ki végtelen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogysem mint kérjük vagy elménkbe befogjuk, leküldé körünkbe szent Lelkét, hogy lecsillapítsa a szíveknek felzajongni akaró hullámait, és lön a félve várt harci összecsapásból egyházunknak egyik legemlékezetesb napja, az egymástól sokáig elválva volt testvéreknek kiengesztelődése. Nem akarom ecsetelni sem e megható jelenetet, sem a, kiengesztelődési tény részleteit, mindkettő körülményesen elő van adva a mult évi egyetemes gyűlési jegyzőkönyvben, mely annak idejében megküldetvén minden gyülekezetnek, kell, hogy annak tartalma e gyűlés tisztelt tagjainak is tudomására legyen. Legyen elég az illető jegyzőkönyvi pontnak a tárgyalások végeredményét magában foglaló következő végszavait idéznem: „Az egyetemes gyűlés kijelenti, hogy a pátens következtében elszakadt testvéregyházakat szeretettel magához öleli, s azokat ugy, mint a ministeri leirat kibocsátásakor s kihirdetésekor léteztek, papjaikkal, tanáraikkal s néptanitóikkal az autonom egyház kebelébe vissza- és befogadja; határozatikig ezennel kimondatván s ünnepélyesen kijelentetvén, mikép fenérintett egyház-személyek -akár pátensszerü felavatásuk s megválasztatásuk, akár pátensszerü viseletök s vélemény - eltérésűk miatt, múltból kérdés alá nem vétethetvén, a statusquo. ugy a mint a fels. leirat a ministeri intézvény kihirde1*