Dobos János (szerk.): Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben (Pest, 1862)

58 MEGHALT TISZTVISELŐK 1807-ben könyvtárnoki, 1808-ban seniori hivatallal tisztelteinek meg. — A göttingai világhírű egyetem 1809-töl másfél év alatt ékesité a már különben is alaposon miveit lelkű ifjat gazdag tudomány-kin­csével, s fél év alatt más németországi és hollandiai hires egyetemek gazdagíták tapasztalatokkal. így, mint a rakott méh, külországok szellemi kincsével is ékesítve térvén hazájába vissza, élte 30-dik évé­ben, a szép lelkű s testű deli férfiú fellépett azon pályára, melyhez vonzá eleitől fogva szelíd nemes hajlama, — melynek kellő díszszel futhatása végett tette ritka buzgósággal nagyszerű készületeit, — fellépett a lelkipásztori pályára, melynek 42 év hosszú során apostoli buzgósággal teljes ékessége vala. A holdmezö-vásárhelyi népes egyház volt szerencsés első zsengéjét éldelni 1812-től hét évig a széplelkü s kellemes hitszónok magasztos működésének. Majd a kecskeméti fé­nyes egyház nyeré meg őt 1819. tavaszán, hol 35 éven által nemcsak buzgó hallgatóinak, mint lelki gyermekeinek, de a több hitfelekeze­­tekböl álló népes város egész összegének, mint Jézusi lelkülettel fénylő lelkipásztor, mint egyenes lelkű ember-barát változatlan tisz­telete- és szeretetének teljes mértékében részesült. Alig lépett által a főt. tiszántúli egyházkerületből ezen duna­­mellékibe: ez az ő nem közönséges szellemi erejét, ernyedetlen buzgó­­ságát, fáradhatlan munkásságát azonnal igénybe vette, s végső kime­rüléséig, folytonos igényben tartotta. Az 1819-dik évi májusi közgyűlés első napján egyházkerületi tanácsbiróvá, másod napján első aljegyzővé, — 1823-ban egyházi könyvvizsgálóvá kineveztetett 5 — 1827-ben a kecskeméti nt. egyházmegye esperesévé választatott, — 1830-ban pedig az egyházkerületi pénztárnokság is reá ruháztatott. Majd az 1836-dik évben néhai főt. Nánási Fodor Gerzson úr elhunytával az egyház­kerületi főjegyzői hivatal megüresülvén, annak betöltésére a kerületi minden egyházak szavazatának nagy többségével megválasztatott. Tiszta lélek, bölcs belátás, fáradalmak között edzett törhetlen munkásság, szelíd béketürés: ezek jellemezték ötét említett terhes hivatalaiban; ezeknek örökös hálát érdemlő tanúi az egyházmegye s egyh. kerület ö általa rendbe hozott s jó útba vezetett archívumai, pénztári, özvegyek s árvák segély-intézetei,—jegyzőkönyvei,— az 1796 óta hozott s ál­tala összeszedett s rendezett egyházkerületi rendszabályok (statútu­mok), az 1836- és 1842-dik évekre kiadott Almanakok, s azokba ik­tatott közhasznú dolgozatai, minők a budai zsinat története s több nagy érdekű értekezések. — Terhesek voltak e hivatalok; annál ter­hesebbek, minél tisztább lelkiismerettel kívánta ő betölteni a’ legki­sebb pontig azok minden teendőit. De hátra volt még a legterhesebb, — legszebb ugyan mind azok közt, mikre hitfelekezetünk lelkésze hivatva lehet, — de álta­lában is, — reá nézve pedig különösen legterhesebb, — az egyház-

Next

/
Oldalképek
Tartalom